hirdetés

 

Vegetáriánus étrend, nagyobb stroke-kockázat?

A vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők, de 20 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot.

A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe, írta a BBC hírportálja.

Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és dohányzási szokásaikat is feljegyezték. Szívkoszorúér-betegség 2820-nál alakult ki a vizsgált időszakban, stroke 1072 résztvevőnél, közülük 300 esetben agyvérzés következett be az oxfordi kutatók elemzése alapján.

A halat is fogyasztók 13 százalékkal, a vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők. A növényi étrendet követők azonban 20 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot. A kutatók szerint ennek a B12 vitamin alacsony szintjéhez lehet köze, de "az összefüggés bizonyításához további kutatás szükséges". A kutatók szerint az is elképzelhető, hogy nem az étrend, hanem más életmódbeli eltérések állhatnak az összefüggés hátterében.

"Nem ok-okozati kapcsolatot vizsgált a jelen kutatás, hanem az adatok elemzésével kapcsolatot állapított meg. Az üzenet azonban mindenki számára az lehet, hogy a jól megtervezett étrend fontos, érdemes változatosan étkezni, az élelmiszerek széles választékát fogyasztani. A húsevők étrendje nem feltétlenül változatos, lehet, hogy a szokásos hús-krumpli páros mellett alig esznek zöldségeket", mondta Frankie Phillips, a brit dietetikusok szövetségének tagja. A dietetikus szerint a vegán és vegetáriánus étrend jelentősen változott a vizsgálat kezdete óta eltelt évtizedekben.

"Sokkal nagyobb lett a nekik kínált kényelmi ételek, vagyis a túlságosan feldolgozott élelmiszerek választéka", mutatott rá. A túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztását korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták az egészségi állapot romlásával.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...