Hogyan tovább, egészségügy?
Az egészségügy mélyrepülésének egyetlen hozadéka, hogy az ágazat szép számú szakértői közül ma már egyre többen értenek egyet abban, miként lehetne kimászni a gödörből – ez derült ki az Amerikai Kereskedelmi Kamara konzultációsorozatán. A tanácskozások egyik legfontosabb üzenete az, hogy az állam nem vonulhat ki az egészségügyből, az új kormány egyik legfontosabb feladata azoknak a határvonalaknak a kijelölése, amelyen belül „mozognia” kell..
A több mint két évtizede létrehozott, civil szervezetként működő Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) „Hogyan tovább egészségügy?” címmel több résztémára bontott konzultációsorozatot szervezett, melynek megállapításairól mai sajtótájékoztatójukon számoltak be. Mint kiderült, a tanácskozások egyik legfontosabb üzenete az, hogy az állam nem vonulhat ki az egészségügyből, az új kormány egyik legfontosabb feladata azoknak a határvonalaknak a kijelölése, amelyen belül „mozognia” kell. Míg korábban a szakemberek úgy vélték, hogy a közkiadások magas szinten tartása rugalmatlanná teszi az egészségügyet, kiderült – s ebben teljes konszenzus alakult ki a résztvevők között –, hogy a rendszer szintű hatékonyság érdekében igenis, magasan kell tartani a közkiadásokat.
Népegészségügyi trendekre alapozott egészségügyi stratégiára lenne szükség – hangsúlyozta Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője, mondván: a régóta várt egészség-obszervatóriumok létrehozásával végre elkészülhetnek azok a hiányzó egészségügyi rendszerelemzések, amelyek a korábbinál megalapozottabb stratégia kialakítását teszik lehetővé.
A megbeszélés résztvevői arra is választ kerestek, vajon a jelenlegi keretek között fenntartható-e az egészségügy, magyarán: a rendelkezésre álló forrásokból mennyire finanszírozhatók a kiadások? Az, hogy az egészségbiztosítási alap néhány év kivételével folyamatosan negatív szaldóval működött, nem azt jelenti, hogy túl sok pénzt költünk az egészségügyre – hangzott el a tájékoztatón. Olyannyira így van ez, hogy a közkiadásokat ma már a gazdasági élet szereplői is alacsonynak tartják. Kalkulációk szerint a jelenlegi GDP 1 százalékának megfelelő összeg, legalább 250–280 milliárd forint hiányzik az egészségügyből – s ez csak a közkiadások szintjén megjelenő hiány!
A szakemberek ebből kiindulva jelezni kívánták a következő ciklus törvényalkotóinak, hogy érdemes átstruktúrálni az egészségügy forrásait, vagyis, a járulékcsökkentés folytatása esetén elkerülhetetlen, hogy a keletkező hiányt központi adóbevételekből pótolják. Az idei költségvetés összeállításánál egyébként a leköszönő kormány is ezt a stratégiát alkalmazta. Ezzel kapcsolatban az AmCham egészségügyi bizottságának tagja, Zoltán György megjegyezte: amennyiben a jelenlegi 3,8-ról 4,8 millióra emelkedne a járulékfizetők száma, s a közteherviselésbe újonnan bekapcsolódóknál havi átlagban 250 ezer forintos fizetéssel számolhatnának, úgy épp az egészségbiztosítási alapból fájóan hiányzó 250 milliárdos többletbevételre tehetnének szert.
A magánegészségügynek óriási szerepe van nálunk is, mint mindenütt a világon, s mivel minden szolgáltatást, amire igény mutatkozik nem lehet közfinanszírozásba vonni, így biztos, hogy magánforrásokra változatlanul lehet és kell is számítani a jövőben. Ahhoz azonban, hogy a magánszolgáltatók kiszámítható körülményeket találjanak, elengedhetetlen a befizetett járulék ellenében, közkiadások által lefedett szolgáltatások meghatározása, azaz lényegében a szolgáltatási csomag kialakítása. Ennek szükségességét egyébként az is bizonyítja, hogy amikor a fenti téma szerepelt az esedékes konzultáció napirendjén, arra a kérdésre, hogy ha lenne egy milliárdja, befektetné-e a jelenlegi hazai egészségügybe, a résztvevők között egyetlenegy jelentkező akadt.
A konzultációkon szó esett természetesen az egészségügyben jelenleg tapasztalható humánerőforrás krízisről is. Ennek keretében a szellemi szabadfoglalkozású orvoslás nyújtotta lehetőségeket tették górcső alá, amelyek kiteljesítése szintén a következő kormányra vár. Úgy tűnik – állapították meg a szakemberek –, hogy az orvostársadalomban konszenzus alakult ki abban a tekintetben, hogy ezt a foglalkoztatási lehetőséget – különösen a szakorvosok esetében – számon kell tartani.
