hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Előzetesben Geréb Ágnes

Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság Geréb Ágnest, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít a rendőrség.

A bírósági végzés szerint a gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban november 8-ig szól.

A kedden őrizetbe vett Geréb Ágnes esetében a bíróság osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, avagy veszélyeztetné.

Geréb Ágnes hivatásától eltiltott szülész, nőgyógyászt és még három embert kedd délután állított elő a rendőrség, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük.

Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés szerint Geréb Ágnes ellen "a gyanúsításra okot adó cselekmény idején is büntetőeljárás folyik, amelyben több hasonló cselekmény miatt emelt vádat az ügyészség".

A bíróság közleménye emlékeztetett, hogy a szülész-nőgyógyászt a Pest Megyei Bíróság 2007. január 30-án hozott ítéletében bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében és önálló mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a foglakozásától. A Fővárosi Ítélőtábla végzése folytán az ítélet 2007. október 26. napján jogerőssé és végrehajthatóvá vált.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az előzetes letartóztatásról szóló végzésének indoklása rögzíti, hogy Geréb Ágnes a szülész szakorvosi tevékenységét jogosulatlanul rendszeresen, ellenszolgáltatásért a gyanú szerint tovább folytatta. Tevékenysége a beszerzett bizonyítékok alapján rendszeres és folyamatos.

"Megalapozottan feltehető, hogy a foglalkozástól eltiltás, továbbá a büntetőeljárás hatálya alatt álló gyanúsított szabadon hagyása esetén újabb, hasonló jellegű, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el" - rögzítette a bíróság, amely szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában enyhébb kényszerintézkedés nem lehetséges.

A végzés nem jogerős.

A rendőrség csütörtökön Geréb Ágnessel szemben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés valamint kuruzslás miatt további két korábban történt eset kapcsán is eljárást indított. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 2009-ben és egy 2010-ben elkövetett eset miatt is meggyanúsította.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink