Tízmilliók halnának meg
Élesen bírálják a jelentéstevő szakértők a WHO 2009-es H1N1-influenzajárvánnyal kapcsolatos tevékenységét, többek szerint mégsem eléggé. Nem vagyunk felkészülve egy valódi világjárvány kezelésére, az oltóanyaggyártók 60 éves technológiát használnak, a diagnosztikus tesztek nehézkesek, a virológusok túl keveset tudnak arról, hogy mely mutációk a legveszedelmesebbek. Aki az összeesküvéselméletek hátterére kíváncsi, annak a BMJ cikkét ajánljuk.
A Nemzetközi Egészségügyi Szabályozás (International Health Regulations/IHR) egy 2007 óta érvényben lévő jogi megállapodás, amelyet 194 ország - köztük valamennyi WHO-tagország – írt alá. Célja, hogy segítse az aláíró országokat az országhatárokon átívelő akut közegészségügyi vészhelyzetek megelőzésében és kezelésében. A WHO igazgatója tavaly év elején felkérte az IHR közegészségügyi szakemberekből álló felülvizsgáló bizottságát (ez egyébként törvényben megszabott kötelezettsége), hogy elemezze a 2009-es H1N1-influenzajárványra adott nemzetközi válasz hatékonyságát, állapítsa meg, hogy szükség van-e a Nemzetközi Egészségügyi Szabályozás módosítására, és adjon javaslatokat arra, hogyan lehet jobban felkészülni a jövőben minden bizonnyal megjelenő világjárványokra.
A jelentés első változata e hónap elején elészült, és a szabályzat szerint kötelező nyilvánosságra hozni, hogy a végső változat benyújtása előtt figyelembe vehessék a módosító javaslatokat. A végső változatot március végén tárgyalja a felülvizsgáló bizottság.
A The New York Times cikkírója, Donald G. McNeil Jr. szarkasztikusan megjegyzi: a WHO a honlapjának egyik legrejtettebb sarkába dugta a jelentést, habár az nem találta bizonyítottnak, hogy a szervezet azért túlozta volna el a járványveszélyt, hogy ezzel segítsen a vakcinagyártóknak meggazdagodni.
A jelentés a madárinfluenza (H5N1) és a sertésinfluenza (H1N1) járványokra adott reakciókat megvizsgálva levonja a következtetést: nem vagyunk felkészülve egy világjárvány kezelésére, és egy igazán veszélyes vírus tízmilliókat ölhetne meg. A WHO szerepét értékelve a bizottság megállapítja: annak működésében rendszerszintű hibák mutathatók ki, de hűtlen kezelésre utaló bizonyítékokat nem találtak. Annak ellenére sem, jegyzi meg a The New York Times cikkírója, hogy például több millió dózisnyi vakcina nem érte el rendeltetési helyét. A gazdag oszágok 78 millió egységnyi oltóanyagot adományoztak a szegényebbeknek, amelyeket azonban az Egészségügyi Világszervezet képtelen volt szétosztani, mert a gyártókkal való tárgyalások megfeneklettek. Nem tudtak ugyanis megállapodni a felelősség és az ár kérdésében.
A felülvizsgáló bizottság bírálja a WHO-t annak szükségtelenül bonyolult világjárvány-definíciója miatt is, amelynek 6 riasztási szintje nem a vírus veszélyességén, hanem annak földrajzi elterjedtségén alapul. Ráadásul a szervezet a H1N1-járvány egy pontján bármiféle magyarázat nélkül módosította a definíciót, és eltávolította belőle a veszélyességre utaló kitételt – állapítja meg a jelentés, és hozzáteszi: ez gyanúra ad okot. Ahogyan az is, hogy a WHO hónapokon keresztül titokban tartotta szakértőinek névsorát. Amikor pedig kénytelen volt azt nyilvánosságra hozni, kiderült, hogy több tanácsadó dolgozott a vakcinagyártóknak is. A lehetséges érdekütközés témáját a WHO nem megfelelően kezelte – állapítja meg a jelentés -, habár nincs arra nézvést közvetlen bizonyíték, hogy a gyártói érdekek befolyásolták a döntéshozatalt.
A szervezet kommunikációja roppant ügyetlen volt a témában – folytatja kritikáját a vizsgáló bizottság -, és bürokráciája átláthatatlan mennyiségű dokumentumot termelt. A WHO még egyszerű feladatokat is képtelen volt végrehajtani: előfordult, hogy szakértői csapatot küldött egy járvány-sújtotta faluba, és nem tudta biztosítani saját emberei élelmiszer-ellátását és elszállásolását sem.
Megemlít a jelentés néhány pozitívumot is a WHO munkájával kapcsolatban: a szervezet gyorsan azonosította a vírustörzset, és hamar eljuttatta azt az oltóanyaggyártóknak. Néhány feltárt problémáról nem a WHO tehet: az oltóanyaggyártók lassú, 60 éves technológiát használnak, a diagnosztikus tesztek nehézkesek, és a virológusok túl keveset tudnak arról, hogy mely mutációk a legveszedelmesebbek.
A vizsgáló bizottság többek között javasolja, hogy az oltóanyaggyártók tartalékolják termékeik 10 százalékát a szegény országoknak, az IHR-tagok hozzanak létre száz millió dollár támogatással egy világjárványügyi szakértői csapatot, és az államok változtassanak meg néhány jogszabályt. Jelenleg például nem büntethető a kereskedelem szükségtelen korlátozása: 2009-ben sok ország megtiltotta a sertéshús-behozatalt, mert tévesen azt képzelték, hogy a H1N1-vírus szalonnaevéssel is fertőz. Más országok minden lázas beutazni kívánót erőszakkal karanténba zártak.
Érdekes megjegyezni, hogy a saját maguk által levont, témába vágó tanulságok ellenére sincsenek feltüntetve az IHR felülvizsgáló bizottságát alkotó 24 szakember - a tanulmány szerzői - gyógyszergyárakkal való gazdasági kötelékei, az esetlegesen fennálló összeférhetetlenségek.
Aki az érdekütközések alapos feltárására kíváncsi, annak a British Medical Journal tényfeltáró cikkét ajánljuk (Conflicts of Interest: WHO and the pandemic flu “conspiracies”). A szerzők, Deborah Cohen és Philip Carter írásuk végén saját gazdasági kötelékeikről is nyilatkoznak, így számolnak be arról, hogy a WHO valójában milyen körülmények között deklarálta 2009-ben a világjárványt, a vakcinagyártók milyen befolyással rendelkeznek az Egészségügyi Világszervezet felett, milyen az influenzaoltások biztonságossága és hatékonysága, illetve hogy az amerikai és az európai gyógyszerhatóság (FDA, EMA) milyen érvek alapján engedélyezte azokat.
(Cikkük tavaly az Európai Unió egészségügyi újságíró díjának brit nyertese lett.)
