hirdetés

Rezsiemelés: állami segítséget várnak az egyházi kórházak

Az egyházi kórházak vezetői levélben fordultak az  egészségügyi kormányzathoz, támogatást kérve a rezsiárak kifizetéséhez, hangzott el a HetiTV-ben.

Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az egyházi kórházak helyzetéről.

Az egyházi kórházak vezetői már többször is levélben fordultak az egészségügyi kormányzathoz, jelezve, hogy a megemelkedett energiaköltségek kifizetése gondot okozhat. Az állami intézményeknél ez a kérdés megoldott, hiszen kormányzati kötelezettségvállalás van az energiaárak kifizetésére. Már megkezdték a tárgyalásokat, amelyek a remények szerint sikerrel fognak zárulni, hiszen az egyházi fenntartású intézmények állami feladatokat vesznek át.

Az egyházi kórházak az elmúlt években komoly állami támogatással újultak meg, ám ez a folyamat még egyiküknél sem zárult le. Mindenütt az utolsó fázis megvalósítására várnak. Az állam megígéretet tett a források biztosítására, ám a költségvetések több éve készültek, és ma már nem annyiért lehet befejezni a munkálatokat, mint ahogyan egykor tervezték. Mint a főigazgató fogalmazott: reménykednek, hiszen több kormányzati szereplő is kijelentette, hogy a megkezdett beruházásokat befejezik.

A beszállítói számlák kifizetése az egyházi intézményeknek is gondot okoz,az állami kórházakhoz hasonló konszolidációra itt is szükség lenne, mert nem mindegyik fenntartó annyira tőkeerős, hogy ezeknek a kihívásoknak megfeleljen.

Végül elhangzott az is, hogy a gazdasági nehézségek miatt később kezdődik az egyházi kórházak által tervezett nővérképzés.

(forrás: breuerpress.com)

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...