hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Velkey: Az orvosi kar 10 százaléka járhatott rosszabbul a hálapénz tiltásával

Néhány vidéki kórházban megszűnt, vagy csak a hét bizonyos napjaira korlátozódott a szülészeti ellátás. Velkey György, a Kórházszövetség elnöke szerint a szakemberhiány egyik oka, hogy bár az orvosok bérrendezése sikeres volt, bizonyos szakorvosok most kevesebbet keresnek mint korábban, ezért inkább a magánellátásban vagy más módon pótolják a kieső jövedelmüket. Az ATV Híradó riportja.

A Magyar Kórházszövetség régi-új elnöke az orvosi kar 10 százalékára becsülte azoknak az arányát, akik rosszabbul jártak a hálapénz tiltásával. Velkey György azonban úgy látja, hogy a legtöbben megoldották a helyzetüket. Úgy fogalmazott: „Amit jelen pillanatban a jogállási törvény alapján, a bértábla alapján kapnak, az sok estben jelentősen kevesebb, mint amennyit korábban kaptak. Ez egy új helyzet, amelyhez igazodniuk kellett az ezekben a szakmákban dolgozóknak. Én azt látom, hogy legtöbben igazodtak.”

Velkey György hangsúlyozta, az emberi erőforrás nagyon súlyos kérdése a mai egészségügynek, amelyben a szakemberhiány leginkább a szülészetet, a sürgősségi ellátást és a háziorvosi rendszert érinti.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint tudható volt, hogy a hálapénz elvágólagos megszüntetésének lesznek következményei. Kijelentette: „A hálapénz kivezetésére szükség volt, de nem így, egy „Orbános” huszárvágással, hanem meg kellett volna teremteni azt a feltételt, ami (…) pozitív vagy negatív irányból, de motiválja az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat", hiszen jelenleg, ha vezet szülést egy szülész-nőgyógyász, ha nem, ugyanazt a bért viheti haza.

A teljes információ

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink