hirdetés

Vita: Kihez kell könyvelni a halált?

Egy tavaly nyári cikkéhez kapcsolódik a Válasz: akkor nemzetközi adatok alapján festettek lehangoló képet a magyar kardiológiáról, most a magyar kardiológusok válaszközleményét ismertetik.

Jánosi András professzor, a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter vezetője pedig volt olyan kedves, hogy most átküldte az Orvosi Hetilapban megjelent elemzésüket – írja a Válasz  –, amelyben utalnak a tavalyi vitára és összefoglalták: miért nem lehet szerintük az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási és a Központi Statisztikai Hivatal halálozási adatai alapján ítéletet mondani a magyar kardiológiai ellátás minőségéről.

A közlemény utal rá, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint 2013-ban 15,8 százalékos volt az infarktuson átesett betegek 30 napos halálozása, ami nagyon rossz adat. Ám a kardiológusok elemzésében kétféle beteget különítenek el: az egyik csoportot szívgyógyászok kezelték, speciális beavatkozáson estek át, körükben csak 10,7 százalékos volt a 30 napon belüli halálozás. A másik csoportban, „A betegek közel egyharmadánál (30,1%) semmilyen speciális beavatkozásra nem került sor az infarktus kezelése kapcsán.” Körükben a 30 napos halálozás 27,9 százalékos volt. Magyarán csaknem minden harmadik beteget egy hónapon belül elveszítettek.

De miért nem kezelték az ő szívrohamukat? Vagyis mit olvasunk ki a tragikusan magas mutatóból? Az EuroHope felmérés mindezt a rossz hazai ellátási színvonalnak tudta be, a kardiológusok szerint a számok azt sugallják, hogy az érintett betegek feléhez semmi köze a kardiológusoknak, mivel az otthonukban, vagy nem belgyógyászati, kardiológiai, hanem egyéb osztályon haltak meg.

Így jellemzően sebészeten, neurológián, stroke-osztályon, hematológián, ápolási osztályon, krónikus osztályon, vagyis nem a fő diagnózis volt az infarktus, hanem a kardiológusok szerint ezeknél a betegeknél az infarktus az eredeti betegség szövődményeként jelentkezett.

Ez így persze túl bonyolultan hangzik, mert ha valaki egy sebészeten kap infarktust, akkor is el kellene látni. Csakhogy mindez azt sejteti, hogy csak finanszírozási okokból írták be az infarktust, hogy több pénzt kaphassanak. Minden tiszteletünk a kardiológusoké, de ha igazuk van, az cseppet sem megnyugtatóbb, mint ha nincs” – olvasható a valasz.hu-n.

 

(forrás: Válasz.hu)

Könyveink

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...