Fából vaskarika – a közreműködői szerződésről

– A hatályon kívül helyezett jogszabály-módosítás többször hangoztatott indoka az volt, hogy a felelősségi szinteket egyértelművé kell tenni, illetve nem lehet a beteget olyan helyzetbe hozni, hogy ne tudja, pontosan ki és milyen jogviszony alapján nyújtja számára az egészségügyi szolgáltatást. Biztos, hogy tisztázatlan a felelősség?

– Három alapvető jogszabályt kell ismerni ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a témáról. Ezek közül kettő a Polgári törvénykönyv két kitétele. Az egyik szerint ha valaki a kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához mások szolgáltatását veszi igénybe, azok magatartásáért ő felel. A másik rendelkezés pedig azt mondja ki, hogy a megbízott az igénybe vett személyért úgy felel, mintha a rábízott ügyet maga látta volna el. A harmadik az egészségügyi tevékenység végzésének formáiról szóló törvény, mely szerint a beteg az ellátása során keletkezett kárigényét közvetlenül a közszolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatóval szemben érvényesítheti, függetlenül attól, hogy az milyen jogviszonyban foglalkoztatta a kárt okozó egészségügyi dolgozót.

– Ez mit jelent a hétköznapok nyelvére fordítva?

– A beteg egy bizonyos egészségügyi szolgáltatónak ad megbízást az egészségügyi szolgáltatásra. Ha a szolgáltató további szolgáltatókat vesz igénybe a beteg ellátásához, akkor megbízóvá, a vele szerződött további szolgáltatók pedig megbízottakká, és egyúttal teljesítési segédekké válnak. Ilyen esetekben a teljesítési segédek tevékenységéért az egészségügyi szolgáltató tartozik teljes felelősséggel a betegnek. A beteg tehát mindig csak az ellen az egészségügyi szolgáltató ellen léphet fel kártérítési igényével, amelyikkel közvetlen jogviszonyba került. Ezt fogalmazza meg az előzőleg említett törvény, igaz, csak egészségügyi közszolgáltatókra vonatkozóan, de – mivel a felelősség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy valami közszolgáltatás-e vagy sem – ez a rendelkezés a magánszektorra ugyanúgy érvényes. Természetesen annak nincs akadálya, hogy a kártérítés összegének egy részét vagy egészét az egészségügyi szolgáltató áthárítsa teljesítési segédeire, de ehhez az eljáráshoz már semmi köze a betegnek. Vagyis az eredeti kérdésre válaszolva: nincs felelősségértelmezési probléma, a Polgári törvénykönyv egyértelművé teszi, ki tartozik felelősséggel a betegnek, és milyen elszámolási viszonyok alakulhatnak ki a szolgáltatók között.

– Mit kell tenniük a köz- és magánszolgáltatóknak ahhoz, hogy egy esetleges per esetén ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe?

– Az egészségügyi szolgáltató csak akkor jár el a hatályos jogszabályok szerint, ha az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele előtt a beteget tájékoztatja arról, hogy a beavatkozáshoz közreműködőt, más egészségügyi szolgáltatót, szabadfoglalkozású orvost, önkéntes segítőt, esetleg a közreműködő további közreműködőjét veszi igénybe. Ez a Polgári törvénykönyv szerint alapvető kötelezettsége, de érdeke is. Ha ugyanis ezt elmulasztja, nem hivatkozhat arra, hogy a beteg ehhez a hozzájárulását adta – ennek következtében minden kárért úgy felel, mintha nem vett volna igénybe más szolgáltatót. Ilyenkor a felelőssége még az általános szabályoknál is szélesebb körű: a szövődményekre is kiterjedhet. Az egészségügyi szolgáltatónak tehát nemcsak arról kell felvilágosítania a beteget, hogy közreműködő szolgáltatót vesz igénybe, hanem annak esetleges hálózatáról is. Noha az erről szóló információt elég szóban átadni, és a beteg hozzájárulását sem kell írásban rögzíteni, célszerű megtenni, hiszen egy peres eljárás alkalmával így könnyebb lesz a bizonyítás.

– Volt már rá példa, hogy magánszolgáltatót kerestem fel, de még senki sem tett elém ilyen jellegű dokumentumot…

– Éppen ezért volt bölcs döntés a szaktárcától, hogy hatályon kívül helyezte ezt a jogszabályt; az érvényes rendelkezések világosan kimondják, hogy a betegnek pontos információval kell rendelkeznie arról, milyen szolgáltatási hálón keresztül garantálja számára az ellátást az általa felkeresett intézmény. Vagyis nem a közreműködői szerződéseket kell korlátok közé szorítani, hanem az egészségügyi szolgáltatókat rákényszeríteni arra, hogy tájékoztassák a pácienst a közreműködői hálóról.

– Említette azt is, hogy a hatályon kívül helyezett jogszabály több feltételt is megfogalmazott a közreműködési szerződés tartalmával kapcsolatban. Ezzel mi volt a gond?

– A szerződés tartalmi előírásai közül nem értelmezhető, hogy miért kellett volna azt határozatlan időre kötni, miért kellett volna korlátozni a szerződési szabadságot. Nincs ugyan nevesítve a jogszabályban, de a közreműködői szerződésnek elválaszthatatlan része a személyi és tárgyi feltételek biztosítása, enélkül a közreműködés nem is teljesíthető. Ugyanígy része a szerződésnek az is, hogy milyen szakmára jött lére, amit egyébként is meghatároz a közreműködő és a megbízó egészségügyi szolgáltató működési engedélye, illetve a felek akarata. Hasonlóan szükségtelen lett volna szerződésben rendezni a közreműködéssel kapcsolatos felelősségvállalást, mivel ezt, mint már említettem, egyértelműen megfogalmazza a rendelet, amely a felmondás részletszabályait és a vitás kérdések rendezésének eljárási szabályait is előírja. A fentiek alapján látható, hogy indokolatlan lett volna egy külön jogszabályban rendezni a közreműködői szerződés tartalmi elemeit, hiszen a megbízási szerződések esetében ezt a Polgári törvénykönyv pontosan meghatározza. Egyéb megszorítás pedig már a felek szerződési szabadságát is sértheti.

– Mit mutatnak az elmúlt években a közreműködői szerződések gyakorlati tapasztalatai?

– Úgy vélem, működőképes rendszer alakult ki, de az egészségügyi szolgáltatók hatékonyabb működését segítendő, célszerű lenne tovább egyszerűsíteni a közreműködői tevékenységet úgy, hogy a közreműködői szerződést kötő egészségügyi szolgáltatók az engedélyt ne telephelyhez kötötten, hanem a székhelyük szerint kapják, és azt bármilyen telephely esetén külön engedély nélkül felhasználhassák.