hirdetés
2025. szeptember. 09., kedd - Ádám.
hirdetés

Origo: egészségügyi dolgozókat nem érint a bürokráciacsökkentés

A Miniszterelnökség az Origóval azt közölte, hogy a bürokráciacsökkentés nem érinti az egészségügyi vagy a tanári pályán lévőket.

Egyelőre nem tudni pontosan, honnan küldenek el több százezer közalkalmazottat. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára korábban azt nyilatkozta, hogy még ebben a ciklusban 100-150 ezer embert küldenének el és terelnének át a versenyszférába.

A bürokráciacsökkentés jegyében mintegy negyven háttérintézményt szüntet meg a kormány, hogy ezzel is javítsa a versenyképességet. Már a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról szóló júniusi kormányhatározatban is utaltak erre, ugyanakkor ebben még nem volt szó elbocsátásokról – legalábbis így leírva nem –, de az, hogy a 2017-es költségvetési előirányzatnál a személyi jellegű kiadásokat illetően csak az idei 80 százalékával tervezhet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, sokat sejtet.

Ugyanakkor az érintett háttérintézményekben csak pár tízezren dolgoznak. Amennyiben fizetéscsökkentések helyett elbocsátásokkal oldanák meg ezt a 20 százalékos kiadáscsökkentést, úgy ez (csupán) néhány ezer közalkalmazottat érintene, ami még nagyon messze van az erre a ciklusra tervezett 150 ezres leépítéstől.

Hogy pontosan kikről, milyen állami alkalmazottakról lehet szó, azt nem fejtette ki a Miniszterelnökség az Origo kérdésére, ugyanakkor azért annyit elárultak, hogy ez „természetesen nem érinti az egészségügyi vagy például tanári pályán lévőket”, hanem „a szűken vett állami alkalmazottakról beszélünk”.

További részletek

(forrás: origo)

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...