Megosztottak az orvosok
Felrázná az apátiából az orvostársadalmat az a néhány tucatnyi gyógyító, aki megelégelte a csodavárást. Az Újratervezés csoport egyik alapító tagjával, Máté-Horváth Nóra aneszteziológussal a Népszava készített interjút.
Hogy van ez: éjszakaként a műtőben altat, nappal „forradalmat" szervez és társaival, az Újratervezés csoportban az orvosi kamara megreformálására készül. Bírja még?
Nincs okom panaszra, bár, ahogy mondja, érzek kis ólmosságot, éjszakai ügyeletből jövök, de határozottan bírom.
Munkahelyén kap rosszalló megjegyzéseket publikációi és "szervezkedése" miatt?
Éles kritikát még nem kaptam, csak féltő–óvó szavakat. De el kell kezdenünk beszélni a hálapénzről, az orvosbárókról, a korrupcióról, a megosztottságról. A legkisebb közkórház élén is sokszor mozdíthatatlan bástyaként ülnek olyanok, akik miatt fönnmaradnak a financiálisan és szakmailag is teljesen lehetetlen, indokolatlan ellátóhelyek meg párhuzamosságok. A hálapénz sem azért idegesít minket, mert mi nem kapunk belőle, hanem azért, mert emiatt a betegbiztonság sérül. Amíg ugyanis soron kívül megoperálnak valakit, addig egy másik, sürgető műtét hátrébb sorolódik. Van egyfajta kognitív disszonancia a társadalomban: nem hajlandó belátni, hogy amit a saját biztonságáért próbál adni, azzal épp a saját biztonságát ássa alá. Mindez a betegek, az őket ellátók és a társadalom érdekeit sem szolgálja.
Van még értelme az orvosi kamarának? Azt látjuk, hogy a kormány átvisz bármilyen politikai akaratot.
Van értelme, de jogos elvárásunk lenne az orvosi kamarától az, hogy a politikai szeszély ellenére képviselje a szakmát a politika felé. Ez a tevékenysége azonban nem meggyőző.
Minek kéne változnia?
Nem az orvosi kamarának köszönhető az, hogy elkezdtünk beszélni a hálapénzről, vagy elindult a kórházi fertőzéssel kapcsolatos társadalmi vita. Ez inkább az alulról szerveződő civil egészségügyi mozgalmak érdeme. Hiába mondja a kamara, és a Cser Ágnes-féle MSZ EDDSZ, hogy csak és tisztán az ő érdemük a béremelés, mert mi pont az ellenkezőjét érezzük: akkor lett füle az egészségügyben dolgozók panaszaira a kormánynak, amikor az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport, a Magyar Rezidens Szövetség meg a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete elkezdett akciózni 2016 tavaszán. Addig bő tíz éven keresztül semmi nem történt ebben az ügyben.
Amikor a Honvédkórházban dolgozó egészségügyieknek parancsszóra be kellett állniuk katonának, szinte nem volt tiltakozás. Pedig megtehették volna például az orvosok, hogy közlik: holnap reggeltől nem gyógyítunk.
A magyar egészségügyben nem reális, hogy az egy munkahelyen dolgozók egységesen kiálljanak.
Pedig valószínűleg elég lett volna két órára lehúzni a rolót.
Pontosan. Csakhogy az egészségügyi sztrájk jogi háttere nem teljesen tisztázott. Az orvosi társadalom pedig eleve nagyon jogfélő közösség, ráadásul orvosellenes hangulat érzékelhető, így nehéz azt mondani, hogy jó, akkor sztrájkoljunk. A helyzetről sokat elárul, hogy valójában még azt sem tudjuk pontosan, van-e sztrájkjogunk, beszüntethetjük-e a betegellátást úgy, mint ahogyan a visegrádi négyek országaiban láttunk rá példát. Az ilyen akciózásnak az az előfeltétele, hogy legyen egy sztrájkot megengedő jogi környezet és legyen közös akarat. Miközben legbelül mindenki ugyanazt, jobb, méltóbb egészségügyet szeretne, azt még nem sikerült megfogalmazni, hogy miként tegyünk ezért együtt.
Milyennek látja az orvostársadalom állapotát?
Rettentően megosztottnak, miközben általános apátia, letargia érezhető, az, hogy úgysem lesz jobb. Az orvosok azt sem igen hiszik, hogy az összefogásnak lenne bármi ereje. Probléma a rendszerbe belekövesedett hálapénz is, ami csak fokozza ezt tagoltságot. Mindenki kuporgatja magának az illegális kis bevételét, és közben lesi a szomszédot irigyen, hogy neki van-e, nincs-e, mennyi betege van. Ebből adódóan sok a tabu az orvosok között, kevés az előremutató kommunikáció és nagy a megosztottság.
