hirdetés

Változásokra hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ

Közleménnyel emlékezett meg a tisztiorvosi szolgálat a dohányzásellenes törvény legutóbbi jelentős módosításának első évfordulójáról.

2012. január 1-jén lépett hatályba a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény módosítása – írják –, amely többek között megtiltotta a nyilvános zárt helyeken a dohányzást. Az új előírások betartását a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei járási intézetei ellenőrzik. Az elmúlt évben összesen 56 ezer egységet kerestek fel és közel 1200 esetben találtak valamilyen kifogásolni valót. Ez utóbbiak száma az év során folyamatosan csökkent: a március 31-ig tartó türelmi időszakban száz ellenőrzésre még 5-6 kifogás jutott, az áprilistól decemberig tartó időszakban viszont átlagosan már csak ezer vizsgálatra jutott ugyanennyi probléma.

A múlt évben kiszabott bírságok összege meghaladja a 12 millió forintot. A legtöbbet a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeknek kellett befizetniük, de milliós nagyságrendű a közforgalmú intézményekre és a munkahelyekre rótt büntetések mértéke is.

2013. január 1-től pontosítottak néhány technikai előírást. Így például már nem csak a szórakoztató, vendéglátó-ipari szolgáltatást nyújtó egységek üzemeltetői dönthetnek úgy, hogy a létesítményt nemdohányzóvá nyilvánítják, hanem bármely  közforgalmú intézmény előtt nyitva áll ez a lehetőség. Ha így határoznak, akkor dohányzóhelyet nyílt térben sem kell kijelölniük. Új elemként pedig részletszabályozást dolgoztak ki az olyan többcélú létesítményekre, ahol egészségügyi szolgáltatás is működik (pl. egy irodaház egyik helyiségében kialakított orvosi rendelő). Ilyen helyeken ugyan kijelölhető dohányzóhely nyílt légtérben, de csak úgy, ha az az egészségügyi szolgáltatást igénybevevők szokásos vagy szükségszerű útvonalától megfelelően elkülönül – írja honlapján az ÁNTSZ.

(forrás: ÁNTSZ)

cimkék

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...