hirdetés

A Fidesz se tudta, mit csinál?

Bár a kormánypárti képviselők mindig tiltakoztak az ellen, hogy az egészségügybe betegyék lábukat a magánbiztosítók, most maguk nyitottak számukra kaput – írja a hvg.hu.

Történt, hogy az év végi hajrában az szja törvény egyik mellékletébe, ott, ahol az adó- és járulékmentes jövedelmeket sorolják fel, beszúrtak egy szót. Az eddig is szereplő „baleset-biztosítás” szót „baleset- és betegségbiztosítás”-ra változtatták.

A portál által megszólaltatott közgazdászok úgyvélik, a Fidesz nem tudta mit csinál a módosításkor. Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Intézetének oktatója szerint ugyanis ez a lépés – különösen ha mellette a közellátást szorongatja a költségvetés – az egészségügyi rendszer megkettőződéséhez vezethet. "Lesz külön köz- és magánellátás, miközben az első vergődik, a második virágozni kezd.”

Sinkó szerint – mint ahogy erről korábban a MedicalOnline is beszámolt – a biztosítók a mostani törvénymódosítástól egy 50 milliárdos piacot remélnek, ami "más irányba viheti az egészségügyet, egy teljesen más egészségügy keletkezhet" ennek az útnak a végén, mint amit korábban bevállaltak. Korábban arról volt ugyanis szó, hogy átalakítják, megújítják a kórházi rendszert, korszerűsítik a betegutakat, mindez azonban "most kezd kisebb jelentőségűvé válni, akkora változások látszanak az egészségügy többi területén, beleértve ebbe a finanszírozói oldal változásait. Ez azzal járhat együtt, hogy a közfinanszírozott rendszer egy lefele tartó spirálba kerül, megállíthatatlanul, s az út végén egy kétszintű ellátás jön létre."

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...