hirdetés

Az év leghosszabb hajnalával kezdődnek a hosszú téli esték

Október utolsó vasárnapjának hajnalán az óra mutatója kétszer járja be a 2 és a 3 óra közötti utat, ezzel erre az évre véget ér a nyári időszámítás. A rend azonban csak átmeneti, 2013. március 31-ig tart, akkor megint kölcsönadunk életünkből egy órát.

Az egész Európában egységesen alkalmazott óraállítási módszer azon alapul, hogy március 20. és szeptember 22. - azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség - között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. S minél inkább egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - a természetes nappali világosság idejével, annál kevesebbet kell a lámpákat használni.

Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről évre a nyári időszámítást.  A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. becslése szerint idén ezzel egy város, 30-40 ezer háztartás éves villamosenergia-fogyasztását spórolhatta meg az ország.
E haszon ellenére a rendszernek akadnak bírálói is. Például a britek kétharmada inkább mindig nyári időszámításban akar élni, mert a hosszú éjek és a korai sötétedés búskomorrá teszi őket - derült ki egy szigetországi biztosítótársaság felmérésből.

Órás az óriásnálA lakosság negyede szerint pedig  nem hátra, hanem inkább előre kellene állítani az órákat télre, hozzáigazítani a közép-európai időhöz. A britek ötöde úgy nyilatkozott, hogy többet sportolna, ha egy órával tovább lenne világos. Ha Nagy-Britanniában télen is nyári időszámítást alkalmaznának, akkor 235-tel nőne a munkaidő után világosban eltöltött órák száma – kalkulálta ki a The Daily Telegraph című brit lap.

A MedicalOnline egy éve felidézte, hogy a kronobiológusok hogyan képzelik a váltás megkönnyítését. Azt tanácsolják, az óraállítás utáni napokban ne fogyasszunk koffeint és más serkentő italokat, továbbá ne aludjunk napközben, mert az megzavarhatja az éjszakai pihenést. Ha tehetjük, ne üljünk volán mögé, amennyiben úgy érezzük, hatással van ránk az óraállítás – egyes felmérések kimutatták, hogy az órák átállítását követő hétfőn általában megsokszorozódik a közlekedési balesetek száma.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...