hirdetés

Kásler sürgősségről, alapellátásról, finanszírozásról

A kórházak finanszírozásának emelésére a szándék megvan, munkacsoport dolgozik rajta, mondta a Magyar Hírlapnak Kásler Miklós.

– A szakma és az ellenzék egyik fő kritikája a humántárcával szemben, hogy az azon belül helyet kapó egészségügy és oktatás külön-külön minisztériumot igényelne. Mit gondol erről?

– Mivel összefonódik az Emmi alá tartozó többi államtitkárság tevékenységével mindkét terület, szerencsésebbnek tartom, ha egy tető alatt vannak. Hogy hány minisztérium van, a meglévő kicsi-e vagy túl nagy – ezek elég relatív megközelítések. Az első felelős magyar kormány 1848-ban például a mostaninál lényegesen kevesebb miniszterből állt, pedig akkor is ugyanennyi területet kellett lefedni. Mindig is szerencsésnek tartottam a mostani humántárca struktúráját.

– Hogyan értékeli az egészségügy általános állapotát?

– A legakutabb pont, amiben azonnal lépni kell, az a kórházi fertőzések kérdése, ami ugyan világszintű jelenség, de amit csak lehet, meg kell tenni ellene. Már elkészült egy részletes cselekvési terv. A következő fontos terület az alapellátás, ahol erősen támogatnám a csoportpraxis elterjesztését. Gyors beavatkozást igényel a sürgősségi ellátás is, ugyanis torlódnak a betegek az osztályokon, ami önmagában azt a látszatot kelti, hogy a magyar egészségügy gyengén teljesít. A látszat és a valóság azonban nem mindig ugyanaz. Erre is van már elképzelésünk.

Kásler Mikós (Fotó: archiv)
Kásler Mikós (Fotó: archiv)

– Mondana egy példát?

– Ha lenne egy orvos-diszpécser, el tudná irányítani a beteget, amelyik nem sürgősségi eset a szemészetre, neurológiára, belgyógyászatra, s máris megötödölnénk a várakozási időt. Nagy terület a népegészségügy kérdése is, vagyis, azoknak a betegségeknek a köre, amelyekben az emberek meghalnak vagy megnyomorodnak. A keringési betegségek az összhalálozás ötven-, a daganatos megbetegedések huszonhat százalékát adják. A demográfia szempontjából is a gyermekgyógyászat kiemelten fontos terület, amit szükséges fejleszteni, támogatni. Az emberek mentálhigiénés állapotával is foglalkozni kell. Amióta Gyurcsány Ferenc bezáratta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, óriási vákuum keletkezett, és sok ellátatlan beteg maradt. Minden betegségcsoport esetében egyébként, amelyek népegészségügyi jelentőségűek, vannak országos intézetek, több közülük nemzetközi színvonalú. Érdemes lenne köréjük kiépíteni az országos hálózatokat, hasonlóan az onkológiához, ahol ez már lezajlott. Rájuk lehetne bízni a megbetegedési, halálozási adatok gyűjtését, elemzését, aminek alapján az országos struktúrát ki lehetne alakítani, illetve meghatározni a különböző szinteken a tevékenységet. Amikorra ez adott lesz, meghatározható, hová hány orvos és nővér kell, milyen felszereltség és körülmények. Ez nem kis munka, de így lehetőség nyílik bizonyos átcsoportosításokra.

– Az alapellátás területén már korábban elindult az a törekvés, hogy tehermentesítve a legdrágább, kórházi ellátási formát, nagyobb kompetenciát kapnának a háziorvosok, illetve több betegnek kellene már a szakrendeléseken kilépnie gyógyultan az ellátási láncból. Hogyan érné ezt el?

– Olyan eszközöket kell az alapellátásban biztosítani, amelyekkel a mostaninál szélesebb spektrumon tudnak vizsgálatokat végezni. Így, még ha a körzeti orvos nem is tud minden diagnózist felállítani, az Egészségügyi Elektronikus Térhez kapcsolódva tovább tudja közvetíteni a vizsgálatok eredményeit a megfelelő szintre, ahol ezeket már nem kell elvégezni. Ez a betegnek is jobb. Fontos a csoportpraxis kialakítása is. Az orvosok legtöbbje két-három szakvizsgával rendelkezik, így egy háziorvos amellett, hogy végzi a körzeti ellátást, rendelkezik valamilyen egyéb diszciplína szakképesítésével. Így el tudja végezni a saját egyéb szakterületéhez tartozó vizsgálatokat is.

– A sürgősségi ellátás viszonylag fiatal szakma Magyarországon, tíz-tizenkét éve létezik. A problémák egy részét az okozza, hogy sem a beteg és sokszor az ellátás többi szintjén dolgozó orvos sincs tisztában azzal, hogy mi a valódi sürgősségi eset. Hogyan változtatna ezen?

– A háziorvosok tevékenységi körét mindenképpen érdemes újragondolni az említett jelenség miatt is. Ugyanis, ha az alapellátó orvosok megfelelő háttérrel dolgoznak, a kompetenciáik bővíthetők. Erős alapellátással el tudjuk érni azt is, hogy mielőbb elkezdődjön a kezelés, és kevesebben kerüljenek kórházba.

– Emelné a kórházak finanszírozását?

– Munkacsoport dolgozik ezen, a szándék megvan rá.

A teljes interjú a Magyar Hírlapban.

(forrás: Magyar Hírlap)

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...