hirdetés
2024. november. 22., péntek - Cecília.

Hibrid biztosítás: háromból egy

Magyarországon a szociális biztonságot a jövőben reálisan három rendszer – közfinanszírozású egészségbiztosítás, egészségpénztár és magán-egészségügyi biztosítás – együttesen képes tartósan biztosítani, ahol az alap-biztonságot a kötelező egészségbiztosítás nyújtja, a rendszeres, tartós magánkiadások finanszírozói az egészségpénztárak, és a váratlan, nem tervezhető események finanszírozói a magán egészségbiztosítások – írja a Portfolion Kincses Gyula.

A kiegészítő biztosításokhoz lehet sorolni a kétszintű biztosításokat is. Itt az alap-biztosítás nem biztosít minden ellátást térítésmentesen, és az alapcsomagba nem tartozó ellátásokat, illetve a kiegészítő díjakat (co-payment) a második szintű (kiegészítő) biztosítás fizeti. Klasszikusan ilyen a francia rendszer, ahol a második szintet a kölcsönösségi alapon működő szervezetek (mutuelles), öngondoskodási egyesületek és biztosítótársaságok adják. Szlovéniában a második szint állami lába Vzajemna), és az alapbiztosítás széleskörű co-paymentjét fedezi, a profitorientált Adriatic-Slovenica, Triglav és Merkur biztosítók ezen kívül kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtanak. A lényeg: a kiegészítő/pótló biztosítások esetében ugyanazért az ellátásáért nem fizet kétszer a beteg, mert vagy olyat vesz, ami nem része a kötelező egészségbiztosítási csomagnak, vagy "hozzávásárol" többletszolgáltatást.

Magyarországon a kiegészítő biztosítás alatt a társadalombiztosítás ellátásaihoz hozzávásárolt szakmai és/vagy kényelmi szolgáltatások nyújtására kötött biztosításokat értik, így e dolgozatban én is ebben az értelemben használom a fogalmat.

Magyarországon közel 30 éves (tartalom nélküli) szlogen a kiegészítő biztosítások fejlesztésének igénye, de a politika nem nagyon jut túl az egyágyas szoba és színes tévé ötleténél. Valós kiegészítő biztosításként a NN Vitalitás osztályára szervezett biztosítás működött Magyarországon, ahol a gyógyítás költségeit az OEP fizette, az emelt szintű hotelszolgáltatást pedig a magánbiztosítás. De itt nagyjából véget is ér a magyarországi kiegészítő egészségbiztosítások felsorolása.

A kiegészítő biztosítások létének feltétele, hogy legyen költségmegosztáson alapuló szolgáltatás-tömeg egy országban (co-payment, vagy önként választható többlet-szolgáltatás). Ennek pedig feltétele a kötelező egészségbiztosítás tartalmának lehatároló pontosítása, azaz a kiegészítő (nem duplikáló) biztosításokhoz meg kell határozni a kötelező egészségbiztosítás tartalmát.

Régi vita, hogy meg lehet-e határozni a kötelező egészségbiztosítás tartalmát. Ha ezt egy taxatív felsorolásnak, 20 kötetes katalógusnak képzeljük el, akkor a feladat elvégezhetetlen. Ha a biztosítási csomagot egy többdimenziós térként tételezzük, akkor az egyes tengelyek pontosításával ez a tér jó biztossággal kijelölhető. Ez a módszer nem ad ki egy totális katalógust (ami benne van, jár, ami nincs, az nem), de alkalmas az életszerű problémák kezelésére (jár-e altatás az adott ellátáshoz, jár-e orvosválasztás stb.).

Taxatív felsorolás helyett tehát azt kell meghatározni, hogy az ellátásokat

  • milyen célból (pl.: gyógyító, rehabilitációs, vagy optikai tuning),
  • milyen kockázat miatt (a TB által kezelendő, vagy külső érdekű kockázat, avagy önként vállalt, extra kockázat),
  • milyen technológiákkal (a befogadott technológiák, finanszírozási protokollok szerint),
  • milyen eljárásrendben, milyen választási szabadsággal (beutalási rend, mennyiségi korlát, intézmény és kezelőorvos megválasztásának joga stb.),
  • milyen finanszírozási kondíciókkal (költségmegosztás van-e)
  • milyen hozzáférési garanciák mellett (időbeni és térbeni garanciák)

lehet igénybe venni. Az ettől való eltéréseket lehet számla szerint megfizettetni, arra lehet kiegészítő (nem helyettesítő!) biztosítást szervezni.

A teljes írást a Portfolio közli.

(forrás: Portfolio)

Könyveink