hirdetés

Ki így, ki úgy – sokan odébbállnak

A szaktárca vezérkara csütörtökön kezd egyeztetni a rezidens szövetség képviselőivel. Nem maradnak téma nélkül. Bár a szövetség által készített legújabb felmérés kiértékelésével még nem végeztek, annyi már tudható, hogy az idén végző 750–800 doktor 30 százaléka biztosan külföldön folytatja, további 30 százalékuk még hezitál, a többiek – legalábbis egyelőre – a maradás mellett voksoltak.

Ez utóbbi azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy akár szakorvosjelöltként, akár később, már végzett szakorvosként találkozhatunk velük. Sokaknál ugyanis két-három év múlva telik be a pohár, s döntenek vagy a külföldi munkavállalás mellett vagy arról, hogy nem betegágy mellett, alacsony fizetésért, hanem a munkaerőpiac más szegmensében kamatoztatják speciális, az átlagnál lényegesen magasabban kvalifikált tudásukat.

A harc most a még mindig hezitáló 30 százalék itthon tartásáért folyik, mondta lapunknak a rezidens szövetség elnöke. Annál is inkább, mivel a számok tanúsága szerint a hazai orvosegyetemeken végzett 2010-es évfolyam után, immár az idén végzettek fele is hátat fordít a hazai egészségügynek. Aki éveket tölt külföldön Papp Magor tapasztalatai szerint annak nagyon nehéz lesz visszatérni a nehéz hazai körülmények közé. Ők tehát örökre elveszhetnek a magyar egészségügy számára.

Ez utóbbi a humán erőforrás helyzetét tekintve amúgy is meglehetősen roskatag állapotban van. Bár a hivatalos adatok szerint jelenleg 28 ezer aktív működési engedélyt tartanak nyilván, a becslések szerint körülbelül 10 százalékuk – 2500–3000 doktor – nem a közfinanszírozott ellátórendszerben  dolgozik, csupán működési engedélye van, további négy ezren pedig már betöltötték a 65. életévüket. Amennyiben az idén végzettek közül 250–300 fiatal eleve nem lép be a rendszerbe, s végérvényesnek tekinthető döntésük szerint külföldön folytatja, közel ezren pedig azért hagyják abba, mert nyugdíjba mennek vagy kihalnak a pályáról, hamarosan valóban nem lesz, aki az orvosi szobákban fogadja a betegeket. Létkérdés, hogy legalább a még tétovázó 30 százalék itthon maradjon, tette hozzá Papp Magor.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...