hirdetés

A MÁRCIUS Csoport és a Pallium Szakmapolitikai Intézet 12 pontja

Az eltelt időszak egyértelműen megmutatta, hol van szükség azonnali beavatkozásra az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben.

Az elmúlt március és az azóta eltelt időszak egyértelműen megmutatta, hogy melyek azok a területek az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben, ahol késlekedés nélkül új értékképzésre, új célok megfogalmazására, megfelelő megoldások kidolgozására és azonnali beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy egy a korunk kihívásainak megfelelő gondoskodó, élhető Magyarországot teremtsünk, mindannyiunk számára. 
 
1. Szükségesnek látjuk, hogy társadalmi szinten meghatározzuk korunk legfőbb egészségügyi és szociális céljait, valamint azt, hogy az állam, az egyházak, a piaci szereplők és a civil társadalom milyen módon osztják fel egymás között ezen célok eléréséhez szükséges feladatokat. 
 
2. Szükséges az egészségügyben az alapellátás fejlesztése, egy olyan ellátórendszer kialakítása, amely sok szakmából álló szakembergárdára támaszkodva magas szakmai színvonalon és hatékonyan képes definitív ellátást biztosítani a betegek otthonában, és ennek révén a terület komoly megbecsülést, perspektívát és vonzerőt jelent a benne dolgozó összes szakember számára.
 
3. Szükséges az alapellátás, a járóbeteg ellátás és a kórházi ellátórendszer komplex, betegközpontú, összehangolt fejlesztése.
 
4. Szükséges a gondozási krízis felszámolása, ennek legsürgetőbb részeként  az otthonápolás formális és informális kereteinek azonnali rendezése, valamint a professzionális otthonközeli ellátás sürgős befogadása, az ápolásbiztosítás hazai keretrendszerének kialakítása.
 
5. Szükséges, hogy a korai integrált palliatív ellátás és a hospice ellátás mindenki számára minőségi formában elérhető legyen, diagnózistól élethosszig, az életvégi szakaszban is
 
6. Szükségesnek látjuk az ápolásfejlesztést kiemelt stratégiai területként kezelni, mert fenti célok nem teljesülhetnek anélkül, ha az ápolók, szakápolók, kiterjesztett hatáskörű szakápolók helye, hatásköre és megbecsülése a rendszer minden szintjén minden ellátási formában nem rendeződik.
 
7. Szükséges az egészségügyben az eredményalapú finanszírozás bevezetése, mert csak így látjuk biztosítva a minőségi ellátást. Ennek feltétele, hogy hazánkban korszerű és naprakész betegregiszterek és indikátorrendszerek legyenek, valamint hogy az ellátás esetszintű kontrolling rendszerekkel valósuljon meg.
 
8. Szükséges a szociális ellátórendszer azonnali fejlesztése, az ellátás minőségének emelése, az ellátás körülményeinek javítása, az ellátórendszerben dolgozók megbecsülése, és a rendszer szolgáltatásait igénybe vevők magas színvonalú ellátása.
 
9. Kiemelten kell kezelni az idősellátást, ők a magyar lakosság legnagyobb és legsérülékenyebb csoportja, ahol a szociális és egészségügyi ellátást csakis szinergiában lehet kezelni, melyet kötelességünk megtenni.
 
10. Szükséges a közösségi ellátási formák folyamatos fejlesztése és támogató környezet kialakítása szociális és egészségügyi területen és azok határterületein is.
 
11. Szükséges az ellátórendszerekben a korszerű informatikai megoldások kialakítása és aktív használata, innovációs környezet megteremtése az összes ellátási formában, minden szinten, valamennyi szakmában, enélkül nem lehet hatékony és költséghatékony minőségi ellátást nyújtani úgy, hogy az összes fenti feltételnek is megfeleljen a rendszer.

12. Szükséges az egészségügyi és szociális ellátórendszerek jogalkotási, finanszírozási, szabályozási, hatósági környezetének, valamint hivatalos partnerként elfogadott szakmai szervezeteinek felülvizsgálata és átszervezése. Kizárólag olyan környezetben, olyan irányítással, olyan ellenőrző és visszacsatoló mechanizmusokkal működhet megfelelően ellátórendszerünk, amely minden szintjén hazánk lakosainak minőségi ellátását tartja szem előtt.

(forrás: Pallium Intézet MÁRCIUS munkacsoport, Pallium Szakmapolitikai Intézet)

Könyveink

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...