hirdetés

Vizsgálják Albert Flórián betegdokumentációját

Valóban bekérik az Albert Flórián kórházi ellátásáról szóló betegdokumentációt az egészségügyi hatóságok a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájáról – erősítette meg Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnöke.

Az ügyben teljes volt a káosz. Több internetes portálon ugyanis megjelent egy hír, amelyben az ÁNTSZ kommunikációs osztályára hivatkozva cáfolták, hogy bekérnék a dokumentumokat. A hvg.hu például azt írta, hogy „az ÁNTSZ kommunikációs osztályán azt közölték: nem kaptak bejelentéseket, nem vizsgálódnak Albert Flórián ellátásával kapcsolatban, nem is terveznek hasonló vizsgálatot, és jelenleg is tárgyalnak a lap főszerkesztőjével a pénteken megjelent cikk információi miatt".

Csakhogy az ÁNTSZ sajtóosztályán a Magyar Nemzet kérdésére már azt állították, hogy ilyet nem mondtak, s ilyen tartalmú közleményt sem adtak ki. Elképzelni sem tudják, hogy a cáfolatról szóló hírek hogyan jelenhettek meg – mondta több hivatali dolgozó.

Beneda Attila közölte, egyelőre szóban egyeztettek az ÁNTSZ-szel a betegdokumentáció bekéréséről. A kabinetfőnök hozzátette: szeretnék tisztán látni, hogy miként zajlott a Albert Flórián egészségügyi ellátása, mert érkeztek olyan jelzések a legendás labdarúgó halálával kapcsolatban, amelyek kérdéseket vetnek fel. 

– A dokumentumok áttekintése kizárólag a tisztánlátást szolgálja és személyes meggyőződésem, hogy Albert Flórián ellátása során minden szakember a legjobb szándéka és tudása szerint járt el – szögezte le az egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnöke.

(forrás: Magyar Nermzet)

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...