Hasnyálmirigyrák: új prognosztikai faktorok?

A hasnyálmirigy karcinóma az egyik legrosszabb klinikai lefolyást mutató humán rosszindulatú daganat: mortalitási aránya megközelíti incidenciáját. Birnbaum munkacsoportja közel 700 hasnyálmirigy karcinóma eset klinikopatológiai és génexpressziós adatait gyűjtötték össze és elemezték a betegek műtét utáni teljes túlélését. Két betegcsoport, a hosszú távú (a tumor sebészi eltávolítását követő legalább 36 hónapos) túlélők (long-term survivor/LTS), valamint a rövid távú (a tumor sebészi eltávolítását követő legalább 36 hónapos) túlélők (short-term survivor/STS) szövetmintáinak génexpressziós vizsgálata során 1400 eltérően expresszálódó gént azonosítottak, melyekből meghatározott szempontok alapján kifejlesztettek egy 25 génből álló prognosztikai osztályozót.

Az azonosított génekből két csoportot, az „LTS-szerű” és „STS-szerű” csoportot alakítottak ki; előbbiek 2 éves teljes túlélése 48% volt (95%-os konfidencia intervallum (CI): 42 és 54 között), míg utóbbiaké 25%-nak mutatkozott (95%-os CI: 18 és 33 között); P=4,33x10^-9. A kifejlesztett prognosztikai osztályozó mind a klinikopatológiai prognosztikai faktoroktól, mind pedig a molekuláris alcsoportoktól függetlennek bizonyult. Az „STS-szerű” csoportban fokozott expressziót mutató gének között azonosították például a GPR87, RAC2, NAMPT, C16orf74, TREM2 és CD180 géneket, melyek az NF-KB-mediált jelátviteli útvonalban játszanak szerepet. Ugyanebben a csoportban említik a KRT13, RAC2, C16orf74, ADGRG6 és APBB1IP géneket, melyek az epiteliális-mezenhimális tranzícióban töltenek be fontos pozíciót. Az „STS-szerű” csoportban azonosítottak továbbá alulreguláltnak mutatkozó géneket is (EGR3, EPHA7 és MACROD2), melyek ismert szerepet töltenek be a hasnyálmirigy duktális adenokarcinómájában. A kiemelt példák ugyan ígéretesnek hangzanak, ám potenciális szerepük megerősítésére további, funkcionális vizsgálatok szükségesek.

További részletek