Ünnep a kórházban

A betegeknek és a hozzátartozóknak sem könnyű a kórházi karácsonyozás. Azok a páciensek, akik állapotuk miatt nem engedhetők haza, ezekben a napokban sokkal kiszolgáltatottabbnak, magányosabbnak érzik magukat. A mi feladatunk, hogy amennyire lehet, pótoljuk az otthont, s a kórházi személyzetnek kell – jó esetben hozzátartozói segítséggel – gondoskodni a karácsonyi hangulatról, írja a Betegfókusz blogon Ficzere Andrea. Ez egyszerre nehéz és könnyű. Egy időben van jelen a fájdalom, a szomorúság és a hiány, illetve szerencsés esetben a feldíszített folyosók, betegszobák, valamint a megértő, odafigyelő személyzet által megteremtett sajátos, keserédes, de valahol mégiscsak élvezhető és valódi élményt adó hangulat. Igen, be lehet csempészni a karácsonyt és az ünnepi hangulatot a kórházba. Karácsonyfa, szaloncukor, bejgli mindig akad, halk zene szinte bárhol szólhat. Az intézmények egy részében istentisztelet is elérhető a betegek számára, sőt, több helyen önkéntesek enyhítik az egyedülálló, elesett betegek magányát, félelmeit. Azok, akik akár betegként, akár ellátóként töltöttek már karácsonyt kórházban, biztos, hogy fel tudnak idézni magukban valamilyen, a speciális helyzethez kötődő pozitív, kedves emléket.

Attól függően, hogy valaki családban, vagy egyedül él, eltérő módon viszonyul az ünnep és kórház kettőséhez. Nyilvánvaló, hogy akit várnak otthon, az iparkodik gyógyulni, s a lehető leghamarabb hazajutni, hogy szerettei körében tölthesse az ünnepet. Ugyanakkor a magányosok és az otthontalanok fogódzót és szeretetet keresnek. Vágynak a törődésre, a fizikai és lelki melegségre, s ez az érzés a szenteste környékén még inkább felerősödik. Így gyakori, hogy az egyedül élő, legtöbbször idős emberek, illetve az otthontalanok kórházba menekülnek. Teszik ezt sokszor valós egészségügyi probléma nélkül, vagy legalábbis olyan indokkal, amely nem igényel sürgős orvosi ellátást. Ilyenkor nagyon fontos, hogy megértsük a beteg elsődleges motivációját, és próbáljunk támaszt nyújtani, akkor is, ha az orvos-szakmai vélemény nem indokolná az ellátást, vagy a kórházi felvételt. Ha kell, adjunk otthont nekik addig, amíg túljutnak a mélyponton, illetve amíg a kórház és személyzet terhelhetősége ezt lehetővé teszi.

Nem csak hazánkban, hanem külföldön is sok magányos, de fizikailag egészséges ember keres fel kórházat karácsony idején. Ishani Kar-Purkayastha, egy londoni kórház orvosa írt a témáról bővebben. Tapasztalatai szerint, leginkább azok az idősek érzik magányosnak magukat, akik a távolság miatt kiszorulnak a családi ünneplésből, vagy rosszabb esetben esetleg nincsenek már hozzátartozóik. A nyugati típusú kultúrákban az idős korhoz sajnos gyakran társul a hasznavehetetlenség érzése. Természetesen egy koron túl sokszor szorulhat ellátásra az ember, azonban ez jó esetben nem egyenlő azzal, hogy az idős ember teher a család, vagy a társadalom számára. Úgy gondolom, sokkal inkább igaz az a megközelítés, miszerint az éltes kor nagyobb tapasztalatot és bölcsebb hozzáállást jelent, a fiatalok részéről pedig nagyobb odaadást és elfogadást kell, hogy eredményezzen. Mivel az idősek egy része nálunk is a társadalom peremére szorul, sokan rákényszerülnek arra, hogy orvosok, ápolók társaságát és figyelmét keresve igyekezzenek komolyabb egészségügyi baj nélkül is kórházban menedéket keresni. Vannak, akik őszintén beismerik, hogy azért nem szeretnének hazamenni, mert nem lenne kihez szólniuk, de olyanok is akadnak, akik kitalált, vagy legalábbis felnagyított tünetekkel próbálják elérni, hogy benntartsák őket az olyannyira vágyott odafigyelés reményében.