hirdetés

Rezsiemelés: segítséget kértek, választ sem kaptak a minisztériumoktól

1600 fogyatékossággal élő ember ellátása és 200 dolgozó megélhetése kerülhet veszélybe, miután 20 millióról 135 millióra nőtt a Mozgássérültek Somogy Megyei Egyesületének rezsiszámlája, közölte az RTL Híradó..

Az egyesület elnöke szerint ezt nem tudják kifizetni. Több minisztériumtól is kértek segítséget, de eddig még választ sem kaptak.

Családként élünk itt, nagyon kár lenne, ha ezt a családi rendszert felbontanák – mondta az RTL Híradójának Mészárosné Kovács Rita, a Kaposvári Napsugár Integrált Szociális Intézmény lakója és dolgozója. Az otthonban 24 bentlakó és 40 bejáró fogyatékossággal élő embert látnak el, már ameddig nyitva maradhatnak.

Ez az egyik intézmény a 24-ből, amelyet a Mozgássérültek Somogy Megyei Egyesülete üzemeltet. Összesen 1600 embert látnak el: mozgássérülteket, vakokat, siketeket és halmozottan fogyatékos embereket, nemcsak a megyéből, hanem az egész országból.

Eddig összesen évi 20 millió forint volt a rezsiszámlájuk, de a szigorítás után ők is kiestek a rezsicsökkentéssel védettek köréből, és mint Hegedűs Lajos, az egyesület elnöke elmondta, „az idei árajánlatok alapján a gáz- és a villamosenergia, valamit a távfűtés – mert egy intézményben van távfűtés – költsége meghaladja a 135 millió forintot, amit egy civilszervezet nem tud kigazdálkodni”.

Az egyesület költségvetésének 15 százalékát a betegek fizetik, 65 százalékát az állam adja, a fennmaradó 20 százalékot adományokból gyűjtik össze. Miután ez utóbbi bevétel bizonytalan, a sérült emberek pedig nem tudnak többet fizetni, így az államtól várnak segítséget, de eddig nem jártak sikerre.

Megkeresték a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárt, a miniszterelnök társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsadóját, a Belügyminisztériumot, az energetikai ellátásért felelős minisztériumot, de sehonnan semmilyen választ nem kaptak.

Az RTL Híradó is kereste a kormányt az ügyben, de választ ők sem kaptak.

(forrás: RTL Klub)

Könyveink

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....