Most hajnalban lehet egy időben két helyen
Vasárnapra virradóra hajnali háromkor az órákat vissza kell állítani kettőre, s ezzel ez évre véget ér a nyári időszámítás.
Az MTI idézi a Mavir (a villamosipari rendszerirányító) adatait, melyek szerint az órák tavasszal történő előre állításával mintegy 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának megfelelő energiát takarít meg az ország.
Az egész Európában egységesen alkalmazott óraállítási módszer azon alapul, hogy március 20. és szeptember 22. - azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség - között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. S minél inkább egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - a természetes nappali világosság idejével, annál kevesebbet kell a lámpákat használni – írtuk tavaly, amikor arról is beszámoltunk, hogy a rendszernek akadnak bírálói is. A váltás megviselheti az embert, egyes felmérések azt is kimutatták, hogy az órák átállítását követő hétfőn általában megsokszorozódik a közlekedési balesetek száma (viszont csökken a szívinfarktusoké). Más vizsgálatok hetekre, hónapokra elhúzódó negatív hatásokról számolnak be, s természetesen vannak tanácsok is az ártalmak csökkentésére.