hirdetés

Újra a régi a kórházadósság

Újra a szokásos ütemben nő a kórházak adóssága, amely a márciusi 2,8 milliárdos növekménnyel 22,7 milliárd forintra emelkedett, írja a Napi.hu.

A magyar kórházak márciusban 2,8 milliárd forinttal növelték tartozásállományukat – írja a Napi.hu a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adataira hivatkozva. Az év első három hónapjában összesen 9,4 milliárd forinttal növelték lejárt adósságukat az intézmények, vagyis az első három hónapban újra a régi ütemben, átlagosan havi több mint 3 milliárd forinttal nőtt az adósság, igazolva több kórházvezető korábbi jóslatát, mely szerint is a tartozásállomány idén újratermelődhet az alacsony finanszírozás miatt.

Március végére milliárd forint fölötti tartozást csak a Honvédkórház és a Békés megyei központi kórház halmozott fel. A Honvédkórház másfél milliárdos tartozásállományából a márciusi növekmény 147 millió forintot tett ki, a Békés megyei kórház 1,084 milliárdos adósságából pedig csaknem 300 millió forintnyi a márciusi gyarapodás eredménye.

Közelít az egymilliárd forintos határhoz a Péterfy Sándor utcai kórház tartozása, itt azonban a 927 millió forintos állományból csak 55 milliónyi a márciusi plusz értéke. További két nagy kórház, az Egyesített Szent István és Szent László, valamint a Szent János kórház lépte át a 800 millió forintos határt, amelyhez a Bajcsy Zsilinszky kórház és a Jász-nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza kórház még csak közelít.

Százmillió forint feletti havi növekedést öt kórház jelentett, a már említetteken kívül a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és a Somogy Megyei Kaposi Mór kórház.

Nincs adóssága tizenegy intézménynek, nagyobbrészt szakkórházak és rehabilitációs intézetek. Az országos intézetek illetve az általános nagykórházak közül az Országos Onkológiai Intézetnek, a Nyírő Gyula kórháznak, a Markhot Ferenc kórháznak és a Markusovszky kórháznak sikerült ebbe a csoportba kerülnie.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...