hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Hamarosan lesz kiemelt biztonsági fokozatú osztály

Egy-két éven belül a Nyírő Gyula kórház területén épül fel az új, harmincágyas osztály, hangzott el a HírTV Riasztás című műsorában.

Az utóbbi időben több olyan gyilkossági ügy is megrázta a közvéleményt, amelyben a tettes korábban pszichiátriai gyógykezelés alatt állt, de a kórházból kikerülve újra ölt. A szakma egyelőre tehetetlen, hiszen jogszabályi háttér hiányában szinte lehetetlen kontrollálni a potenciális visszaesőket. Az érintett szakemberek most elhatározták, összeállítanak egy törvényt, amely jelentősen javíthat a helyzeten. Rövidesen egy új intézmény is épül, amely az ilyen betegek gyógykezelését segíti, ennek terveiről számolt be a HírTV Riasztás című műsora.

Hamarosan megjelenik az ellátórendszerben az úgynevezett ambuláns kötelező gyógykezelés fogalma – foglalta össze a műsorban elhangzottakat a Magyar Nemzet.

Az új rendszer egyik fontos eleme a magas biztonsági fokozatú egység lesz, amely a szakellátás virtuális piramisának csúcsán foglal majd helyet. Az új részleg hasonlít ugyan egy börtönhöz, de sem funkciójában, sem működésében nincs köze a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézethez (IMEI), ahol elmebeteg bűnözőket zárnak el és kezelnek vagy figyelnek meg.

Az egy-két éven belül a Nyírő Gyula-kórház területén felépülő új, harmincágyas intézetnek hármas szerepköre lesz: megelőzni, hogy az egyébként is magas rizikójú betegek, illetve az IMEI-ből szabadultak ne kövessenek el újabb bűncselekményeket, de a feladata lesz a társadalmi reintegrálás is, hogy a gyógyult páciensek minél hatékonyabban tudjanak visszailleszkedni a társadalomba. Az új ellátási forma bevezetése érdekében törvénymódosítás is várható.

(forrás: HírTV, Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink