hirdetés

Gaál Péter: Rendezni kell a szabad orvosválasztás árát

A Semmelweis Egyetem Menedzserképzőjének igazgatója szerint kutya nehéz éve lesz 2012. az ágazatnak. Kulminálnak a negatív folyamatok, ám ha ezeket sikerül valami módon túlélni, talán van esély arra, hogy új fejlődési pályára álljon az egészségügy. Érdemi bérrendezés nélkül azonban nem oldható meg a válság, miközben számottevő forrásbővítésre nincs lehetőség, mi több, bizonyos esetekben a szinten tartás is kérdéses – hangsúlyozta Gaál Péter egy hétfői konferencián.

Ami a humánerőforrás-krízist illeti ma már látszik, hogy bár talán valamelyest csökkent az
elvándorlás, alapvetően ennek trendjét nem sikerült megállítani. Az igazgató szerint nem célszerű a kivezénylés eszközével élni, kizárólag tárgyalásos úton lehet rendezni a válságot. A cél: március végéig tető alá hozni a megállapodást; szerencsére a tárgyalófelek egyikének sem érdeke a konfrontáció erősítése.

Gaál Péter az eddig hangoztatott tárcaállásponttal szemben kisebbnek véli a centralizálástól várható hatékonysági tartalékok nagyságát. Szerinte ebből 25-30 milliárd forint nyerhető, s ez sem egyszerre, hanem lépésről lépésre. Az ágazatból „alaphangon” 250 milliárd hiányzik, ezen túl további 250-300 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy legalább a visegrádi országok ágazati szintjét elérjük. Ezek az adatok nem légből kapottak szögezte le, konkrét számításokon alapulnak.

Fontos lenne, hogy a pénzügyi döntéshozóknál áttörést érjenek el, s elfogadtassák például velük, hogy az egészségügy szolidaritási alapon működtethető, a magánosítás irányába mutató megoldások veszélyes fejlődési pályát nyitnak meg. A másik üzenet, amelyet el kell hozzájuk juttatni, hogy a járulékcsökkentés nem működik foglalkoztatáspolitikai eszközként, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen igazolják, hogy az egészségbiztosítási járulék csökkentésének hatására nem nőtt a foglalkoztatás. S mindezek mellett azt is tudomásul kell venni, hogy az egészségkassza deficitje többnyire nem kiadási többletből adódott, a központi költségvetés „tolta át” a hiányt – előre betervezve a deficitet, mint azt a 2005-2007 közötti évek bizonyítják.

Mivel számolhat ebben a helyzetben az ágazat? Gál Péter szerint jó irány a népegészségügyi termékdíj, amelynek összege a későbbiekben növelhető. Úgy véli ugyanakkor, hogy szemléletváltásra lenne szükség, több lábon kell állni, ami alatt azt érti, hogy nem egy helyről kell sok pénzt szerezni, hanem több helyről kisebb bevételekre szert tenni. A magánforrások aránya ma Magyarországon az összes egészségügyi kiadás közel 30 százalékát teszi ki, ez tovább már nem növelhető.

A szolgáltatási csomag kitisztítására, határainak kontúrossá tételére több okból is szükség van – szögezte le az igazgató. Egyrészt az intézmények által szedett kiegészítő díjak – mint amilyen például a hotelszolgáltatás – feltételeinek meghatározása miatt. De fontos akkor is, ha valaki a protokolltól eltérő eljárást kíván igénybe venni, kiegészítő biztosítása terhére. Ugyanígy rendezni szükséges a kijelölt betegúttól való eltérés anyagi konzekvenciáit. Ez utóbbit ugyan már korábban szabályozták – az adott ellátásért OEP által fizetett díj 30 százaléka, legfeljebb 100.000 Ft kérhető – de ezt soha senki nem szedte be. S ez nem csak a betegút rendezetlensége miatt volt így, hanem az orvosi-intézményi érdektelenség miatt is, hiszen a várható többletből egy fillér sem maradt volna náluk, mivel az OEP épp a beszedett összeg nagyságával csökkenthette az adott kezelés finanszírozási díját.

A felsoroltak sok esetben nem jelentenek jelentős többletbevételt, ezek az összegek ugyanis hálapénz formájában benne vannak a rendszerben, viszont hozzájárulnak a rendszer  tisztításához. Ugyanakkor a munkáltatók által dolgozóik után fizetett betegbiztosítás adó- és járulékmentessé tétele lépéskényszerbe hozta az ágazatot, amelynek meg kell tennie annak érdekében, hogy a rendszer ne szakadjon ketté, gazdag és szegény ellátásra.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...