hirdetés

Jut majd pénz kártyára, indikátorra, üres praxisra

Közel 3 milliárd forinttal tervezik emelni a háziorvosok kártyapénzét, s szabadon felhasználható támogatást kapnának az elmaradt térségekben letelepülő orvosok.

Heteken át folyt az alapellátás fejlesztésére szánt 10 milliárdos keret felosztása, melynek során számos eltérő verziót ütköztettek. A MedicalOnline úgy tudja, a célba ért változat szerinttöbbek között emelnék a háziorvosok finanszírozásának gerincét alkotó kártyapénzt. Régi követelése ez az alapellátóknak, s az államtitkárság – a büdzsé lehetőségeihez képest – az elmúlt időszakban már korrigálta is az összeget, amelynek pontértéke 164-ről így emelkedett 200 forintra. A Medicalonline úgy értesült, hogy az érintettek további, közel tíz forintos emelésre számíthatnak. Erre a fedezetet az a majd 3 milliárd forint adná, amelyet az alapellátás fejlesztésére szánt 10 milliárdból e célra kívánnak fordítani. Ez állítólag 30-40 ezer forintos többletet jelentene praxisonként.

Mint arról korábban már hírt adtunk, ugyanebből a keretből 1,8 milliárddal növelnék az indikátorrendszer premizálására fordítható éves keretet, amely jelenleg 3 milliárd forint. Igaz, ez egyben a tervek szerint együtt járna az indikátorok számának növelésével. Új elemként a COPD-ben szenvedő betegek gondozását illetve az alkoholisták tesztlapos kiszűrését gondolják alkalmazni.

Fél milliárdot szánnának a tartósan betöltetlen praxisokban munkát vállalók támogatására. A szabadon felhasználható összegre – amelynek egy pályázóra jutó nagyságáról feltehetően később döntenek - azok tarthatnának igényt, akik legalább egy éve üresen álló körzet háziorvosi teendőinek ellátásra vállalkoznak több évre, s hajlandók a helyben lakásra is.

Más módon is igyekeznek a rendelkezésre álló 10 milliárdos keretből az egyre szűkebb keresztmetszetűnek számító háziorvosi ellátás lehetőségeit bővíteni. Így negyed milliárd forintot osztanának szét azok között a praxisok között, amelyek hajlandók szakorvost, vagy további szakdolgozót alkalmazni. Ily módon anélkül láthatnának el több beteget, hogy ez csökkentené a kártyapénzt. Annak érdekében ugyanis, hogy ne a bejelentkezett biztosítottak számának növelésével igyekezzenek többletjövedelemre szert tenni a doktorok, degresszív finanszírozást alkalmaznak, vagyis egy adott kártyaszámon felül csökken az érte járó pénz.

A praxisok személyi állományának erősítését szolgálja az a tervbe vett intézkedés is, miszerint 1 milliárdot fordítanának a szakdolgozók bérének emelésére. De több jutna – közel 2 milliárddal – a védői ellátás finanszírozására, s 1,5 milliárddal a fogászati alapellátás fejlesztésére. 

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...