hirdetés

Velkey: Ezután is túl sokat kell várni a kórházi ellátásra

Vannak előrelépések az egészségügy átalakításában, de kifogásolt pontjai rányomják bélyegüket a mindennapi betegellátásra, mondja az Indexnek Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója.

Több mint 130 milliárd forintos adósságot halmoztak fel év végéig a magyar kórházak, amiből a Magyar Közlönyben megjelentek szerint december 31-ig 90 milliárd 225 millió forintot egyenlítettek ki a költségvetésből. Mi a rekordméretű tartozás oka? A Bethesda költségvetésére hogyan hatott a helyzet? Megoldást jelenthetne, ha nem az uniós átlag felét költené az állam az egészségügyre?

Az alulfinanszírozottság több évtizedes probléma, a magyar állam GDP-arányosan még régiós szinten is keveset fordít az egészségügyre, miközben ugyanazon a piacon mozgunk, a gyógyszerekért, az eszközökért ugyanannyit kell fizetnünk, mint a nyugat-európai országoknak. A magyar emberek egészségi állapota sajnos rossz, ebből a finanszírozásból az ellátásukat nem lehet a szükséges szinten tartani. Az energiaárak emelkedését és a bérnövekményt ugyan a biztosítón keresztül kompenzálta az állam, de a mindennapos beszerzésekre, vagyis az úgynevezett dologi költségekre évek óta semmilyen pluszforrás nincs a költségvetésben. Az infláció, a forint gyengülése, és a máig nem térített amortizációs költségek így adóssághoz vezetnek, pláne ha több vagy súlyosabb beteget lát el egy intézmény. Az adósságoptimalizáláshoz tehát a betegszámot és a dolgozói létszámot is csökkenteni kellene, ami nonszensz. Ez főleg a magas szintű komplex ellátást nyújtó intézményeknél okoz problémát. A Bethesda is rendre túllépi a kapacitáskereteit, vagyis a megkapható bevételéhez képest túl sokat dolgozik. Ez azért is okozott az elmúlt években belső gazdasági válságot nálunk, mert a magas szintű gyermekellátás a leginkább pénzügyi veszteséghez vezető szakterületek közé tartozik. Adóssághoz vezet az is, ha kevés beteg fordul meg egy osztályon, hiszen a 24 órás szolgálat fenntartása sok pénzbe kerül, a bevétel viszont a betegellátási teljesítményéhez kötött. A kis kórházak egyes osztályai, például szülészetei ezért is fenntarthatatlanok.

Az év végén az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjét, két munkatársát és 24 kórházigazgatót menesztettek a rekordméretet öltött kórházi adósság felhalmozása után. Jó vezetéssel ilyen finanszírozási környezetben kiegyensúlyozottabb lehet egy intézmény költségvetése?

A kórházigazgatók legnagyobb részének a hirtelen bevezetett 65 éves korhatár miatt kellett befejezni a munkát, náluk semmilyen más indokot nem méltányos sok évtizedes áldozatos munkájuk után feltételezni. Másrészt a menedzsmentek mozgástere igen szűk. Miután a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság átvette az intézmények üzemeltetését, az átvett szolgáltatásokra fordítható keretet jelentősen megemelték, vagyis világossá vált, hogy az azokra korábban fordított pénz tényleg nagyon kevés volt. Az igazságos finanszírozás irányába tett lépések elindultak a biztosítónál, de lassan haladnak, így a bevételeiket sem tudják érdemben befolyásolni az intézmények vezetői. Hozzá kell azt is tennem, hogy egy kritikus átalakulások közepén levő rendszerben az intézmények negyedénél a vezetők előkészítetlen cseréje az SzMSz (szervezeti és működési szabályzat) szerinti helyettesekre rontja a reakciókészséget, a rezilienciát. Ezt a bajt tetézi, hogy a vezetői mandátumok most átmenetiek, hiszen ezekben a kórházakban hosszú hónapok telnek majd el a főigazgatói pályázatok lezárásáig. (...)

Mit gondol, milyen év vár 2024-ben a kórházakra? Csak utópia, hogy adósság nélkül zárják az évet?

Küzdelmes, nehéz évünk lesz, mert ápolóból és orvosból sincs elegendő, valamint a kórházak dologi költségeire is kevés pénz jut. Ráadásul a menedzsmentek mozgástere is tovább szűkült, plusz az új kórházigazgatók kiválasztása és megerősödése is időigényes folyamat lesz. Biztató ugyanakkor, hogy lépésről lépésre igazságosabb irányba változhat a kórházak finanszírozása, és az ápolói béremelés is hozhat reményeink szerint némi visszaáramlást a közellátásba. Küzdeni fogunk továbbra is, hogy a magyar emberek minőségi egészségügyi ellátását biztosítani tudjuk a kórházainkban, de rendszerszinten sajnos nem reális, hogy jelentősen javuljon a szolgáltatások színvonala. Az is biztos, hogy ezután is túl sokat fog kelleni várni az ellátásra, de a várólisták csökkentésére meg kell találnunk a közös utakat a döntéshozókkal. Az adósságállomány sajnos a rendelkezésre álló pénzből nem csökkenthető számottevően az ellátás romlása nélkül.

A teljes beszélgetést ITT olvashatja

(forrás: Index)

Könyveink

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...