A forrásteremtés felér a varázslással
A szerdai tisztújító közgyűlés óta Törökné Kaufmann Zsuzsanna az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) új elnöke. Az egészségügyi szakközgazdász 38 éve dolgozik a balatonfüredi Állami Szívkórházban, amelynek – miután végigjárta a szakmai ranglétrát – 2010 óta gazdasági igazgatója.
– Megújulás előtt áll az EGVE?
– A tisztújító közgyűlésen mindig megfogalmazódnak szakmai elvárások a megválasztott, új vezetőséggel szemben, de régóta nagy zűrzavar vesz körül bennünket. Sok tisztázatlan és megoldatlan szakmai problémával küzdöttünk az elmúlt években és most is, mire ezeket a feladatokat az elnökségi célkitűzésnek megfelelően és a tagság által elvárt módon végigvisszük, sok idő telik el.
– Mi élvez most prioritást?
– A lehetetlen bérhelyzet. Nem akarom önmagunkat ismételni, de a műszaki-gazdasági területen dolgozó kollégáink kilenc éve nem kaptak béremelést, miközben a betegellátásban viselt felelősségük óriási. Ígéretek vannak, de érdemi előrelépés nincs, így kiemelten fontosnak tartom, hogy ebből a méltatlan helyzetből kilábaljunk. Legutóbb Ónodi-Szűcs Zoltán arról beszélt, hogy a közalkalmazotti bértáblát kellene módosítani, de mivel ez nem csak az egészségügyi ágazatot érintené, túl gyors változást még ő sem remélt. Álláspontom szerint a jelenlegi közalkalmazotti bértábla elavult, hiszen A1 kategóriában például 71 ezer forintos fizetést határoz meg, miközben a minimálbér már 111 ezer forint. Egy egyetemi végzettséghez kötött besorolás közelíti meg a garantált minimálbért.
– Senki nem tiltja meg, hogy ennél magasabb fizetést adjanak ezeknek a kollégáknak…
– Valóban, ám ez csak elvi lehetőség, mert az intézmények költségvetési előirányzata és finanszírozása még a minimálbér összegét sem tartalmazza. A megalázóan alacsony fizetések mellett várjuk el a munkatársaktól, hogy megküzdjenek az új számviteli törvény vagy az egységes kontrollingrendszer bevezetésével, a jogszabályok folyamatos változásaival, de az uniós pályázatok ellenőrzésének felelőssége is az övék és az adatszolgáltatás is az ő feladatuk. A fizetésemelést most nem kéne a bértábla módosításához kötni, megoldható lenne átmenetileg bérkiegészítéssel. A bértábla rendezése ráér ezután is, viszont csakis úgy, ha ehhez kapcsolódva az előirányzatok és a finanszírozás is változik.
– A Központosított Illetményszámfejtési Rendszer (KIRA) bevezetése után, március elején tárgyalásokat kezdeményeztek a Magyar Államkincstárral (MÁK). Rendeződtek a problémák?
– A központi lekérdező rendszer továbbra sem működik. Szerdai határidővel kellett adatot szolgáltatniuk az intézményeknek az ÁEEK kérésére a gazdasági-műszaki területen foglalkoztatott dolgozóikról (reménykedem, hogy ez egy lépés afelé, hogy foglalkoznak a bérezésükkel). Miközben a 21. században azt várnánk, hogy ezeket az adatokat központilag lekérheti a fenntartó, sok intézményben papíron, ceruzával gyűjtögetik össze az adatokat. Voltak egyeztetések, zajlanak a tárgyalások, bevontak a munkába olyan külső cégeket, amelyek munkaügyi modulokkal támogatják a szolgáltatókat, de a bérszámfejtő kollégák munkájában ez most még nem segítség.
– Úgy hírlik, hogy az EGVE-n belül nem annyira egységes az álláspont a kancelláriarendszerrel kapcsolatban, ahogy az kívülről látszik…
– Egészséges megbeszélések zajlanak, inkább csak arról, hogy ha létrejönnének a kancelláriák, azok milyen mértékben és milyen témákat érintve avatkoznának be a mindennapi munkánkba. Vannak területek, ahol hatékony a központosítás, vannak feladatok, amelyek az intézményfelügyelethez, vagy a középirányítói szinthez sorolhatóak, ehhez még kancelláriarendszerre sincs szükség. A tartózkodás – különösen a munkatársaink részéről – onnan eredhet, hogy kevés az információ. A szakmai beszélgetések azonban csak szűk körben folytak, ugyanis a döntéshozó részéről nem is volt kérés felénk, hogy véleményezzük a kancelláriarendszert.
– Úgy tűnik, az utóbbi időszakban csökken az intézmények eladósodásának üteme. Titkos tartalékokra leltek a gazdasági vezetők?
– Minden lassulásnak, átmeneti megtorpanásnak van magyarázata. A tavaszi mérséklődés oka az is lehetett, hogy az intézmények késve kapták meg az elmaradt bérkiegészítési támogatást, amelyet addig megelőlegeztek a dolgozóiknak. Amikor ez a forrástömeg egy összegben megérkezett az intézményekhez, abból ki tudták fizetni az addig felhalmozódott számlák egy részét. Nyár végén kapták meg a vidéki intézmények a retrospektív pályázatban elnyert összegeket, ebből elsősorban az adósságaikat kellett volna törleszteniük. Később kiderült, hogy a pályázati pénz nem használható fel addig, amíg a teljes pályázati ellenőrzés le nem zajlik. Bár az adminisztratív revízió megtörtént, az orvostechnológiai felülvizsgálat még tart. Nullás zárójegyzőkönyvek hiányában azonban nem használhatják fel a pénzt. A gazdasági igazgatóknak mindig van szerepük abban, ha csökken az adósságállomány, a forrásteremtés azonban felér a varázslattal. De mindig van racionális magyarázata az adósságállomány hullámzásnak.
– Segít az intézményeken a HBCS súlyszámemelés?
– Saját intézményem esetében próbáltam előre számolni, de mi egyszakmás intézményként könnyebb helyzetben vagyunk, mert mindössze 15-20 HBCS-s palettával dolgozunk. Úgy tűnik, hogy a bérkiegészítések nyomán befolyó összeggel együtt nullszaldóra kijövünk, ha nincs teljesítménycsökkenés, a teljesítménynövelésnek viszont gátat szab a TVK. A sokszakmás centrumokban különösen nehéz előre kiszámítani, hogy mi várható, de az ígéret az volt, hogy rosszabbul senki nem jár. Ha mégis, akkor azt valamilyen módon kompenzálják.
– A kórházakban mindig az orvosszakma oldaláról merülnek fel az igények a fejlesztésre, beruházásra. Sokszor kell piros lámpát adniuk?
– Hogy mennyire nagy a nyomás, az intézményenként változik, de már csak ritkán, vagy egyáltalán nem találkozunk irreális szakmai elvárásokkal. Inkább az a jellemző, hogy az orvosaink a végsőkig leamortizálódott gépekkel már nem tudnak mit kezdeni; így leginkább a vészhelyzeteket igyekszünk elhárítani.
– Van jövője a gazdasági igazgatásnak az ellátórendszerben?
– Nagyon fontos az orvos és a szakdolgozó, a diagnosztika és terápiás géppark, de önmagában mindez nem elég a betegellátáshoz. A kórházakban folyamatos, 24 órás működést kell biztosítani műszakilag, energetikailag, hogy fenntartható legyen a betegbiztonság. Ezeket a feladatokat koordinálni, felügyelni kell, ami távolról nem megoldható. Olyan ez, mint egy gyöngysor: ha egy szem kiesik, szétgurul az egész. Nagyon aggaszt a jövő szempontjából, hogy ahogyan az orvosoknál és ápolóknál, nálunk sincs utánpótlás. Míg én kiváló gazdasági igazgatóktól tanulhattam el a szakmai ismereteket és fogásokat, nagy szomorúságom, hogy mindezt nem tudom továbbadni, mert nincs kinek. Kiváló fiatal jogászok, közgazdászok, informatikusok és könyvelők végeznek a felsőoktatásban. Jól képzettek, rugalmasak, értenek az informatikához, mi viszont se jövőképet, se anyagi biztonságot nem tudunk biztosítani nekik. Ha néhány hónapot el is töltenek az intézményekben, hamar továbbállnak, hiszen könnyen találnak munkát másutt, magasabb fizetésért. Nehezen dolgozom fel ezt az értékvesztést. A gazdasági-műszaki területen dolgozók fizikailag és lelkileg egyaránt túlterheltek. Nem tudom mikor lesz mód arra, hogy a mi egészségünkkel is foglalkozzanak az intézményekben.
