hirdetés
2024. november. 22., péntek - Cecília.

Elkészült az egészségügyi program

Nincs ingyenpénz az önkormányzatoknak

Bírálat jobbról

Heves ütközeteket hozhat az önkormányzatokkal az egészségügy átépítési programja. Az erősen eladósodott helyhatóságok számára az elmúlt hónapok világossá tették, hogy a kormány nem engedi el az adósságaikat. Úgy tűnik, különösen nehéz feldolgozniuk, hogy az egészségügyben felhalmozódott hiányt is csak részben és csupán feltételekkel rendezi a kormány. Így készülhetett el az első olyan egészségügyi program, amelyet nem az ellenzék, hanem a kormánypártiak bírálnak a legerőteljesebben.

Az egészségügy jövője nem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumon, hanem az alkotmánymódosításon és az önkormányzati törvény sorsán múlik – jelentette ki Ónódi-Szűcs Zoltán, a debreceni Egészségügyi Holding Zrt. igazgatóságának elnöke a Heti Válasz november eleji önkormányzati konferenciáján. Mindez izgalmat keltett a hallgatóság körében, mert jól érzékeltette, hogy az egészségügy átalakítása során nem pusztán a program ésszerűsége, fontossága, szakmaisága, hanem a szereplők politikai erősorrendje is fontos szerepet játszik. A hallgatóság szinte látta az egészségügyi vezető háta mögött felsejleni a talán legerősebb önkormányzati vezető, Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz ügyvezető alelnökének alakját.

Nem adják a nagy kórházakat

A határozott megfogalmazások mégis meglepetést keltettek, az egészségügyi program egyik fontos eleme ugyanis az, hogy települések és a megyék önkéntes alapon ajánlhatják fel az államnak az intézményeiket. A konferencián viszont az erős önkormányzatok, így Kósa Lajos, és Pesti Imre fővárosi főpolgármester-helyettes is úgy fogalmazott, nem kívánják egyetlen intézményüket sem átadni az államnak.

A jelek szerint az önkormányzatok még azt is nehezen viselik, hogy az egészségügyi vitairat szerint a jövőben nem a megyei kórházak töltenék be a regionális központ szerepét, hanem legtöbb helyen az egyetemekre hárulna ez a feladat. Az ellenállást az válthatja ki, hogy értelmezésük szerint ez valamelyest leértékelheti az eddig súlypontiként meghatározott kórházak egy részének szerepét. (Ez utóbbi kategóriát időközben eltörölte az Egészségügyért Felelős Államtitkárság.) Több önkormányzati intézményvezető is úgy fogalmazott, a magyar egészségügy észre sem venné, ha az orvosegyetemek eltűnnének az ellátásból. Pesti Imre pedig azt mondta, szép elképzelés a nagytérségi központok tervezése, és azt is belátja, hogy szakmai szempontból ez az optimális nagyság, de az álmoknál fontosabbnak tartja a megvalósíthatóságot, és ez a megyei szintű tervezés lenne.

Vagyis, noha a szaktárca önkéntességről, ösztönzőkről beszél a vitairat kapcsán, az intézmények részéről máris megkezdődött a helyezkedés, a politikai alkuk említése. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója például arról beszélt, hogy a polgármesterek könnyen foglalnak állást az állami szerepvállalás mellett, amikor a fővárosban kell valamilyen szakmai vagy politikai fórumon felszólalniuk. Ám amikor otthon a választóikkal kell szembenézniük, kétszer is meggondolják, mit tesznek. Ha ugyanis átadják a kórházaikat az államnak, akkor nem marad befolyásuk az egészségügyi ellátásra, s ha később a polgárok majd panaszkodnak, azt kell mondaniuk: bocsánat, ez már nem az én hatásköröm. A folyosói beszélgetéseken pedig rendre visszaköszönt az a kérdés, hogy vajon kiállná-e a „történelmi próbát” az államosítás, vagyis mi történne a most átadandó kórházakkal, ha ismét jönne egy Molnár Lajos jellegű diktátumszerű leépítési terv. (Ki tudja persze, hogy a szaktárca vajon nem a „levágott fej” elemként használja-e az államosítás ügyét. Az amerikai filmeseknél bevett módszer, hogy a kedvező korhatár-besorolás elérésére leforgatnak egy eleve kivágásra szánt jelenetet, amit azután a döntnökök kérésére kihagynak a filmből. Ez a kihagyandó elem lehetne az államosítás, amire jelenleg a legtöbb kritika irányul.)

Az erős önkormányzati kritika azért is érdekes, mert a program minden részterületnél a közös álláspont kialakításának szükségszerűségét és az ösztönző elemek fontosságát említi. A hangütése annyira eltér a korábbi egészségügyi programokétól, hogy az embernek az a benyomása, kidolgozóit megeszi majd reggelire az önkormányzati lobbi. Ennek persze ellentmond az a tapasztalat, hogy az erősen központosított kormányzati kommunikáción nem csúszhatna át egy olyan ágazati program, amire legalább a fő elvek szintjén ne bólintottak volna rá a nagypolitika szereplői. A fő elveket viszont, úgy tűnik, – az államosítás kivételével – nem éri kritika.

Reformkérdések

1. Lesz-e alapcsomag szűkítés?

Nem, a biztosítottak továbbra is ugyanazokhoz az ellátásokhoz juthatnak hozzá, mint jelenleg. A háziorvosi kompetenciába tartozó ellátások körét azonban újraszabályozzák, hogy egyértelmű legyen, a beteg mihez juthat hozzá az alapellátás szintjén, és mihez szakrendelőt felkeresniük.

2. A súlyos hiánnyal küzdő egészségügyben hol lehet még tartalékokat keresni?

A hatékonyságban. A program szerint az ellátás meglehetősen esetleges, a betegek egy része nem kapja meg a szükséges ellátást, másik részük viszont felesleges kezeléseket is kap. Alapvető pazarlási elemnek tartják, hogy a betegeket nem a lehető legalacsonyabb ellátási szinten kezelik. Ezt segítheti a szervezési, betegút-tervezési elem erősítése.

3. Mi történik hatékonyságnövelés eredményeként felszabaduló forrásokkal?

A tárca alapkérdésnek tekinti, hogy a pénzt nem vonják ki a rendszerből, hanem ösztönzésre fordíthassák.

4. Megmarad-e a szabad orvosválasztás?

A szabad háziorvos-választás mindenképpen. A közfinanszírozott ellátásban a háziorvos lenne a beteg „útvonaltervezője”, aki arról is visszajelzést kapna, hogy páciense valóban felkereste-e az adott rendelőt. Azt azonban igyekeznek majd kiszűrni, hogy ugyanaz a beteg egy időben több intézményt is felkeressen ugyanazzal a problémával.

5. Erősödik-e degresszió a háziorvosi ellátásban?

Egyelőre nem. Később kétfelé válik a finanszírozás. A háziorvosi praxisoknál is lesz egy báziselem, amely lehetővé teszi majd a 2,5 főt foglalkoztató praxisok ellátását. Az államtitkárság reményei szerint az életpályamodell és a javuló finanszírozás miatt több új jelentkező lesz a praxisokra, ezt követően növelik a degresszió szerepét. Három-négyezer fős praxisokkal ugyanis nem lehet hatékony betegút-szervezést folytatni.

6. Miben különbözik majd a betegút-szervezés a korábbi irányított betegellátástól?

Nem lesz mazsolázás. Az IBR-ben az országos átlaghoz viszonyították a megtakarítás mértékét, így az átlag alatti egészségügyi igénybevétellel rendelkező helyeken anélkül is jelentős összeghez lehetett jutni, hogy valóban megtakarítottak volna egy fillért is. Az új rendszerben a valós tb-finanszírozást egybevetik az adott területen élők által korábban felhasznált tb-kerettel, és a különbséghez juthatnak hozzá az egészségügyi szolgáltatók.

7. Miért a nagytérségek és nem a megyék az új egészségügyi szervezés alapjai?

Nagyjából egymillió lakos kell ahhoz, hogy megfelelő esetszám legyen a ritkább betegségeknél is, de még átlátható legyen a rendszer. Ez a méret a legoptimálisabb a betegút szervezésre. Emellett előny az is, hogy a régióknak nincsenek külön politikai irányítói, mint a megyéknek, így az egészségügyi szempontok könnyebben érvényesíthetőek.

8. Miért tartozik a főváros egyszerre három régióhoz?

A fővárosban és Pest megyében autonóm egyetemek, állami kórházak, egyházi intézmények és önkormányzati intézményi háló is működik, ilyen sokszínűség sehol másutt az országban nem tapasztalható, ennek megfelelően itt másfajta szervezési modellre is szükség van. Hiszen sehol másutt nem fordul elő annyi „vendégbeteg”, mint éppen itt. Az önkormányzati kórházak holdingosítása önmagában nem oldja meg azt a nehézséget, hogy az egyetemekkel is együtt kell működni. Az elképzelések szerint három főként a sürgősség szempontjából fontos központot hoznak létre. Az első Budán lenne, és a Szent János, Kútvölgyi kórházra valamint a Városmajor utcai szívklinikára épülne. Az észak-pesti központ az Állami Egészségügyi Központ lenne, a dél-pesti pedig a Nagyvárad tér körül található egyetemi klinikák, a kardiológiai intézet, a Heim Pál gyermekkórház és a Szent László- Szent István kórházból álló központ lehetne.

9. Mit hozhat az egészségügyi dolgozók kártyája?

Az egészségügy területén, határterületén kedvezményeket a dolgozók számára.

10. Hogyan szervezik át a sürgősségi ellátást?

Alapjaiban. Mindenütt a mentőkkel közös ügyeleti szolgálatokat szeretnének. A lakosságnak a váratlan rosszullét vagy baleset esetén a nap 24 órájában a 104-es telefonszámot kellene hívnia, nem neki kellene gondolkodni azon, hogy az eset mennyire súlyos, így mentőt, vagy a háziorvost esetleg este az ügyeletet kell-e hívnia. Mindig, minden helyzetben a 104-et kell majd tárcsázni, és ők szervezik meg, hogy hova milyen segítséget kell küldeni.

A cikk folytatását itt olvashatja.

Élő Ainta
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)

Könyveink