hirdetés
2025. július. 13., vasárnap - Jenő.
hirdetés

Nem ismétlődik az 1930-as évek gazdasági depressziója

Világgazdasági előrejelzés

A világpiacon végigsöprő bankközi hitelválság nem fenyeget azzal, hogy megismétlődik a múlt század 30-as éveinek mély depressziója, mert annak alapvetően más okai voltak. Egyebek között ezt állapította meg az egyik vezető londoni gazdaságkutató központ friss jelentése.

A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző és elemző cége, az Economist Intelligence Unit (EIU) áprilisra szóló - Londonban már részleteiben ismertetett - havi globális jelentésében azt írta: a cég számos ügyfele azon aggodalmának adott hangot, hogy az amerikai lakóingatlan- és pénzpiaci zűrzavarok az 1930-as évtized nagy depressziójához hasonló helyzetet okozhatnak. Az EIU szerint az amerikai gazdaság az idén csak 0,8 százalékkal növekszik, és erre az előrejelzésre is még lefelé ható kockázatok nehezednek, a második nagy depresszióval kapcsolatos aggodalmak azonban messze eltúlzottak.

Az 1929-ben kezdődött, és a 30-as évek jelentős részében kitartó visszaesés fő oka nem a meredek tőzsdei korrekció volt - az 1987-es értékpiaci összeomláskor például nagyobbat zuhantak az árfolyamok -, hanem az akkori pénzügypolitika "látványos kudarca". Az 1929-33 közötti legsúlyosabb visszaesés mögött általános gazdaságszerkezeti, túltermelési, fogyasztási válság volt, de a Federal Reserve, amely mereven ragaszkodott az aranystandard fenntartásához, egészen 1931-ig folytatta a monetáris szigorítást.

Ma azonban rendkívül valószínűtlen, hogy a Fed ugyanezt a hibát megismételné - áll az EIU következő havi világgazdasági prognózisában. Ben Bernanke személyében a 30-as évek nagy depressziójának egyik legjobb szakérője áll jelenleg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élén, és a bank - agresszív kamatcsökkentéseivel és aktívabb pénzpiaci intervencióival - már eddig is sokat tett annak demonstrálására, hogy bármely szükséges lépést kész megtenni a depresszió elkerülésére. Az EIU szerint az agresszív pénzügypolitikai enyhítés sem lesz elégséges a potenciálisan meredek visszaesés kivédésére, de az 1930-as évek megismétlődésének elkerülésére mégis ez a helyes módszer.

Más nagy londoni házak is úgy tartják, hogy a Fed egyedül nem tudja kivédeni az amerikai recessziót. A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő amerikai hitelfolyamat-elemzéseinek legutóbbi összegzése szerint a piaci stresszhelyzet bármilyen érdemi enyhítéséhez, és a cégadósi kör adóskockázati felárainak szűkítéséhez részvénypiaci felfutásra is szükség van. Ahhoz, hogy a Fed sikerrel enyhíthesse a piaci stresszt, az amerikai tőzsdéken forgó teljes törzsrészvény-állománynak legalább 10 százalékkal kellene drágulnia az év végéig - áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő szerint hacsak nem érkeznek be "meglepően jó" adatsorok az amerikai gazdaság teljesítményéről, a Federal Reserve áprilisban várhatóan 1,75 százalékra csökkenti tovább a jelenleg 2,25 százalékos, irányadó szövetségi napikamatcélját.

Kellemes meglepetésekre az EIU sem számít. A cég az áprilisra szóló havi globális jelentésében fenntartotta azt az előrejelzését, hogy az amerikai gazdaság a tavalyi 2,2 százalék, és a 2006-ban mért 2,9 százalék után az idén alig 0,8 százalékkal fog növekedni, és jövőre is csak 1,9 százalékig gyorsul vissza. Az idei egész évi 0,8 százalékos növekedési előrejelzésben benne van, hogy az Egyesült Államok valamikor az év során recesszióba süllyed. Az EIU szerint az amerikai megtorpanás hatására az idén - vásárlóerő-paritáson számolva - a világgazdaság egészének növekedési üteme is jelentősen lelassul, a tavalyi 4,7 százalékról 3,7 százalékra.

 

MTI


cimkék

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...