Holland–magyar egészség-gazdaságtani konferencia

Folyamatos reform, tudatos lépések

A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaság-tudományi Karának közszolgálati tanszékén működő Egészség-gazdaságtani és Technológiaelemzési Kutatóközpont ez év elejétől havi rendszerességgel konferenciákat szervez. Legutóbbi rendezvényükön  a holland és a magyar egészségbiztosítási rendszert hasonlították össze.
A kutatóközpont vezetőjének, dr. Gulácsi Lászlónak a nemzetközi egészség-gazdaságtani eredmények adaptálhatósága a fő kutatási területe. Munkatársával, a rendezvényen előadó dr. Boncz Imrével és dr. Niek Klazingával közös tanulmányuk is megjelent, amelyben egy 102 magyar kórházra kiterjedő, betegbiztonsággal kapcsolatos felmérés eredményeit ismertették. A konferenciára a bevezető előadást tartó holland szakértőn kívül meghívták a magyar egészség-gazdaságtan és egészségpolitika minden irányvonalának képviselőjét. Klazinga professzor előadásában elmondta, hogy a Hollandiában 2006-ban bevezetett reform a megelőzés, a gyógyítás és a szociális ellátás területeit érintette.
A változtatás folyamatos, 2010-ben például az otthonápolás megújítását tervezik. Az 1941-ben bevezetett korábbi rendszerben is kötelező volt a biztosítás, az alacsony és közepes jövedelműek az általános biztosításban vettek részt, a magasabb jövedelemmel rendelkezők leginkább magánbiztosítást fizettek. A múlt század utolsó évtizedeiben az emelkedő orvosi költségek miatt veszélybe került a működés, ezért a kormány engedélyezte a biztosítóknak, hogy a szolgáltatásalapú térítés helyett átalánydíjat fizessenek a kórházaknak. Ez azonban nem ösztönözte eléggé a hatékonyságot és az innovációt, így 1987-ben a kormány kinevezett egy szakértői bizottságot, hogy dolgozza ki a nemzeti egészségbiztosítás piaci alapú átalakítását. A cél az volt, hogy összeegyeztessék a versenyt és az ellátáshoz való általános hozzáférést. Minden 18 évesnél idősebb hollandiai lakos fix biztosítási díjat fizet az általa választott biztosítótársaságnak (ezek a befizetések körülbelül a költségek felét fedezik). A háztartások kétharmada kap a bevételükkel arányos díjfizetési támogatást a kormánytól, sőt maximum tízszázalékos csoportos kedvezmény is létezik, ha az ügyfél például betegszervezet vagy szakszervezet tagja.
A biztosítás másik pillérét a munkáltatók hozzájárulása adja, akik munkavállalóik keresetének arányában fizetnek be a Kockázatkiegyenlítési Alapba. A rendszerbe épített kockázatkiegyenlítés megakadályozza, hogy a biztosítók válogassanak az ügyfelek között, vagyis előnyben részesítsék a fiatalokat és egészségeseket, és kompenzálja őket a magas kockázatú ügyfelek biztosításáért.

Minőségmérés és betegtájékoztatás

A reform során meghatározták a szolgáltatások minőségmérésének módját, és lehetővé tették, hogy a páciensek és a biztosítók hozzájussanak az adatokhoz, így szabadon választhatnak a szolgáltatók között. Erre a célra a kormány létrehozott egy honlapot, ahol az ügyfelek megismerhetik az összes biztosító által nyújtott valamennyi szolgáltatás árát, az ügyfél-elégedettséget, továbbá összehasonlíthatják a kórházak minőségindikátorait.
Az ügyfelek évente egyszer biztosítót válthatnak, a társaságok nyithatnak saját ellátó intézményt, ami költséghatékonyabb működést tesz lehetővé, valamint árulhatnak kiegészítő egészségbiztosítást, még autóbiztosítást is.
Az eddigi eredményekről beszámolva Klazinga professzor elmondta: csak a lakosság 1,5 százaléka maradt biztosítás nélkül, nőtt a hozzáférés, és sokat javult az ügyfelek informálása. 2005-ben a biztosítók között óriási verseny indult, majd többen egyesültek. Ezt tették a kórházak is, aminek következtében kórházláncok jöttek létre, a biztosítók száma pedig a kezdeti százról ötre csökkent. Ám ez utóbbiak így is 600 millió eurónyi negatív eredménnyel zártak 2006-ban és 2007-ben egyaránt. Az első évre jellemző csúcs után, amikor majdnem minden ötödik holland polgár biztosítót váltott, már 2007-re visszaállt a korábban jellemző 4–5 százalékos ráta.
A tapasztalatok magyarországi hasznosítása kapcsán figyelembe kell venni – folytatta Niek Klazinga – a két ország lakosainak eltérő egészségi állapotát, például a magyarok 5–10 évvel alacsonyabb várható élettartamát és a gazdasági helyzet különbözőségét, továbbá azt is, hogy mi a kevesebb mint fele annyi GDP kisebb százalékát költjük közkiadásokra. A holland reform keresletalapú rendszert hozott létre, Magyarországon az ellátási, kínálati oldal dominál, és jelenleg a biztosítók között nem alakulhat ki verseny. A kórházak és az alapellátás újrastrukturálása – láncok létrejötte, egyre több magánvállalkozó szakorvos – pozitív példát jelenthet hazánk számára, javulhat a szolgáltatások minősége és hatékonysága. Az információs infrastruktúra és stratégia kiépítése pedig megkönnyíthetné az ellátórendszer irányítását.

Kidolgozott szabályozási keretrendszer

Hozzászólásában a kutatóközpont munkatársa, Boncz Imre, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának egészség-gazdaságtani, egészségpolitikai és egészségügyi menedzsment tanszékének vezetője leszögezte, hogy a holland reform előkészítése húsz éven keresztül zajlott, hangsúlyt fektettek a minőségbiztosításra, a technológiai értékelésre, a költségek megosztására, míg Magyarországra egyik sem jellemző, sőt az ellátók közötti verseny helyett teljesítményvolumen-korlátot vezettek be. Nálunk az egészség-gazdaságtan megállapításait a politikusok – akiknek túl nagy a befolyásuk az egészségügyre – nem veszik figyelembe, a döntések előtt nincs szakmai és társadalmi vita.
A Közép-Európa Egyetem közgazdasági tanszékének professzora, dr. Mihályi Péter hozzáfűzte, hogy a magyar egészségbiztosítási rendszer a gazdagoknak kedvez. Honfitársaink keveset hajlandók áldozni az egészségükre, miközben a hollandoknál jóval többet költenek alkoholra és dohányra. Az alapellátást és az akut kórházi ágyakat kétszer gyakrabban vesszük igénybe, négyszer annyi sebészeti beavatkozás történik, mégis tizedannyi az egynapos sebészeti ellátás. A túl sok beteg-orvos találkozás arra utal, hogy a lakosság nem költségérzékeny, az ellátók pedig abban érdekeltek, hogy minél több, akár felesleges szolgáltatást nyújtsanak. A kisiklott magyar reform egyik fő kidolgozója figyelmeztetett: ha nem történik érdemi változás, 2014-re az állami egészségügy pénzalapjainak ötödét veszítheti el.
Dózsa Csaba, az OEP korábbi főigazgató-helyettese, jelenleg a Corvinus Egyetem oktatója példaként állítja a magyarok elé, hogy a hollandok nem akarnak mindenáron profitot szerezni, hanem figyelembe veszik a közérdeket is. Velünk ellentétben jellemző rájuk a hosszú távú, tudatos egészségpolitikai tervezés, valamint a szisztematikus, lépésről lépésre végrehajtott cselekvés és a kidolgozott szabályozási keretrendszer. A közgazdász felvetette, hogy fontos lenne olyan országoktól – Észtországtól, Nagy-Britanniától, Franciaországtól, Szlovéniától – is tanulnunk, amelyekben a reform előtt a hazaihoz hasonló volt az egészségügyi ellátórendszer.

Kazai Anita, Medical Tribune