2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Új orrcsepp segíthet felépülni az agyvérzésből

Ha beválik a klinikai teszteken, az új gyógyszer azokon is segíthet, akik késve kapnak segítséget, írja az Index.

Jelenleg, ha valaki agyvérzést kap, és pár órán belül nem jut orvosi ellátáshoz, a felépülés esélyei jelentősen romlanak. A jövőben ezeket az esélyeket javíthatja az az orrcsepp, amelyet a svéd Gothenburg Egyetem, a Kölni Egyetem és a Cseh Tudományos Akadémia munkatársai fejlesztettek ki.

A lap szerint a különleges csepp egy C3a nevű peptidet tartalmaz, amely az idegrendszerben természetes körülmények között is jelen van. A szert bemutató tanulmány szerint az egereken végzett kísérletek során a csepp hatására az állatok gyorsabban és nagyobb mértékben nyerték vissza mozgási funkcióikat. 

Az MRI-vizsgálatok igazolták, hogy több idegi összeköttetés regenerálódott, és aktívabbak voltak az idegszövetben karbantartásért és sebgyógyulásért felelős sejtek, az asztrociták. Megállapították továbbá, hogy az orrcsepp jóval a kezelés után is kifejtette jótékony hatását – ezzel együtt kiderült az is, hogy káros lehet, ha a cseppet túl hamar alkalmazzák, és gyulladásos folyamatokat váltanak ki vele.

(forrás: Index)

cimkék

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!