Beszélgetés Andre Geim Nobel-díjas fizikussal
Tudomány, játék, lebegés
A gazdasági vagy társadalmi válságok csak tünetei egy technológiai krízisnek, amit jelenleg átélünk. Nem vesszük észre, hiszen itt a 3D-s tévé és az okosmobil, de az ezeket lehetővé tévő alapkutatási felfedezések már régen megtörténtek,mint ahogy az ipari forradalom ismeretelméleti alapjai is a reneszánszig nyúlnak vissza –magyarázza Andre Geim, orosz származású, Manchesterben élő fizikus, akit tavaly az egyatomos rétegű szén, a grafén felfedezéséért fizikai Nobel-díjjal jutalmaztak.
Az 53 éves tudós az egyetlen eddigi stockholmi kitüntetett, aki az értelmetlen, használhatatlan vagy csak egyszerűen mulatságos felfedezésekért adományozott IgNobel-díjnak is birtokosa.
– Korábban arról beszélt, hogy a grafén egyszer megváltoztatja majd mindennapi életünket. A szilícium utódaként is nevezett anyag ma még ugyanúgy a jövő ígérete, mint ahogy az őssejtek is.
– A „kemény” természettudományokban gyakran 20-50 év is eltelik, mire a felfedezésekből gyakorlati termék lesz, ezért pontos időt nem merek mondani. A grafén karrierje még csak hét éve kezdődött, és a remények közül néhány feltehetőleg megvalósul, mások viszont a szemétbe kerülnek. Nem lesz például a grafénből jobb napelem, míg a számítógépeinknek húsz-harminc éven belül része lehet, ahogy a mainál kisebb mobilcsipek is ebből készülhetnek majd. Arra is van esély, hogy egy grafénalapú elektronikus eszköz öt perc alatt kielemezze örökítőanyagunkat. Az pedig már valóság, hogy grafénből készült tintával egyszerűen nyomtatással gyárthatnak hajszálvékony tranzisztorokat, diódákat vagy képernyőket. A papírvékonyságú graféntartalmú kompozit már most tízszer erősebb és hatszor könnyebb az acélnál, a graféntartalmú elemek pedig az energiatárolás új módját nyitják meg.
– Nagyon szeretheti az állatokat, hiszen kutatásainál több ízben is az állatvilághoz nyúlt: az IgNobelt ért békalebegtetésnél, a gekkók inspirálta, pókemberi képességekhez utat nyitó bionikus ragasztószalag kifejlesztésénél, vagy annál a 11 éve publikált cikknél, amelynél némileg bújtatva (H. A. M. S. ter Tisha) kedvenc aranyhörcsögét, Tishát írta be társszerzőként.
– Erre eddig nem is gondoltam. Tény, hogy még mindig vannak otthon hörcsögeink, sőt egész nemzedékek nőttek fel nálunk. Talán a fizikusokkal ellentétben, akik rendszerint nem merészkednek az élettudományok területére, én ki akartam próbálni, képes vagyok-e ilyen messzire is kirándulni. Az egyik hiábavaló próbálkozásom az volt, amikor meg akartam mérni egy élő sejt „szívdobbanását”, vagyis azt az elektromos zihálást, amit egy vodkával mérgezett sejt utoljára lead. Bár ez 2006-ban nem sikerült, mások újabban több cikket is közöltek arról, hogy grafénnel mérték élő sejtek elektromos jeleit.
– A pókemberi képesség is megvalósul?
– Talán igen. Eredetileg csak demonstrálni akartuk, hogy az ötlet –miszerint a gekkók talpán lévő lemezek nanoméretű szőrszálszerű képletekkel való utánzásával képesek vagyunk erős tapadást létrehozni – működik. Jó ideig nem volt nagy fejlődés ebben az irányban, de nemrég egyik kollégám a gekkószalagot használva már lógni is tudott a mennyezetről.
– Mintha keresné a játékosságot a tudományban.
– Az én vicceim többnyire magamról szólnak, mert szerintem az önirónia könnyebbé teszi az életet. A béka lebegtetésnek azonban kevés köze volt a humorhoz. Az ötlet abból eredt, hogy próbáljunk meg másképp megmutatni egy jelenséget, konkrétan, hogy minden anyagnak van némi mágnesessége, s ha kellően erős mágneses térbe kerül, a hatás látható. A kísérletet az ehhez szükséges tudományos ismeretek alapján előttem legalább 30-40 évvel is megcsinálhatták volna, mégis amikor egy konferencián bemutattam, először azt mondták rá, jó vicc. A víz lebegtetését is szeretem, gyönyörű, ahogy a csepp változtatja az alakját, de az mégsem olyan ütős, ezért kezdtem máson gondolkozni. Próbálkoztunk pókkal, és valóban, a hörcsögömmel is, de az nem fért bele a tartályba. A béka a Föld mágneses terénél milliószor erősebb, 16 teslás hengerben két méterre emelkedett fel.
