Mi jön, ha mennek?

„Az esetek halmozódása arra is utalhat – írja a HVG.hu  –, hogy átfogó személycsere előtt áll az ágazat. Az októberben kinevezett egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán minden jel szerint a saját embereivel, de legalábbis nem az elődei – Szócska Miklós és Zombor Gábor – által kinevezett káderekkel képzeli el az új szemléletű intézményvezetés meghonosítását. Ehhez kétségtelenül jól jön, ha a mostaniak legalább egy részéről ki lehet mondani, hogy nehéz velük kijönni.

De annak a vizsgálatára is rá lehet kanyarodni, hogy milyen struktúrában működnek a fővárosi kórházak, lehet-e egyszerre ennyi helyen biztosítani - nemcsak eszközt,  hanem kellően képzett és pihent ápolókat, orvosokat. (A nyár elején viszonylag kis morgolódás mellett sikerült az újpesti Károlyi kórház aktív osztályait, köztük az 5 ágyas intenzív részleget megszüntetni, illetve áthelyezni a HM kórházba.)” – emlékeztet a lap.

„A Szent Imre-ügy miatt az is napvilágra került, hogy a hazai egészségügy fittyet hány az uniós munkaidőszabályoknak. A heti munkaidő - egyezően az EU-normákkal - Magyarországon sem haladhatja meg féléves átlagban a 60 órát, ami 40 óra rendes munkaidőt, 8 kötelezően elrendelhetőt és 12 óra önként vállalt túlmunkát jelent. A hiányszakmákban – ilyen egyebek mellett az aneszteziológiai, az ideg- és az érsebészet – jellemző, hogy a főálláson kívül szerződéssel, vállalkozóként saját intézményüknél vagy más kórházakban is vállalnak többletkeresetért munkát az orvosok és a szakdolgozók is - jóval túllépve a heti 60 órán.

Ezek pedig összességében kimerítik a színlelt szerződés fogalmát. Arról nem is szólva, hogy míg a dolgozóknak a jog szerint jár a pihenés, a betegeknek kipihent gyógyítóhoz és ápolóhoz lenne jussuk. Az egészségügyi rendszer azonban szemet huny az önkizsákmányolás felett, jóllehet a kórházak döntő többsége az önkormányzatoktól az államhoz került. Nyilvántartás mégsincs arról, ki, hol és mennyit dolgozik” – olvasható a hvg.hu-n

„Férőhelyhiány, túlterhelt személyzet, hosszú várakozási idő, forráshiány – e négy markáns problémával jellemezhetnénk a magyar egészségügyi rendszert is, ám az idézet meglepő módon a svéd orvosszövetség lapjából származik, amelyet egy szakportál tett közzé, mellékelve olyan, Svédországban dolgozó magyar orvosok beszámolóját, akik a híresen jó szociális ellátó- és bérezési rendszerrel bíró ország árnyoldalaira is rávilágítanak” – ezt már a Magyar Hírlap írja, majd hoz kiábrándító példákat, tapasztalatokat a német és az angol egészségügyből is.

„A Szent Imréből távozó orvosok inkább külföldön vállalnának munkát, mert ott anyagilag és szakmailag valódi megbecsülést kapnak. A kinti élettel kapcsolatos kánaáni víziót azonban megingatják a fentebb felsorolt példák is – írja a lap  –, nem elhomályosítva a nyilvánvaló tényt, hogy a magyar bérek nem vehetik fel a versenyt a nyugati fizetésekkel. De mindezek tükrében óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy vajon létezik-e Európának olyan országa, benne olyan kórházzal, ahol az átlagos európai orvost az általa elvárt módon megbecsülik, elegendő bért kap, megfelelőek a munkakörülményei, és úgy általában jól érzi magát a bőrében” – olvasható a magyarhirlap.hu-n.