hirdetés

Házi őrizetben Geréb Ágnes

Megszüntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított szülész-nőgyógyászt kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).

Kapcsolódó cikkek

Bánáti János, a szülész-nőgyógyász egyik védője a döntést követően azt mondta: a bíróság úgy látta, hogy nem szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása, a nyomozás akadályozásának veszélye már nem áll fenn a bíróság szerint. A PKKB úgy ítélte meg: egyedül a bűnismétlés lehetősége áll fenn, de annak elkerüléséhez elegendő a házi őrizet is - tette hozzá. A tárgyalóteremből kilépő Geréb Ágnest többen átölelték a bíróság folyosóján.

Geréb Ágnest október 8-án helyezték előzetes letartóztatásba foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A szakmája gyakorlásától még 2007. október 26-án három évre eltiltott szülész-nőgyógyászt három nappal korábban állították elő, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteni. Meggyanúsítását követően foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt további két korábban történt eset kapcsán is eljárást indított ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A PKKB november 8-án hosszabbította meg a kényszerintézkedés időtartamát.

A Legfőbb Ügyészség tegnap közölte, hogy Geréb Ágnes előzetes letartóztatásának megszüntetése helyett a házi őrizetbe helyezést indítványozta. A bejelentés után a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt "öröménekléssel" tüntettek a szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért.

Geréb Ágnes fogva tartásával kapcsolatban egy bizottsági jelentés is készült, ám azt - a korábbi tervekkel ellentétben - nem tárgyalta hétfőn az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága. Az egyik előterjesztő, az LMP-s Szabó Tímea azt kérte a bizottság többi tagjától, hogy véleményezzék a dokumentumot, és közösen fogalmazzanak meg annak kapcsán ajánlásokat.

A jelentés azért készült, mert Geréb Ágnest kéz- és lábbilincsben vitték az első tárgyalására, a lábbilincstől sérülései keletkeztek, illetve a börtönőrök több alkalommal indokolatlanul vetkőztették meztelenre, a büntetés-végrehajtás pedig nem engedélyezte, hogy parlamenti képviselők látogassák meg.

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: elkészült az intézeten kívül szülést szabályozó rendelet, a jogszabályt - a közigazgatási egyeztetés után - várhatóan áprilisra el tudják fogadtatni.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...