hirdetés
2024. november. 21., csütörtök - Olivér.

Mit tehetnek az egészségügy új irányítói?

Az eddig ismertek alapján az új kormány célja a centralizált állami egészségügy létrehozása, egyfajta államilag irányított betegellátás. A turbóminisztérium alá besöpört terület befolyása és belső döntéshozatali mechanizmusai még kérdésesek.

Valóban nincs sehol megírva, hogy az állami irányítás kivitelezhetetlen. Például a skandináv országokban kiválóan működik – igaz, ott decentralizált, regionális szervezésen és irányításon alapuló egészségügy működik, míg a regionalizációról a Fidesz eddig hallani sem akart (és persze van még néhány apró különbség a skandináv és a kelet-európai államfelfogás között). A centralizált, teljesen állami formát leginkább a brit rendszer képviseli – ahol néha döbbenetes várólisták alakulnak ki, amit aztán irtózatos költségvetési pénzekkel kell csökkenteni. Mi több, e szisztémának hála, Nagy-Britannia mára felfedezte a hálapénz nagyszerűségét is. Nos, ezt kell majd itthon jobban csinálni, amiért mindannyiunknak érdemes is drukkolnunk.
Mindennek megvalósítása egyszerre feltételez hatékony szakmai munkát és rendkívül erős politikai hátországot – az ismert kormánystruktúra alapján ennek egyelőre nem látszik a mikéntje. Réthelyi Miklósnak úgy kellene a politikai vitákban következetesen képviselnie az átalakítást, hogy másik négy szakterület ügyeit is viszi – egyik forrásunk találó megjegyzése szerint csak az egy évébe fog telni, hogy az alá tartozó „kisminisztériumok” tucatnyi épületét feltérképezze. Egy miniszternek manapság amúgy is sokat kell Brüsszelbe járnia – legfeljebb a mostani megatárca-vezetők majd csak ritkán jönnek haza. Ha az egészségügy bárminemű átalakítása mégiscsak elkezdődne, akkor a kormányüléseken is biztosan gond lesz amiatt, hogy a tárcavezető további nagy területeket is visz (a Gyurcsány-kormány péntekenként külön "kis kormányülést" tartott az egészségügy miatt, ez volt a legendás „pénteki baszogatós” – oszt' mire mentünk vele). Így elképzelhető, hogy a kormányülések helyett a vitákat már házon belül rendezik, és Jávor András (aki szintén öt terület munkáját fogja majd össze) afféle kisminiszterként politikai szerepkörbe is kényszerül – hacsak az eddig semminemű politikai kvalitást fel nem mutató Réthelyi Miklós be nem tölti ezt a szerepet is. Tény továbbá, hogy a korábbi időkben még csak párosával összevont tárcák is képtelenek voltak elszámolni az Állami Számvevőszéknek, vajon pontosan mire költöttek el néhány ezermilliárd forintot – nem biztos, hogy e hiányosságon a bürokrácia tervezett irtása segít. Pedig a tervezett szisztéma lényege épp az, hogy a betegek, a piaci szereplők, a biztosító, az intézmények helyett mindent a minisztériumban kell eldönteni – és ha nagyobb hiba csúszik e mechanizmusba, az egész az értelmét veszti.
A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy a biztosítási elvű egészségügy minden jel szerint tovább csúszik az államilag finanszírozott (brit) modell felé. Réthelyi Miklós egy interjúban még eldöntendőnek nevezte az OEP megerősítését, de Jávor András már évek óta az adóalapú finanszírozás szükségességéről beszél. Az elmúlt időszakban a munkáltatói járulék csökkentései miatt – amelyeket rendszerint a nem dolgozók utáni állami befizetés emelésével ellensúlyoztak – már amúgy is az egészségügyi kassza tekintélyes része adóbevételekből származik, ráadásul az új kormány további járulékcsökkentéseket tervez. Azaz a kiszámíthatóság helyett már az elkölthető pénz is jórészt attól függ majd, hogy a területért felelős vezető (esetünkben: valamelyikük) politikailag mennyire erős, mennyit tud kiharcolni (más területek rovására). Miközben természetesen folyamatos lesz a nyomás az egészségügyi intézményvezetők, polgármesterek, helyi erős emberek felől, hogy nekik több jár. Azt pedig élő ember meg nem mondja, hogy e felállásban mit jelent az, ha a meglehetősen szenzitív egészségügy esetében beszáll Navracsics Tibor miniszterelnök(-helyettes), illetve Orbán Viktor (miniszter)elnök is. Nyilván csak véletlen, és nincs jelentősége, de mivel a köznapi szóhasználatban a tárcákat rövidítve emlegetik, az egészségügyet is magában foglaló új gigaképződmény neve: NEM.

Valóban nincs sehol megírva, hogy az állami irányítás kivitelezhetetlen. Például a skandináv országokban kiválóan működik – igaz, ott decentralizált, regionális szervezésen és irányításon alapuló egészségügy működik, míg a regionalizációról a Fidesz eddig hallani sem akart (és persze van még néhány apró különbség a skandináv és a kelet-európai államfelfogás között). A centralizált, teljesen állami formát leginkább a brit rendszer képviseli – ahol néha döbbenetes várólisták alakulnak ki, amit aztán irtózatos költségvetési pénzekkel kell csökkenteni. Mi több, e szisztémának hála, Nagy-Britannia mára felfedezte a hálapénz nagyszerűségét is. Nos, ezt kell majd itthon jobban csinálni, amiért mindannyiunknak érdemes is drukkolnunk.


Mindennek megvalósítása egyszerre feltételez hatékony szakmai munkát és rendkívül erős politikai hátországot – az ismert kormánystruktúra alapján ennek egyelőre nem látszik a mikéntje. Réthelyi Miklósnak úgy kellene a politikai vitákban következetesen képviselnie az átalakítást, hogy másik négy szakterület ügyeit is viszi – egyik forrásunk találó megjegyzése szerint csak az egy évébe fog telni, hogy az alá tartozó „kisminisztériumok” tucatnyi épületét feltérképezze. Egy miniszternek manapság amúgy is sokat kell Brüsszelbe járnia – legfeljebb a mostani megatárca-vezetők majd csak ritkán jönnek haza. Ha az egészségügy bárminemű átalakítása mégiscsak elkezdődne, akkor a kormányüléseken is biztosan gond lesz amiatt, hogy a tárcavezető további nagy területeket is visz (a Gyurcsány-kormány péntekenként külön "kis kormányülést" tartott az egészségügy miatt, ez volt a legendás „pénteki baszogatós” – oszt' mire mentünk vele). Így elképzelhető, hogy a kormányülések helyett a vitákat már házon belül rendezik, és Jávor András (aki szintén öt terület munkáját fogja majd össze) afféle kisminiszterként politikai szerepkörbe is kényszerül – hacsak az eddig semminemű politikai kvalitást fel nem mutató Réthelyi Miklós be nem tölti ezt a szerepet is. Tény továbbá, hogy a korábbi időkben még csak párosával összevont tárcák is képtelenek voltak elszámolni az Állami Számvevőszéknek, vajon pontosan mire költöttek el néhány ezermilliárd forintot – nem biztos, hogy e hiányosságon a bürokrácia tervezett irtása segít. Pedig a tervezett szisztéma lényege épp az, hogy a betegek, a piaci szereplők, a biztosító, az intézmények helyett mindent a minisztériumban kell eldönteni – és ha nagyobb hiba csúszik e mechanizmusba, az egész az értelmét veszti.

A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy a biztosítási elvű egészségügy minden jel szerint tovább csúszik az államilag finanszírozott (brit) modell felé. Réthelyi Miklós egy interjúban még eldöntendőnek nevezte az OEP megerősítését, de Jávor András már évek óta az adóalapú finanszírozás szükségességéről beszél. Az elmúlt időszakban a munkáltatói járulék csökkentései miatt – amelyeket rendszerint a nem dolgozók utáni állami befizetés emelésével ellensúlyoztak – már amúgy is az egészségügyi kassza tekintélyes része adóbevételekből származik, ráadásul az új kormány további járulékcsökkentéseket tervez. Azaz a kiszámíthatóság helyett már az elkölthető pénz is jórészt attól függ majd, hogy a területért felelős vezető (esetünkben: valamelyikük) politikailag mennyire erős, mennyit tud kiharcolni (más területek rovására). Miközben természetesen folyamatos lesz a nyomás az egészségügyi intézményvezetők, polgármesterek, helyi erős emberek felől, hogy nekik több jár. Azt pedig élő ember meg nem mondja, hogy e felállásban mit jelent az, ha a meglehetősen szenzitív egészségügy esetében beszáll Navracsics Tibor miniszterelnök(-helyettes), illetve Orbán Viktor (miniszter)elnök is. Nyilván csak véletlen, és nincs jelentősége, de mivel a köznapi szóhasználatban a tárcákat rövidítve emlegetik, az egészségügyet is magában foglaló új gigaképződmény neve: NEM.

Mészáros Bálint
a szerző cikkei

(forrás: Magyar Narancs)

Könyveink