Radikális átalakítások az egészségügyben
Sokat beszéltek róla, mégsem látta senki a nyomait. Most mindenki érzékeli az előjeleit: megkezdődött az egészségügyi reform végrehajtása. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász kissé aggódva figyeli a fejleményeket – írja a Mindennapi.
– Azok közé tartozik, aki nem rejti véka alá azon véleményét, hogy a jelenlegi, több mint 160 kórház túl sok a lakosság biztonságos ellátásához. Nemrégiben azt nyilatkozta, akár 70-80 intézmény is elegendő lenne. Mivel magyarázza ezt a radikális elképzelést?
– Kissé árnyaltabban fogalmaznék. Valóban elegendőnek tartanék a jelenleginél jóval kevesebb kórházat, de csak akkor, ha rendelkezésre állnának a kórházi ellátáson kívüli ellátórendszerek, ráadásul a megmaradó intézmények orvostechnikailag magas színvonalat képviselnének. Tény azonban, hogy az ágazat jelenleg nincs abban az állapotban, hogy egyik napról a másikra megfelezzük az ellátók számát. Optimális az lenne, ha első lépésben 30-40 intézménynél valósítanák meg a funkcióváltást, avagy összevonások révén egészségesebb szintre csökkentenék a kórházak számát.
– A legfrissebb hírek szerint 17 kórháznál lehet tudni a funkcióváltás kormányzati szándékáról. Ez óvatoskodás vagy drasztikus intézkedés?
– A funkcióváltás ezekben az esetekben azt jelenti, hogy a gazdaságtalan, aktív fekvőbeteg-ellátást megszüntetik, helyette más funkciót kínálnak számukra, akár egynapos sebészet, akár nappali kórház formájában, tehát nem megszüntetésről van szó.
– A szűkülő állami források közepette jó megoldás lehet az államosítás?
– Nem tartom jó megoldásnak, sőt, számos kockázattal is jár. Az ágazat legnagyobb problémája, vagyis a forráshiány ezzel nem oldódik meg. Az állam most csak abban bízhat, (mint ahogy hivatkozik is erre), hogy képes lesz racionálisabban megszervezni az ellátást, ami viszont valóban forrásokat tud majd felszabadítani. A funkcióváltások, összevonások végső célja tehát nem valamilyen értéknek a megszüntetése, felszámolása, hanem az, hogy az ellátórendszer hatékony működtetésével spórolni lehessen. Az egy más kérdés, hogy mindez államosítás nélkül is ment volna.
– A politika mégis az államosítás mellett döntött. Mi kell ahhoz, hogy ezt sikeresen végig lehessen vinni?
– Mindenekelőtt profi, jól felkészült apparátusokra van szükség, olyan szakemberekre, akik gyorsan tudnak reagálni a felmerülő problémákra, mindenki tudja a dolgát az új rendszeren belül, és villámgyorsan tudnak új eljárásrendeket kidolgozni.
– Az államosítás során elkerülhetetlen, hogy bizonyos érdekek ne sérüljenek. Ön szerint nem kell attól tartani, hogy az átalakítás vesztesei, például azok, akik majd kimaradnak a közbeszerzésekből, olyan „ellen lobbiba” fognak, amelynek a kárenyhítése pénzbe kerül? Ha pedig számolnak ezzel, akkor az ágazat vezetése beárazta ezt?
– Az már körvonalazódni látszik – éppen az említettek miatt –, hogy az átalakítás nyomán az előzetes becslésekben kalkuláltaknál kisebb megtakarításokkal lehet majd számolni. Ami pedig a „konfliktusok beárazását” illeti: az elég feltűnő lesz, hogy ha egy beszállító megnyomja a ceruzát, mondjuk 20 százalékkal emeli az árait, hiszen az egyedi, kórházi beszerzések díjai ismertek.
