hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Újráztatják a kollegiális vezetőket

Nincs a kritériumoknak megfelelő jelölt – ezzel az indokkal írják ki újra a kollegiális vezetői pályázatokat, tudta meg a MedicalOnline.

Megismétlik az országos és megyei kollegiális vezetők pályázatát, annak ellenére, hogy a jogszabályban erre felhatalmazott szakmai bizottság augusztus végén már kiválasztotta a pályázók közül azokat a háziorvosokat, házi gyermekorvosokat és alapellátó fogorvosokat, akik támogathatnák a praxisok közötti kapcsolatépítést, koordinálhatnák az alap- és a szakellátás közötti kapcsolatokat, és a sok problémát okozó ügyeleti ellátás megszervezésében is kiemelt szerepük lehetne.

Az újrázás azért is furcsa, mert alig több mint két hete Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár lapunknak úgy nyilatkozott, hogy két hónap elteltével lezárult a kinevezések jogszerűségének vizsgálata, és hamarosan kézhez kapják az országos és megyei vezetők a kinevezéseiket. Azokra a pozíciókra, amelyekre az első fordulóban nem sikerült jelöltet találni, újabb pályázatot írnak ki – ígérte akkor a szakpolitikus.

A kollegiális vezetői pályázatok körül már korábban is felmerültek problémák, mivel az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezetője ahelyett, hogy – mint azt a vonatkozó rendelet előírja – jóváhagyólag aláírta volna a háromfős szakmai bizottság által kiválasztott, a Magyar Orvosi Kamara által véleményezett és támogatott kollegiális vezetők kinevezését, az egészségügyért felelős államtitkárágra továbbította a névsort. A lista innen az emberi erőforrások miniszteréhez, majd a Miniszterelnökséghez vándorolt. Mindezt megerősítette lapunknak a MOK nemrégiben leváltott elnöke, Éger István is, aki a kamara képviseletében jelen volt a kiválasztáskor, és képviselte a kamara illetékes szervezeteinek véleményét. Mint lapunknak korábban elmondta: nem volt vita a bizottság és a MOK között a kinevezettek személyét illetően.

A kollegiális vezetői rendszer bevezetésére 2015 óta készülnek az alapellátásban, de annak ellenére, hogy a szakma támogatását is bírta az elképzelés, számos alkalommal halasztották el annak elindítását. Végül idén nyáron végre megjelentek a pályázati kiírások, az országos kollegiális vezetői posztra 17 háziorvos, három házi gyermekorvos, és kilenc alapellátó fogorvos jelentkezett.

Senki nem jelentkezett megyei háziorvosi kollegiális vezetőnek Vas megyéből, a gyermekorvosi és fogorvosi kollegiális vezetői pályázatra pedig három-három megyéből nem akadt pályázó. Miközben az ÁEEK augusztus közepén írásban azt közölte lapunkkal, hogy az országos és a megyei vezetők szeptember 1-jei hatállyal megkezdik a tevékenységüket.

A posztokra pályázó alapellátókkal egyébként az elmúlt, lassan négy hónapban semmit nem közöltek arról, hogy miért csúszik a kinevezésük. Most pedig az államtitkárság – szemben a vonatkozó rendeletben döntési jogkörrel felruházott bizottság kamara által is támogatott döntésével – azért utasította az ÁEEK-t a pályázat újbóli kiírására, mert szerintük „nincs a kritériumoknak megfelelő jelölt”. Igaz, a pályázatot szabályozó miniszteri rendelet semmiféle véleményezési, vagy vétójogot nem rendelt sem az államtitkárhoz, sem a területet felügyelő tárca vezetőjéhez, ahogyan a Miniszterelnökséghez sem.

Az továbbra is nyitott kérdés, hogy miért keringett két hónapon át az államigazgatás útvesztőiben a kollegiális vezetők kinevezése, ahogyan az is, hogy végül miért nem találta megfelelőnek a szakpolitika a szakmai grémium által kiválasztott alapellátó orvosokat a feladatra.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink