Mit tehet Bella a betegek biztonságáért?

– A ma még pilotnak számító programban tíz közép-magyarországi intézmény, hét kórház és három szakrendelő vesz részt. Milyenek az eddigi visszajelzések?

– A standardokat gyakorló szakemberekkel kezdtük el fejleszteni másfél évvel ezelőtt; nem az íróasztal mögül igyekeztünk kitalálni, mit is kéne tenni a belső működés javításáért. Kiindulópontunk az: a minőség összetevői közé tartozik, hogy a betegek számára biztonságos, hatékony, eredményes ellátás történjen, de ahhoz, hogy ezt a célt elérhessük, a belső szervezeti működést kell úgy kialakítani, hogy ezt támogassa. Amikor standardokról beszélünk, ez alatt működési standardokat értünk.

– Értik a kórházak, hogy ez nem ugyanaz, mint a szakmai irányelv, a helyi protokoll vagy akár a minőségtanúsítás?

– A mi pilot kórházaink már igen. Amikor először belefutottam ebbe a kérdésbe, próbáltunk összerakni egy logikai keretrendszert, hogy mi is a különbség a szakmai irányelvek és a működési standardok között, s ezt minél több konferencián elmondom. Most már egyre jobban felismerik a különbséget és a szakmai és működési szabályok összefüggését a kollégák.

– És nem érzik úgy, hogy beleavatkoznak a szakmai munkájukba?

– A pilot intézmények munkatársai azt mondják, hogy eleinte ezt hiszik az orvosok, aztán rájönnek, nem erről van szó. Mivel a belső működtetéssel kapcsolatos ismeretekkel általában nem rendelkeznek az intézmények dolgozói, elég sokat kell magyarázni, tanítani, megbeszélni, és mindez időigényes. Mi a működésre vonatkozó belső szabályokat és azok elvárt lépéseit határozzuk meg, olyanokat, amelyek a szakmai munkát támogatják, így azok biztonságosabb, hatékonyabb, eredményesebb ellátást eredményezhetnek.

– Milyen területeket érint ez?

– Mindazt, ami nem a gazdasági működést jelenti, gyakorlatilag lefedik a standardok, ami a szakmai anyagok beszerzésétől a műszak átadásán keresztül a beteg elbocsátásáig mindent jelent. Próbálunk azokra a működési elemekre koncentrálni, amelyek a munkatársak szerint a legtöbb problémával terheltek.

– Melyek ezek?

– Kiemelten fontos terület az infekciókontroll, a szakmai anyagok beszerzése, a gyógyszerelés, a betegek oktatása, ami ma gyakorlatilag nem működik, de ide tartozik az ellátók közötti kommunikáció kérdése is. A „handover”, a betegátadás az unióban önálló kutatási projekt, ez ugyanis az ellátórendszerek mindegyikében, mindenütt probléma. Nagyon sok folyamat sérül ezzel kapcsolatban; amíg nem foglalkoztam ezzel, én magam sem sejtettem, mennyire. Jellemző az információvesztés, a későn átadott információ, ami terápiák elmaradását, késését, dupla adását eredményezheti, és ebből származóan nagyon sok a nemkívánatos esemény.

– Mindez nagyon sok mindenben egybecseng a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja által elindított NEVES programmal, ami a Betegbiztonsági Fórumok részt vevői körében nagyon népszerű, de az a fajta hibakultúra, amely nem felelőst, hanem gyökérokokat keres a nem várt események kapcsán, még nemigen terjedt el…

– Mindez valóban a NEVES-re épül. 2006-ban kezdtük el a NEVES-programokat, abban az évben keresett meg bennünket a WHO; egy évvel azután, hogy megjelent a nemkívánatos eseményekre vonatkozó guideline. A betegellátás biztonsága érdekében azóta is működtetünk egy jelentési és tanuló-rendszert. Az unió felismerte, hogy az ilyen jelentési rendszerek nagyjából már működnek, de még nemigen tudják az országok, hogy miként tanulhatnak ezekből, ezért programot indított. Mi már néhány éve felismertük a tanulás hiányát és fontosságát, ezért is fejlesztünk szoftvert mögé, és jelentős a nemzetközi érdeklődés a rendszerünk iránt.

– Az unió évek óta nagy hangsúlyt fektet a kórházi fertőzések megelőzésére. Változott a helyzet a fejekben, amióta a NEVES elindult?

– Azok az intézmények, amelyek rendszeresen jelen vannak a Betegbiztonsági Fórumokon, azt gondolom, sokat változtak. Másképpen kezdtek gondolkodni. Azt látom, több olyan intézmény van, amely adatlapjaink segítségével gyűjti a nemkívánatos eseményeket, csak hozzánk ezeket nem mindannyian küldik be. Többnyire nincs meg hozzá a kellő tudásuk, hogy ezekből a megfelelő következtetéseket levonják. Viszont most, hogy meghirdettük a NEVES szoftver tesztelését, negyvenen jelentkeztek, hogy kipróbálnák. Azóta elindult élesben és nagy számban jönnek a jelentések, pedig most még nem akkreditációs követelmény a nemkívánatos események jelentése.

– Az lesz?

– Az. Ez az akkreditációs programok nemzetközi követelménye. Ingyenesen használható szoftverről van szó – bárkinek, aki regisztrál. Anonim a rendszer, nincs negatív következménye a jelentéseknek. Mi nem tudjuk a beküldött információkat kórházakhoz kötni, ők viszont saját kódjukkal láthatják adataikat, és összehasonlíthatják az országos összessel.

– Visszatérve Bellára, az ott kipróbálandó standard-rendszerre, amely a NEVES-hez hasonlóan alapvetően a betegbiztonságot szolgálja, mit lehet mondani az intézményeknek: miért jó számukra, ha részt vesznek egy egységes, a nemzetközi követelményeknek megfelelő külső felülvizsgálati rendszerben?

– Mindez nem lesz kötelező. Azt kell azonban mondjam, hogy bár eddig körülbelül a standardok felét próbálták bevezetni és a gyakorlatban értelmezni, az eddigi tapasztalatok szerint sokszor egyszerűsödött az élet az intézményekben. Volt, ahol korábban túlszabályozott volt sok minden, így most kidobták a korábban íróasztalnak készített szabályokat. Ugyanez érvényes egyébként a szakmai protokollokra is. A standardok segítik a kollégákat a napi gyakorlati munka megértésében, a feladatok, folyamatok tisztázásában. Lengyel kollégák mesélik, hogy amióta akkreditált intézményként működnek, nem volt vesztett műhibaperük. Tudni kell, hogy ott tizennyolc éve működik az akkreditációs program, és ennyi idő alatt rögzül a munkatársakban is, hogy a szabályok nem azért vannak, hogy ne tartsák be őket. Magyarország sajnos nem jogkövető ország, és az ISO-minőségtanúsítási rendszerben is gyakran előfordult, hogy elkészültek a kézikönyvek, és ezzel a feladatot kipipálták. Nehéz lesz ebből a gondolkodásmódból a munkatársakat afelé terelni, hogy az akkreditáció során a gyakorlat felülvizsgálata kerül előtérbe. Nem az írott szabályokat fogjuk felülvizsgálni, hanem azt, hogy miként működik a rendszer.

– Mikor? Meddig tart a pilot, bekapcsolódhatnak-e új intézmények a kipróbálásba, azaz: mi az akkreditációs folyamat menetrendje?

– A projekt 24 hónap időtartamú, 2012 december elsejével indult, így a rigid uniós szabályok miatt idén november 30-án le kell, hogy záruljon. Ez azt jelenti, hogy addig tesztelnünk kell az induló standard-rendszert, amelynek ki kell alakítanunk a végleges formáját. Addigra kell kidolgoznunk a felülvizsgálati rendszert is; azt, miként döntünk arról, hogy adott intézmény az adott standardnak megfelel-e, és el kell készülnie annak is, milyen esetben kaphatja meg az akkreditációt valaki. Az idő nagyon rövid, más országokban csak a standardok kidolgozására több év állt rendelkezésre. Úgy próbáljuk a pilot-intézményeket felkészíteni és a standardokat is tesztelni, hogy rengeteg konzultációt tartunk. November 30-ig készülnek el a rendszert támogató, tesztelt szoftverek. A felülvizsgálatnak lesz egy önértékelési része: kérdőívet töltenek ki az intézményeknek arról, miként látják, megfelelnek-e a standard követelményeknek. Ezt követően, kb. fél év múlva lesz a helyszíni felülvizsgálat. Az együttműködési megállapodás értelmében a pilot-intézményeknek fél éven belül kell bejelentkezniük a programba; ha ezt kivárják, akkor az első hivatalos akkreditációs igazolást 2015. végén tudjuk kiadni. Emellett elindul a sokat emlegetett TÁMOP 6.2.5 B-projekt is, amely újabb 40-50 intézménynek ad lehetőséget arra, hogy ingyen, élesben felkészíthessük őket az akkreditációra. A két projekt önhibánkon kívül ér egybe, elvileg egymás után kellett volna ezeket indítani, így menet közben, az első éles felülvizsgálati eljárásig még nyilván finomodhat a rendszer. Júniusban elkészítjük a pályázati felhívást, várhatóan július elején jelenik meg. Augusztus végéig kiválasztjuk az intézményeket, szeptembertől elkezdjük az intézmények képviselőinek felkészítését. Idén szeptemberre már véglegesek lesznek a standardok, így novemberig igyekszünk befejezni a képzés első fázisát, majd ezt a helyszíni munkamegbeszélések követik. A B-projekt zárultáig van lehetőség arra, hogy kb. kilenc hónap alatt ezeket a jelentkezőket is felkészítsük.

– És mi lesz a többiekkel? Mennyibe kerül mindez számukra, ha nem nyernek a nyári ingyenes lehetőséget nyújtó pályázaton?

– Még nem készítettünk részletes költségkalkulációt, de miniszter úr korábban aláírásával vállalta, hogy a működéssel kapcsolatos költségeket a tárca állja. Ebben az esetben pedig az intézményeknek mérsékelt díjat kell majd fizetniük a programba lépéskor.

– Csak olyan intézmény tud részt venni akkreditációban, amely valamilyen fázisban bekapcsolódik a tanulási folyamatba?

– Igen, a szerződés része, hogy a képzés, tanácsadás, felkészítés az akkreditációs program része. Csak az akkreditációs felülvizsgálatra nem lehet majd jelentkezni. Mindez azonban nem csak a kórházakat és járóbeteg-ellátó szakrendeléseket érinti. A gyógyszertárak jelentik ugyanis a program harmadik lábát; esetükben van egy olyan új elem, ami a lakosságot közvetlenül is érinti. Az, hogy az egészségügyi intézményeket akkreditálják, a betegek valószínűleg kevésbé veszik majd észre, mindez ugyanis azt eredményezi, hogy kevesebb olyan baj lesz, amit érzékelhetnének. A közforgalmú patikákban viszont olyan akkreditációs rendszer indul, ami csak részben hasonló: számukra is a belső működésre vonatkozó standardokat dolgozunk ki, de közben ráépített akkreditációra is lehetőségük lesz, ami nem jelent mást, mint a gyógyszerészi gondozás megvalósulását. Körülbelül tizenhat szakmai irányelvet dolgoznak ki, ami lehetőséget ad majd a betegek számára arra, hogy tanácsokat kapjanak a gyógyszerészektől az orvosok által felírt gyógyszerek szedésére vonatkozóan, vagy a vény nélküli gyógyszerekkel kapcsolatban. Ebbe belefér az is, hogy akár azonnal figyelmeztetik a beteget vagy annak orvosát, hogy azonnali vizsgálatra van szükség. Az alprojekt próbaalkalmazása várhatóan ötven patikával indul, és nyár végére kerülhet az ezt támogató szoftver olyan állapotba, hogy az irányelvek kipróbálása is elindulhasson.

– Beszéltünk már arról, mire lesz jó, ha valamely intézményt akkreditálnak. A betegbiztonságon, az élet egyszerűbbé és jobban szabályozottá válásán túl elképzelhető, hogy gazdasági következményei is lesznek a kimaradásnak?

– Az ellátó jobban fogja érezni magát, ez biztos. Amikor a Bella megvalósíthatósági tanulmányát készítettük, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt mondta: elvárják, hogy amint az akkreditáció élesben elindult, csak olyan intézmény pályázzon uniós összegekre, amely akkreditált. Az, hogy átalakult az NFÜ, és a szaktárcákhoz kerültek az uniósprogramok, talán még növelte is ennek esélyét. Nyilvánvalóan sok múlik majd azon, hogy mit gondol erről az államtitkárság, ám Zombor Gábor első megnyilvánulásai erősítették a betegbiztonsággal kapcsolatos elvárásokat.