hirdetés

Uniós kampány a veszélyes anyagok kezeléséről (Bővítve!)

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kétéves tájékoztató kampányt indított a munkahelyeken előforduló veszélyes anyagok használatából eredő veszélyforrások tudatosítására, mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Simon Attila közölte, az Európai Unióban 2015-ben készített felmérés szerint a munkavállalók 17 százaléka érintkezett napi szinten vegyipari termékekkel, ugyanez az arány Magyarországon is, az adatok pedig ma is helytállóak. A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy a veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó szabályok betartásával nem a nagyobb cégeknél, hanem elsősorban a mikro, kis- és közepes vállalkozásoknál vannak problémák Magyarországon. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a munkavédelem területén elsősorban a megelőzésre, a megfelelő tájékoztatásra helyezik a hangsúlyt, a munkaadóknak nem kell a szokásostól eltérő nagyfokú munkavédelmi ellenőrzésekre számítaniuk a kampánnyal párhuzamosan.

Simon Attila elmondta, fontos, hogy a munkavállalók tisztában legyenek a veszélyes anyagok pontos használatával, illetve a nem megfelelő használat következményeivel, mert a veszélyes anyagok helytelen kezelése miatt kialakuló betegségeknél évekig tart a lappangási idő. Hozzátette, nehéz ok-okozati kapcsolatot találni a dolgozó által korábban felhasznált anyagok és a kialakult betegség között. Példaként a már betiltott azbesztet említette, ahol 25 év a lappangási idő.

A sajtótájékoztatón ehhez kapcsolódóan elhangzott, hogy Magyarországon a munkáltatók kötelesek a járási hivataloknál található munkavédelmi hatóságnak bejelenteni, hogy milyen rákkeltő anyagokat használnak, ez hány dolgozójukat érinti, és őket név szerint is be kell jelenteniük. Ezeket a dokumentumokat a munkavédelmi hatóságnak 50 évig kell megőriznie. Ezt a nyilvántartási rendszert nevezte Borhidi Gábor, az Országos Munkavédelmi Ügynökség munkavállalói oldalának ügyvivője "rákregiszternek".

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az EU-OSHA korábbi, Egészséges munkahelyet minden életkorban című kampányához hasonlóan most is díjazzák a munkaadók által már kidolgozott jó gyakorlatokat. Két kategóriában, a 100 munkavállalónál kevesebbet, illetve több dolgozót foglalkoztató cégek küldhetik be pályázataikat 2018. december 28-ig.

Borhidi Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy az NGM munkavédelmi főosztályának jelentése szerint 2017-ben a munkavédelmi ellenőrzéseknél a legtöbb (4295) intézkedés a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegésével állt összefüggésben. A helyszínen kiadott közlemény szerint az európai vállalkozások 38 százaléka rendszeresen használ veszélyes anyagokat, amelyek évente 120 ezer daganatos megbetegedést és 80 ezer halálesetet okoznak. 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...