Kásler adatokról, hálapénzről, hozzáférésről

Az ellenzék által leginkább támadott terület az egészségügy és az oktatás. Ön szerint melyek azok a legsürgősebb feladatok, amelyeket ezen a két területen minél hamarabb el kell végezni?

Az egészségügy sehol a világon nem kelti azt a benyomást a társadalomban, hogy minden rendben van az ágazatban. A világ vezető országaiban a lakosság jelentős részének még társadalombiztosítása sincs. A medicina is rendkívül gyorsan fejlődik, amellyel természetesen lépést kellene tartani, de ezt még az Egyesült Államok sem tudja megtenni, és lényegében egyetlen ország sem a világon. Ha a műszerezettséget, kórházakat, felújításokat nézzük, Magyarország az európai középmezőnybe tartozik. A magyar ellátórendszer pedig jobb színvonalon működik – ilyen anyagi viszonyok között is –, mint több nyugati országban. Aki támadja az egészségügyet, általában statisztikákra hivatkozik. De ezek a statisztikák sem pontosak mindig. Itt is mondok egy példát az onkológia területéről. Aki támadni akarja Magyarországon ezt a rendszert, mindig az Eurostat statisztikáira hivatkozik. Csak azt nem teszi hozzá, hogy a magyar morbiditási és mortalitási statisztika rendkívül pontos, ugyanakkor az európai populáció 78%-a mögött nincs pontos nemzeti rákregiszter. Tehát egyáltalán nem pontos adatokkal dolgoznak. Vagy különböző statisztikai módszereket használnak, vagy becsléssel állapítják meg az adataikat. Ezek nem is hasonlíthatók össze a pontos magyar adatbázissal.

Még egy számot említek: Magyarországon az összes halálozás okának 25%-át a daganatos betegségek okozzák. Ez pontosan az európai átlag. Ennél sokkal rosszabb a helyzet például Szlovéniában és Hollandiában, ahol 32 és 31% ez az arány. Ez jobban jellemzi véleményem szerint a megbetegedési és halálozási viszonyokat, mint az egymás mögé tett számsorok, amelyek pontossága kérdéses. Persze, erről is rengeteget vitáznak. Megítélésem szerint a magyar egészségügy egyáltalán nincs olyan rossz helyzetben, mint néhányan mondják. Természetesen lehet és kell is rajta javítani, sőt, több feladatot meg kell oldani, mint néhány fejlett nyugati országban, de határozottan mondom, hogy néhány európai országnál jobbak vagyunk.

Hogyan látja az esélyegyenlőséget – gyógyulás szempontjából – területi vonatkozásban? Vagyis: még mindig igaz az az állítás, hogy nem mindegy, hogy Budapesten vagy egy délkelet-magyarországi faluban lesz – mondjuk – daganatos beteg az ember? Más esélye van a gyógyulásra vidéken, mint a fővárosban?

Ez így van itthon is, és a világ minden területén. Minden törekvésünk az, hogy ezt enyhítsük. A kormány 500 milliárd forintot fordított az utolsó években a vidéki kórházak fejlesztésére. Néhány vidéki kórház egyébként már sokkal jobb helyzetben van, mint egy-két budapesti, de a budapesti kórházfejlesztési programnak köszönhetően most már a fővárosi kórházak is beérik lassan ezeket a kiváló vidéki intézményeket. Területi és ellátottság vonatkozásában lényegesen csökkentek az esélyegyenlőtlenségek, de még mindig lehet, sőt, kell javítani ezen.

Ami viszont nem nagyon változott a rendszerváltás óta az egészségügyben, az a hálapénz. Mit gondol, eljöhet az az idő, amikor már teljesen eltűnhet a paraszolvencia?

A hálapénzt rendkívül káros dolognak tartom, ugyanakkor jó néhány egészségügyi dolgozónak a megélhetést jelenti. Úgy gondolom, hogy folyamatos béremelésekkel el lehet érni azt a színvonalat, amely olyan jövedelemhez juttatja az egészségügyben dolgozókat, hogy a hálapénzt ki lehet iktatni. Bízom abban, hogy a következő négy évben ezt el tudjuk érni. De itt nem csak erről van szó. Tudni kell azt is, hogy egy három műszakos nővér, aki esetleg lakhatási gondokkal küzd, nem tudja magát kellőképpen kipihenni. Testi és lelki megterhelésről is szó van. Ha egy műtősnő napi hat órát tölt a műtőben, az annyi energiát emészt fel, mintha bányászként dolgozna. Ehhez társul a nővérek és az orvosok lelki megterhelése is. Nagyon sok esetben megszeretik a betegeket, aztán elveszítik őket, vagy nem teljes a gyógyulás. Ezt hihetetlenül nehéz sokszor feldolgozni. Éppen ezért a kiégés, a burnout-szindróma az egészségügyben sokkal gyakoribb, mint bárhol máshol. Éppen ezért a bérfejlesztésen túl a körülmények javítása is cél.

Ha a munkakörülmények javulnak, lassulhat az orvosok elvándorlása is?

Az orvos- és nővérelvándorlás kétségkívül létező tény. (...) Ugyanakkor a külföldi lakhatási és szociális helyzet is nehéz a magyar orvosoknak és nővéreknek. Az ottani munkakörnyezet, a munka típusa nem biztos, hogy megfelel a képzettségüknek és elvárásuknak. Kényszerből vállalják a munkát, a pénz miatt. Úgy gondolom, hogy az itthoni helyzetet nem kizárólag a pénzzel lehet megoldani, hanem a szociális és társadalmi viszonyok javításával is. Például a nővérek és ápolók számára lakhatási lehetőséget kell biztosítani, de olyan módon, hogy akár férjhez tudjanak menni és gyerekeket nevelni abban a lakásban. A kormány nagyon differenciáltan közelít a támogatásokhoz – tartalmazza természetesen a fizetés emelését, de a szociális viszonyok fejlesztését is.

A teljes interjú az Origon.