hirdetés
2024. december. 23., hétfő - Viktória.

Magán és állami: szükséges a szétválasztás?

Mi lesz a közfinanszírozott és a magánellátás sorsa? Kell-e egyáltalán szétválasztani? A válaszok a Magyar Narancs Materia Medica blogján.

Ha rosszindulatú vagyok, azt feltételezem, hogy a lobbista magánszolgáltatói érdekcsoportok elérték, hogy tovább nőjön a magánellátás szerepe, és pozíciója, és kimazsolázhassa azon szolgáltatásokat, amelyet neki is megéri nyújtania. Ha kevésbé vagyok rosszindulatú, akkor pedig azt feltételezem, hogy helyes és jó gondolkodású az az egészségpolitikus, aki ezt kitalálta, mert nemzetközileg elfogadott egészségpolitikai tapasztalat, hogy az államnak nem feltétlenül kell mindent magának nyújtania, hanem a szektorsemlegesség jegyében meg is vásárolhatja az adott szolgáltatást bárkitől, aki jó áron, jó minőségben, megfelelő garanciák mellett képes azt nyújtani, írja Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász a Magyar Narancs Materia Medica blogján.

Ma Magyarországon ez az elképzés jelen finanszírozási és érdekeltségi viszonyok mellett visszafordíthatatlan károkat okozhat. Ennek eredményeképpen az orvosok a magánellátás felé való elvándorlása tovább fog erősödni, közfinanszírozott intézmények számára megmaradhatnak a veszteséges szolgáltatások, míg a magán ellátók könnyen kimazsolázhatják azon ellátási formákat, amelyek nyereségesen nyújthatóak. Nincs két egészségügy, az állam szerepe a kettő összekapcsolása, közös működtetése. A magán soha nem fog népegészségügyi célokat szolgálni, nem fog tudni olyan széles tömegek számára ellátást nyújtani, olyan hatékonysággal dolgozni, mint az állami.

A magánellátás feladata példamutatás az ügyfél-centrikus ellátás tekintetében, minőség, innovációk meghonosítása, jól szervezett, költséghatékony ellátási egységek magas hatékonysággal való biztosítása. Szelektál a szolgáltatások között, és csak megfelelő állami ellenőrzés, garanciák mellett szolgálja a társadalom érdekeit, egyébként mindig a profit lesz a fő motivációja.

Az államnak fel kell ismernie, hogy a szolgáltatásoknak valós ára van: egy közfinanszírozott szolgáltató (kórház, szakrendelő) is kapja meg azt a pénzt az adott szolgáltatásért, amibe az valóban, költség ráfordítási alapon kerül. Ha már verseny,legyenek a feltételek azonosak! A szolgáltatók közötti verseny jó, és az ügyfél érdekeit szolgálja, hiszen javítja a minőséget, jobb ár-érték arányt teremt, növeli a hatékonyságot.

Ma ugyanazon beavatkozásokért, a magánszolgáltató sokszor háromszoros finanszírozást számláz ki a páciensnek, mint amennyit ugyanazért a szolgáltatásért a közfinanszírozott kórház vagy szakrendelő kap a NEAK-tól. Szintén nem ritka, hogy egy orvos négyszer akkora jövedelmet termel meg egy magán járóbeteg intézménynek, mint ugyanez az orvos közfinanszírozott intézménye teszi ezt a TB felé leszámlázva. Amíg ilyen jelentősen alulfinanszírozott egy egészségügyi szolgáltatás, nem lehet fair versenyt hirdetni a köz és magán között.

Egy normál társadalomban létezik egy független egészségpolitikai szakértői csapat, amely a felelős miniszter részére kidolgoz egy egészségügy stratégiát.

Egy normális társadalomban a miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy meghatározza az egészségügyi stratégia egy-egy részterületét, hiszen nem is érthet mindenhez. A feladata az, hogy összehangolja azokat az intézkedéseket, amelyek a közjót szolgálják. Legyen számára is prioritás a társadalom egészsége, különösen egy olyan országban, ahol a társadalom egészségi állapota tragikusnak mondható.

Egy vezető olyan társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és egyéb szakpolitikai intézkedéseket foganatosítson, amely esélyegyenlőséget, az egyéni lehetőségekhez képest jó egészséget, versenyképes társadalmat, és ezáltal  jólétet teremt hazája minden polgára számára.

Minden politikai vezető a közjó szolgálatára esküdött fel, a közjó viszont nem létezik hatékony közszolgáltatások nélkül.

(forrás: Materia Medica)

Könyveink