hirdetés

Egészségügy: Kik lesznek a tárca helyi intézői?

Legkésőbb e hónap végére pontot kell tenni annak a vitának a végére, mely a Térségi Egészségszervezési Központ (TESZK) vezetőinek jog- és hatásköréről szól. Amennyiben májusban a szaktárca valóban indulni akar az új szisztémán alapuló ellátórendszerrel, akkor január végére fel kell állniuk a Térségi Egészségszervezési Központoknak.

Csúszásban van a szaktárca, ugyanis a jelenleg hatályos kormányhatározat – 1208/2011 (VI.28) – szerint november végére fel kellett volna állniuk azoknak a Térségi Egészségszervezési Központoknak, amelyek az egészségügyi intézmények funkcionális együttműködési formáinak (szakmai kapcsolatok, háttérszolgáltatások, közös beszerzések) kialakításáért és a területi egészségszervezési feladatokért felelnek majd.

Az egészségügyi intézmények állami tulajdonba kerülése lassítja az átalakítás folyamatát, az átadás-átvételi procedúra leterheli a GYEMSZI kapacitásait, a szaktárca pedig állandó harcban áll: egyrészt Szócska Miklós év végén partizánharcot folytatott a nemzetgazdasági tárca által szigorúan őrzött maradványpénzek megszerzéséért, továbbá jelentős energiákat emészt fel az államtitkárságon a humánerőforrás krízis kezelése is. A Papp Magor által vezetett harcban egyelőre csak csatát (értsd: időt) nyert a tárca, ráadásul a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) által meghirdetett akció is komoly veszélyt jelent: eddig már mintegy kétezer orvos nyilatkozott arról, hogy nem vállal önként túlmunkát. A MOSZ a bértárgyalások megkezdése ellenére is fenntartja akcióját.

Természetesen zajlanak a háttértárgyalások, szerdán ismét egyeztet a GYEMSZI a Térségi Egészségszervezési Központok szervezeti és működési szabályzatáról, ugyanis időközben heves vita bontakozott ki az érintettek között. A MedicalOnline információi szerint a szaktárca rövid pórázon tartaná a térségi vezetőket, sőt, egyes vélekedések szerint „fojtó nyakörvet” tenne rájuk. Semmiben sem dönthetnének önállóan, sem a térségi kapacitások felosztásában, sem az intézmények gazdálkodó egységeinek összevonásában, sem a közbeszerzések koordinálásában, és személyi kérdésekben sem.   Minden „döntésüket” a GYEMSZI-vel, áttételesen az Egészségügyért Felelős Államtitkársággal kellene jóváhagyatniuk. Csakhogy így kevesen szeretnék bedugni a fejüket a hurokba.

A MedicalOnline úgy értesült: egyelőre hat TESZK vezetőjének személye tűnik "biztosnak" ­– már, ha vállalják ezt a szép, kényelmes, kockázatmentes pozíciót. Úgy tudjuk a tárca a miskolci térség élére Tóth Lászlót, a Miskolci Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, a szegedi térségbe Mészáros Jánost, az SZTE ÁOK Controlling Főigazgatóság Controlling Igazgatóját, a pécsi térségbe Horváth Zoltánt, a Baranya Megyei Közgyűlés nemrégiben távozott elnökét, Győrbe Varga Gábort, a Petz Aladár Kórház korábbi főigazgatóját, a debreceni térségbe pedig Ónodi-Szűcs Zoltánt, a Debreceni Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt elnök-vezérigazgatóját jelöli. Budapesten egyelőre csak Schiszler István neve ismert, ám várhatóan további két vezetőt jelöl még az államtitkárság a „megatérség” (3 térség) élére.

Tinnyei Mária
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...