hirdetés
2024. december. 18., szerda - Auguszta.

Velkey György adósságról, finanszírozásról, anomáliákról

Be kell vállalni, hogy felszámoljuk a trükközést! – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár. A VG a Magyar Kórházszövetség elnökét kérdezte.

A trükközés és a 108 milliárd forintnyi lejárt kórházi adósságállomány kapcsán a Világgazdaság megkereste a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnökét, Velkey Györgyöt, aki elmondta, hogy miközben vannak nyilvánvaló kihágások a rendszerben, és olyan szereplők is, akik trükköznek, a nagy többség túlmunkával, becsületesen, a betegek érdekében rengeteg pluszterhet vállalva dolgozik. Ezt a kettőt nem szabad összemosni, és el kell kerülni, hogy a szigorítások azokat sújtsák, akik húzzák az igát. A körbefoglalkoztatás pluszkiadási vonzata megközelítőleg sem olyan jelentős mértékű, mint amennyivel a kiadások túlszaladnak, nem ebből adódik a túlköltés – emelte ki az MKSZ elnöke.

Nyáron csak a megemelkedett energia- és rezsidíjakra kapták meg a konszolidációt az intézmények, akkor az energiacégekkel rendezték az adósságot, de az infúziókat, gyógyszereket, egyszer használatos eszközöket beszállító, zömében hazai kkv-kkal nem. Most ezek a cégek finanszírozzák a kórházi adósságállomány nagy részét, ami lassan ellehetetleníti a működésüket, jogosan emelték tehát fel a szavukat emiatt – mondta Velkey.

Kevés a pénz az ellátott feladatokra, a finanszírozás nem követi az árakat, az inflációt – szögezte le a kórházszövetségi elnök. Bérre és járulékokra, a béremelésre külön soron, garantáltan megkapják az intézmények a szükséges forrást, míg az elmúlt másfél évben elszállt energia- és rezsiköltségek egész évre kiterjedő kompenzációja júliusban megtörtént. Amire nincs pluszfedezet, az egyértelműen a harmadik nagy tétel, a dologi költségek. A finanszírozási rendszer összességében is revízióra szorul, ez a munka elindult, ebben segít majd az objektív adatgyűjtés.

Az orvosi, egészségügyi munkaterületeken dolgozók, a közszolgálati jogviszonyban alkalmazottak többségnek a külső munkákhoz is kell engedélyt kérni. Ebben lesz szigorítás, mert alapelv, alapkérdés, hogy mindenki a saját nevén és munkaügyi direktívák betartásával dolgozzon. Kötelező lesz a munkaidő csekkolása, hogy lássa a rendszer, hogy nincs párhuzamosan egyszerre két helyen valaki munkában, írja a lap.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Világgazdaság)

Könyveink