Társadalmi különbségek a magyarországi gyerekek fogainak állapotában és egészségmagatartásában
Mennyire befolyásolja a magyar gyermekek fogainak állapotát és egészségét az, hogy milyen társadalmi közegbe születnek és mennyi a szüleik jövedelme?
A „Társadalmi különbségek a magyarországi gyerekek fogainak állapotában és egészségmagatartásában” című tanulmány – Hajdu Tamás, Kertesi Gábor és Fadgyas-Freyler Petra (a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem) kutatóinak munkája – 2023 márciusában jelent meg. A tanulmány, amelynek műhelyváltozata szabadon letölthető a https://kti.krtk.hu/wp-content/uploads/2023/03/KRTKKTIWP202308.pdf linkről, folyóirat-cikként a Közgazdasági Szemle 2023. májusi számában jelent meg.
A szerzők a tanulmányukban a magyarországi kisgyermekek és iskolások fogorvosi látogatásait, a tejfogak és a maradó fogak állapotát, továbbá a fontosabb fogászati kezeléseknek, a közfinanszírozott ellátások elérhetőségének, valamint a fogak állapotát befolyásoló egészségmagatartási jellemzőknek a társadalmi egyenlőtlenségeit vizsgálták. Rámutattak arra, hogy már 2-3 éves korban jelentős társadalmi különbségek állnak fenn mind a fogak állapota, mind a fogorvosi látogatások, mind pedig az egészségmagatartások tekintetében, és mindezek kiegészülnek a közfinanszírozott fogorvosi ellátások elérhetőségében mutatkozó szakadékszerű társadalmi különbségekkel. A kisgyermekkori különbségek az életkor előrehaladtával általában csak tovább nőnek.
A következőkben ismertetjük, hogy milyen főbb eredményekkel szolgált a magyarországi gyermekek fogainak egészségéről készített tanulmány.
Hiánypótló adatok a hazai gyermekfogászati ellátás területéről
A gyerekfogak állapotával, a fogászati ellátórendszer működésével és az ezekkel összefüggő társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó nemzetközi szakirodalom bőséges. A probléma fontosságához képest Magyarországon erről a fontos területről eddig meglepően kevés elemzés készült.
A jelen beszámoló egyik legfontosabb újdonsága egy új adatforrásnak, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) egyéni szintű ellátási adatainak a bevonása az elemzésbe. Ilyen módon másfél millió 2–18 éves korú gyerek 2016 és 2019 közötti összes társadalombiztosítási (tb) alapú fogászati kezelési adata alapján születhetett a korábbiaknál árnyaltabb kép a gyerekek fogainak állapotában, az ellátásokhoz való hozzáférésben, illetve az ellátások tényleges igénybevételében fennálló társadalmi különbségekről. A NEAK-adatok mellett lakossági kikérdezéseken alapuló országosan reprezentatív felmérések (pl. a KSH által lebonyolított Európai Lakossági Egészségfelmérés) adatait is feldolgozták. Az elemző munka során a társadalmi különbségeket a jövedelemmel mérték.
A leggyakoribb gyermekbetegség a fogszuvasodás
A gyerekkori szuvasodás prevalenciája fél-egész nagyságrenddel nagyobb, mint a jellegzetes gyerekkori légúti betegségeké, így az asztmáé, a szénanátháé vagy a krónikus bronchitiszé. Mindeközben a fogszuvasodás megelőzhető betegség, amelynek kockázati tényezői között számos társadalmi, illetve társadalmilag kondicionált egészségmagatartási tényező mellett az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférés jellegzetes egyenlőtlenségei is fontos szerepet játszanak. A gyermekkori fogszuvasodás előfordulásában a világon mindenütt nagy társadalmi különbségek tapasztalhatók. A szuvas fogak nagy része, különösen a kisgyermekeké, kezeletlen marad, és a kezeletlenül maradt gyerekek között aránytalanul sok a szegény sorban élő gyermek.
A kezeletlen fogászati betegség, mindenekelőtt a fogszuvasodás az élet számos területére ható negatív következményekkel jár. A szuvasodás gyors progressziójú betegség, amely az érintett fogról könnyen átterjedhet a többi fogra, és kezeletlen formájában könnyen kialakulhat az erős fájdalommal járó állapot. Az akut fogfájás hasonló mértékben rontja a gyerekek életminőségét, mint az asztmás rohamok. A szuvas fogú gyerekek étkezési, alvási, pszichés problémáktól szenvednek, és nehezebben tudnak fogat mosni. Továbbá, a kezeletlenül maradt szuvasodás visszaveti a gyermekek iskolai teljesítményét is.
A tejfogak állapota
A fogak szuvasodása bármely életkorban bekövetkezhet. A tejfogakat érintő szuvasodás különösen veszélyes, mert a tejfogak sérülékenyebbek a maradó fogaknál, és a kisgyermekkorban kialakuló szuvasodás hatással van a fogváltás idején előtörő maradó fogakra is. A kisgyermekkori fogszuvasodás (6 éves kor alatti fogszuvasodás) megelőzésének legfontosabb formái (i) a várandós anyák fogorvosi szűrése, (ii) a gyermeküket szoptató vagy tápszerrel tápláló anyák tájékoztatása a fogászati kockázatokat (is) jelentő táplálási szokásokról, illetve (iii) a tejfogak megjelenését követő életkorban a kisgyermekek fogászati szűrése.
A magyar terhesgondozási protokollnak része a várandós nők fogászati szűrése, míg a védőnői ellátás részét képezi a szoptatási és táplálási tanácsadás.
Az óvodáskor alatti, de már tejfoggal rendelkező 1–3 éves gyerekek fogászati szűrése, a szülőknek nyújtott fogápolási tanácsadás azonban még feladat szintjén sem képezi részét a védőnői vagy gyermekorvosi ellátási protokolloknak, jóllehet ez az az életkor, amikor kialakulnak és rögzülnek a fogápolást illető jó és rossz szokások, illetve amikor még kisebb fogászati beavatkozásokkal elejét lehet(ne) venni a későbbi súlyosabb problémáknak.
A társadalmi különbségektől eltekintve az látható, hogy míg a 3 éves gyerekek közül csak minden ötödik, addig a 4 évesek közül már csaknem minden második évente legalább egyszer eljut fogorvoshoz. Az életkor előrehaladtával a későbbiekben a fogorvosi szűrés gyakorisága folyamatosan nő; a 6 éveseknél már 55–60%-ra tehető. A tapasztalt különbség összefügghet azzal, hogy az óvodáskorú gyerekekre kiterjed a kötelező iskolafogászati szűrővizsgálatok hatálya, a kisebbekre pedig nem.
Az iskolaegészségügyi ellátást szabályozó rendelet az óvodába járó gyerekek évenként legalább egyszeri fogorvosi szűrővizsgálatát írja elő, ami a területileg illetékes iskolafogorvos vagy gyermekfogorvos feladata. Az iskolafogászati hálózat egységesen lefedi az ország egészét, és benne minden egyes óvoda egy iskolafogászat ellátási körzetéhez tartozik. Az óvodának és az iskolafogászatnak együtt kellene megszerveznie évente egyszeri alkalommal a minden gyerekre kiterjedő szűrővizsgálatot. Hogy ez miért nem történik meg teljeskörűen, és hogy az effektív szűrővizsgálatok tekintetében miért tapasztalhatók hatalmas földrajzi-társadalmi különbségek, nem ismert. A teljes körű NEAK ellátási adatokból azonban világosan látszik, hogy az országnak azokon a területein, ahol többségében alacsony jövedelmű családok élnek, az óvodáskorú gyerekeknek 25 százalékponttal kisebb része vesz részt a kötelező fogászati szűréseken, mint az országnak azokon a településein, ahol többségében magasabb jövedelműek a családok.
A szuvasodási részarányokban igen jelentős társadalmi különbségek mutathatók ki: a legszegényebb 2–3 éves gyerekek 20%-ának van szuvas foga, szemben a legjobb anyagi körülmények élő gyerekeknél mért 5%-kal. Ugyanezek az arányok a 4–6 éves gyerekek körében 27 és 15%. Különösen aggasztó, hogy a szegény sorban élő 2–3 éves gyerekek közül a szuvasodással diagnosztizáltaknak mintegy fele ellátatlan marad. Ezzel szemben a magasabb jövedelmi szinteken élő gyerekeknél a szuvas foggal diagnosztizált gyerekek szinte mind kezelést is kapnak.
Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. Az ellátatlan szükségletek aránya az alacsony jövedelmű családok gyermekeinél valójában sokkal magasabb ennél. A fogorvosi kezelést igénylő esetek jelentős része rejtve marad az ellátórendszer előtt: akiket a szülei nem viszik el fogorvosi ellenőrzésre, vagy akiknek az óvodái – az előírások ellenére – nem vesznek részt az éves rendszerességű iskolafogászati szűrésen, azoknál a gyerekeknél sem a szülők, sem az egészségügy nem szerez tudomást az ellátandó szükségletekről.
Megdöbbentően nagymértékben maradnak ellátatlanok bölcsődés és óvodás korukban a szegény családok szuvas fogú gyermekei: 2–3 éveseknél az ellátást igénylő szegény gyerekek 95%-a nem kap ellátást, a 4–6 éveseknél az érintett gyerekek háromnegyede.
A kisgyermekekre jellemző szélsőségesen magas ellátatlansági arányok egyrészt abból adódnak, hogy a szuvas fogúként diagnosztizált gyermekek egy részét nem viszik el gyógyító kezelésekre, másrészt pedig abból, hogy a gyerekek jelentős része kimarad a „kötelező” szűrővizsgálatokból. Az előbbi inkább a szülők viselkedésén, az utóbbi inkább az ellátórendszer szűrőfunkcióinak hatékonyságán múlik.
Az egészségügynek mindkét irányban van dolga. Noha az orvosilag felderített szuvasodások kezelésének elősegítése a szülők tájékoztatása és ösztönzése révén fontos feladat, nagyobb egészségtartalékok rejlenek a kisgyermekkori megelőző szűrővizsgálatok teljes körű és hatékonyan működő rendszerré alakításában.
Az iskoláskorú gyermekek fogorvosi látogatásai
Az óvodásokhoz képest az iskolás korú gyerekeknél ugrásszerűen megnő a fogorvosi látogatások gyakorisága. A 6 éves gyerekeknél mért vizitek 55–60% körüli átlagos gyakorisága a 9 éveseknél 75–80%-ra emelkedik. Ennek részben az lehet az oka, hogy az iskolás gyerekek esetében az iskolafogászati szűrővizsgálatok előírt száma – gyerekenként – évente kettő.
Az iskolás gyerekek esetében a fogorvosi látogatásokban mért társadalmi különbségek is jóval kisebbek, mint az óvodások esetében: a jövedelmi grádiens a 9–12 éveseknél csak 10 százalékpontnyi, a jellemzően óvodába járó 6 évesekkel szemben, ahol 25 százalékpontnyi különbség van a leggazdagabb és a legszegényebb gyerekek éves rendszerességű fogorvosi látogatásai között. A középiskolás gyerekeknél pedig eltűnni látszik a társadalmi grádiens.
Tény azonban, hogy a legalacsonyabb jövedelmi kvintilishez tartozó fiatalok elhanyagolható mértékben járnak magánfogorvoshoz, a legmagasabb jövedelműek közül pedig legalább 15–20% magánfogorvoshoz (is) jár. A tb által finanszírozott ellátás területén tapasztalt társadalmi különbségek emiatt is alulbecsülik a tényleges társadalmi különbségek mértékét.
A maradó fogak állapota
A fogszuvasodással diagnosztizált gyerekek arányában valamennyi korcsoportban negatív jövedelmi grádiens mutatható ki; azaz minél alacsonyabb a jövedelem, annál több gyereknek van szuvas foga. Ez a negatív jövedelmi grádiens annál meredekebb, minél nagyobb gyerekekről van szó: a még zömében tejfogakkal rendelkező 6 évesek esetében a két szélső pólus (a legszegényebbek és a leggazdagabbak) közti távolság még csak 10 százalékpont, ami a fogváltás vége felé, a zömében maradó fogakkal rendelkező 12 éveseknél 17 százalékpontra, a tizenöt–tizennyolc éveseknél pedig már 23–25 százalékpontra emelkedik.
A legmagasabb jövedelmű családok gyermekeinél mért 20%-nyi szuvasodási arány életkortól függetlenül állandó, a legszegényebbeknél viszont a szint a 6 éves korban mért 30%-os részarányról 18 éves korra 45%-ra nő. Vagyis 18 éves korára csaknem minden második szegény gyereknél diagnosztizálnak fogszuvasodást.
Az alacsony jövedelmű családok gyermekeinél mért magas (és az életkor függvényében egyre növekvő) szuvasodási arányok nyilvánvalóan összefüggenek a különböző társadalmi hátterű gyerekek egészségmagatartásának különbségeivel, így az étkezési- és fogápolási szokásaival.
Az elhanyagoltabb szájhigiéniájú gyerekek nagyobb arányban szorulnak rá a fogorvosi beavatkozások invazívabb formáira: fogtömésre, gyökérkezelésre, foghúzásra.
A háromfajta kezelés közül a fogmegtartó kezelések (tömések, gyökérkezelések) vannak túlsúlyban, de nem elhanyagolható mértékűek a végleges fogvesztést jelentő foghúzások sem. A társadalmi különbségek nagyok, és az életkor függvényében növekvő mértékűek. A jövedelmi grádiensek meredeksége nagyon nagy: a tömések esetében a 12 éveseknél még 10, a 18 éveseknél már 20 százalékpontnyi eltérés figyelhető meg a legszegényebb és leggazdagabb társadalmi csoport között. Mindez arra utal, hogy a szegények körében nemcsak nagyobb arányban fordulnak elő kezelést igénylő esetek, de arra is, hogy ezek között több a súlyosabb eset.
Összességében: a 2–6 éves szegény kisgyermekek körében mért szélsőségesen magas (75–95 %) ellátatlansági arányokhoz képest sokkal kisebb (40% körüli) ellátatlansági arányok tapasztalhatók a 15–18 éves szegény középiskolások körében. Noha a 15–18 éves fiatalok lényegesen nagyobb részének vannak szuvas fogai, mint a kisgyermekeknek, ezt két tényező is ellensúlyozza: egyrészt a nagyobb gyerekek lényegesen magasabb arányban vesznek részt szűrővizsgálatokon, mint a kisgyermekek, másrészt pedig a felderített szuvasodásokat nagyobb arányban kezeltetik a szüleik, mint a kisgyermekekét.
A fogászati szakirodalomban legáltalánosabban használt mutató, amellyel egy adott populáció fogainak állapota jellemezhető, az a DMFT-index. A DMFT-index a szuvas, a hiányzó és a tömött fogak számának összegzésével megadja, hogy az adott populáció egy reprezentatív képviselőjének átlagosan hány darab bármilyen módon károsodott foga van. A legegészségesebb fogazatúak azok, akiknek egyetlen károsodott foguk sincs (DMFT=0).
Egy országosan reprezentatív adatfelvétel alapján, amelyben többségében 19–20 éves fiatalok helyzetét mérték fel, hatalmas társadalmi különbségek mutathatók ki a szegény és a gazdag fiatalok fogainak állapotában: a különbség a legszegényebb és a leggazdagabb fiatalok között, DMFT-indexben mérve, másfél-két fogat tesz ki: a fiúknál 1,6, a lányoknál 2,2 fogat.
A társadalmi különbségek az ellátottsági arányokban is kifejezésre jutnak. Minél alacsonyabb társadalmi csoportba tartozik valaki, szuvas fogai annál kevésbé részesülnek fogmegtartó kezelésekben. A fogászati epidemiológia ennek mérésére az ún. Care indexet használja. A Care index azt számszerűsíti, hogy a károsodott fogak hány százalékát tömték be. A Care indexben mért társadalmi egyenlőtlenségek is nagyon nagyok. A legmagasabb jövedelmű csoporthoz tartozó fiatalok károsodott fogainak 80%-át sikerült töméssel megmenteni, miközben a legszegényebbeknél ezek az arányok lényegesen alacsonyabbak: a fiúknál 40, a lányoknál 50%-nál alig magasabbak.
Fogszabályozás
A gyakrabban előforduló fogászati kezelések egy speciális típusa a fogszabályozás, amelyre a fogak rendellenes elhelyezkedése, állcsont-, állkapocs-anomáliák, illetve egyéb fogazati eltérések (réses fogazat, hiányzó fogak) miatt lehet szükség.
A fogszabályozást speciálisan képzett szakorvos végzi, aki kivehető vagy rögzített fogszabályozó készülék elhelyezésével a fogak egy részének helyét, dőlésszögét megváltoztatja.
A kezelés hosszú időt igénybe vevő folyamat, fél évtől akár két évig is eltarthat.
A fogszabályozó kezelés beutalóhoz kötött szakrendelői ellátás; és beutalót csakis fogorvos adhat. Magyarországon a kezelések a 18 év alatti fiatalok és a 18 évnél idősebb, de még középiskolába járó tanulók számára a tb által finanszírozott ellátás keretében térítésmentesek, a felhasznált eszközök azonban részben térítéskötelesek. A NEAK tb-finanszírozott eszközlistáján szereplő fogszabályozó eszközök árának 20%-át a szülőknek kell megtéríteni. Összehasonlításképpen: az Egyesült Királyság magyarországihoz hasonló univerzális biztosítású rendszerében a gyerekellátásban az eszközök is ingyenesek.
A tb-ellátás keretében működő fogszabályozó tevékenység hazánkban alulfinanszírozott, a kapacitások a kereslethez képest rendkívül korlátozottak: előfordul, hogy egy-két évig tartó várakozás után lehet a kezelésekhez hozzájutni. A tb által finanszírozott kapacitások a kereslethez képest rendkívül korlátozottak. Az ország 600 fogszabályozó orvosának mindössze egynegyede (150 orvos) hajlandó a tb által felkínált díjazásért a társadalombiztosítással szerződve a gyerekek számára ingyenes szolgáltatásokat nyújtani.
A hozzáférést nemcsak a kapacitások szűkössége korlátozza, hanem a fogszabályozással foglalkozó szakrendelők földrajzi elhelyezkedése is. A rendelők túlnyomó többsége a városokban van, és a falvak lakóinak komoly időbeli és anyagi megterhelést jelent, hogy a fogszabályozás hosszú időtartama alatt a kezelésekre rendszeresen eljárjanak.
A sikeres fogszabályozó kezelés a pácienstől és a családjától komoly odafigyelést igényel, a kezelőorvossal pedig nagyfokú együttműködést feltételez. Emiatt a megkezdett kezelések egy része abbamarad.
A nemek közötti különbségek szembeötlőek: 15 éves életkorban a lányok átlagban 60%-kal nagyobb arányban hordanak fogszabályozót, mint a fiúk (13,6 szemben a 8,2%-kal).
A társadalmi különbségek nagyon jelentősek. A 15 évesek esetében a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmi csoport közti különbség a fiúk esetében 11, a lányok esetében 17 százalékpontot tesz ki. A legjobb anyagi helyzetben levő családok gyermekei négyszer-ötször nagyobb eséllyel kapnak fogszabályozót a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás keretében, mint a legrosszabb anyagi helyzetben levő családok gyermekei. A valódi társadalmi különbségek azonban még ennél is nagyobbak, tekintve, hogy ehhez még hozzáadódnak a magánellátás igénybevételéből adódó különbségek is.
Két európai országra – Franciaországra és az Egyesült Királyságra – vonatkozóan állnak rendelkezésre összehasonlítható adatok. Ezekkel az országokkal összehasonlítva Magyarországot, az látható, hogy a magyarországi esélyegyenlőtlenség mértéke annak ellenére is meghaladja az angol és a francia gyerekek fogszabályozási ellátását jellemző esélyegyenlőtlenség mértékét, hogy a magyar adatok csak a közfinanszírozott ellátás társadalmi különbségeit foglalják magunkban, a francia és az angol adatok pedig ezen felül még a magánellátások különbségeit is.
A közfinanszírozott ellátások elérhetősége
Azt, hogy milyen mértékben jutnak hozzá a gyerekek közfinanszírozott fogászati ellátásokhoz, azt alapvetően az határozza meg, hogy lakóhelyi környezetükben milyen kapacitások épültek ki: hány és milyen képzettségű fogorvos nyújt számukra óvodai és iskolai szűrővizsgálatokat, illetve alapellátási és szakellátási szolgáltatásokat.
Noha valamilyen fogorvosi szolgáltatás minden gyerek számára viszonylag rövid közlekedési időn belül elérhető, a speciális gyerekfogászati szolgáltatások elérhetőségében meredek jövedelmi grádienst látunk: a legjobb anyagi körülmények között élő gyerekek 20 percnél rövidebb idő alatt el tudnak jutni gyermekfogászhoz, a legszegényebbeknek ugyanez másfél órányi ingázás árán lehetséges csak.
Amíg legmagasabb jövedelmű járásokban egy fogorvos átlagosan 3000–3500 gyereket lát el, addig a legszegényebb jövedelmű járásokban egy fogorvosnak ennél 30–40 %-kal több (4000–4500) gyereket kell ellátnia.
Kalkulációkat végezve: az ideális 1500 gyerek/orvos arány helyett ennek a kétszeresét számolva (egy orvosra átlagosan 3000 ellátandó gyereket véve), a 227 főállású iskolafogász mellől így is 253 teljes munkaidős fogorvos kapacitása hiányzik a rendszerből. Az ő feladataikat nyilvánvalóan gyerekfogászok és vegyes praxisú fogorvosok látják el részmunkaidőben.
Az egy fogszabályozó szakorvos által ellátandó gyerekek számában mért társadalmi különbségek pedig egészen szélsőségesek: amíg a „felső” hét jövedelmi decilisbe tartozó járásokban körülbelül öt–hétezer 9–18 éves korú gyerek jut egy tb-vel szerződött fogszabályozó szakorvosra, addig az alsó három jövedelmi decilisbe tartozó – szegény – járásokban húszezer vagy annál is több.
Egészségmagatartás
A fogászati szakirodalom sokféle tényezőt tart számon, amely hatással van a gyerekkori fogszuvasodásra. Ezek közül kiemelkedően fontos és módosítható viselkedési jellemző a magas cukortartalmú ételek fogyasztása és a nem megfelelő szájhigiénia.
A társadalmi különbségek igen korai életkorban kialakulnak. Az alacsony iskolázottságú és szegényebb szülők jellemzően kevésbé vannak tudatában a cukros folyadék fogyasztásában rejlő veszélyeknek, és szignifikánsan nagyobb arányban táplálják ilyen ételekkel/italokkal gyermekeiket. A cukros táplálékok nagyobb mértékű fogyasztásában komoly szerepet játszik az is, hogy az alacsony jövedelmű szülők nem nagyon tudják megfizetni az egészséges ételeket, a cukros tápanyagok pedig olcsók.
Már a legkisebb (2–4 éves) gyerekeknél nagyon jelentős társadalmi különbségek mutathatók ki: amíg a legmagasabb jövedelmű társadalmi csoportban a cukros üdítők fogyasztása egyáltalán nincs jelen, addig a legszegényebbek körében a cukros üdítők napi rendszerességű fogyasztása a 20%-os mértéket is meghaladja. A bölcsődés- és óvodáskorú szegény gyerekek közül minden ötödik naponta rendszeresen fogyaszt egészségre ártalmas cukros italokat.
A társadalmi különbségek a szájápolás terén is már egészen kora kisgyermekkorban megmutatkoznak. A szülők foglalkozási státuszindexei alapján képzett kvintilisek szélső csoportjai között jelentős és szignifikáns különbségeket mérhetők: amíg a felső kvintilisbe tartozó szülők csak nagyon kis része (4,5%-a) nem tisztította rendszeresen a gyermeke fogait, addig az alsó kvintilisbe tartozó szülőknél ez az adat már magas (30%) volt.
A társadalmi különbségek nagyon nagyok: a legjobb és legrosszabb anyagi helyzetben élő fiatalok között 30–35 százalékpontnyi eltérés tapasztalható a napi legalább kétszeri fogmosás arányaiban. A lányoknál a fogmosási arányok – jövedelmi helyzetre kondicionálva is – jóval magasabbak, mint a fiúknál. Azokat a fiúkat tekintve, akik a fogaikat teljesen elhanyagolják – nem mosnak naponta fogat –, a relatív társadalmi különbségek még nagyobbak. A legjobb anyagi helyzetben élők esetében ez a részarány 5%, a legszegényebbeknél pedig ennek az ötszöröse: 25% körüli (a lányoknál ugyanezek az arányok jóval alacsonyabbak, különösen középiskolás korban).
Nemzetközi összehasonlítások
A DMTF-index vonatkozásában – 21 európai ország összehasonlításában – az élen a skandináv országok (Dánia, Finnország, Svédország), Anglia és Németország állnak. Ezekben az országokban a DMFT-index értéke egyaránt 1 alatti; mind az 5–6 évesek tejfogaira, mind a 12 évesek maradó fogaira.
Ahogy Közép-Kelet Európa országai, úgy Magyarország sem áll jó helyen ebben az összehasonlításban.
Magyarország az 5–6 éveseknél – a 3-nál magasabb DMFT-értékkel – a legrosszabb helyzetű hat ország között, a 12 éveseknél pedig – a 2-nél magasabb DMFT-értékkel – a legrosszabb helyzetű öt ország között foglal helyet.
Az Európai Unió országaival való „versenyben” Magyarország a napi legalább kétszeri fogmosás mutatójának 60% körüli, illetve a napi rendszerességű cukrosüdítő-fogyasztás mutatójának 20% fölötti értékével egyaránt a legrosszabb helyzetű egynegyedben foglal helyet.
Időbeli trendek
A maradó fogú 12 éveseknél jelentős mértékű (két egész fognyi) javulás történt a rendszerváltozás óta eltelt negyed évszázad alatt: a hiányzó, szuvas és tömött fogak átlagos száma az 1991. évi 4,3-ról 2017-re 2,3-ra csökkent; az óvodáskorú gyermekek átlagos DMFT-értékeiben azonban alig történt változás.
Hasonló különbség mutatkozik az ép fogú gyerekek részarányának változásában is: míg a 12 évesek körében az ép fogúak részaránya huszonöt év alatt nagyon nagy mértékben (10-ről 45%-ra) emelkedett, addig az óvodások körében ez a részarány mindössze 14 százalékponttal (30-ról 44%-ra) javult.
A 2010-es évek a teljes pangás időszaka: ebben az évtizedben egyik korosztálynál sem változtak a mutatók értékei; a változások teljes egészében a 2010 előtti időszakban történtek meg.
A cukros üdítők fogyasztásában átlagosan másfél évtized alatt enyhe javulás ment végbe, a társadalmi egyenlőtlenségek azonban nagymértékben növekedtek: a legjobb anyagi helyzetű gyerekek körében ugyan csaknem húsz százalékponttal csökkent a cukros üdítők fogyasztása a 2002 évben mért bázishoz képest, a legszegényebbek körében azonban tíz százalékponttal nőtt. Mindeközben a fogmosási arányokban másfél évtized távlatában semmi sem változott.
Összegzés
A legfrissebb (2017. évi) adatok szerint az 5–6 éves magyar gyerekek DMFT-indexének értéke 3,5; ami azt jelenti, hogy egy óvodáskorú gyerek 20 tejfogából átlagosan 3-4 fog valamilyen módon károsodott: betömték, kihúzták vagy kezeletlenül szuvas maradt. Ezzel a magas adattal Magyarország az Európai Unió országainak legrosszabb adatait produkáló, felső egynegyedében foglal helyet. Még nagyobb problémát jelent, hogy ez az érték 25 év távlatában rendkívül stabilnak látszik. Némi fejlődés egyedül az ép fogú gyermekek részarányában következett be, amely az 1991. évi 30%-os értékről 2016-ra 44%-ra emelkedett. A jobb társadalmi helyzetű gyerekek fogainak állapota az elmúlt két évtizedben úgy javult, hogy közben a rosszabb helyzetűeké változatlan maradt.
A citált elemzés készítői a legnagyobb problémát az iskoláskor alatti kisgyermekek fogainak állapotában, ellátatlan szükségleteiben, egészségnevelésének intézményes elhanyagolásában, a fogászati szűrőrendszer hiányos és társadalmilag rendkívül szelektív működésében látják.
Magyarország a gazdaságilag fejlett országoknak ahhoz a csoportjához tartozik, ahol a kisgyermekkori egészségügyi szűrés és megelőzés feltételei rendszerszinten megvannak. Noha Magyarország ezeket a rendszereket a XX. század második felében kiépítette, nem mondható el az, hogy ezeket hatékonyan működteti. A gyerekek fogainak állapota, a szűrő- és ellátórendszer feltűnő hiányosságai világosan mutatják, hogy a magyar egészségügy távolról sem használta ki az ezekben a rendszerekben rejlő lehetőségeket.
A leginkább szembetűnő hiányosságok az iskolafogászati rendszer működésében tapasztalhatók. Az iskolafogászati rendszer lényegi sajátossága, hogy feladatellátási kötelezettsége a gyermekeket nevelő oktatási intézményhez (óvodához, iskolához) között, az egyetlen olyan helyhez, ahol társadalmi hovatartozásától függetlenül minden gyerek elérhető; így elvárható lenne, hogy szolgáltatásait – mindenekelőtt a szűrési feladatait – valóban teljeskörűen lássa el. Egy hasonló méretű megoldatlan problémahalmaz adódik abból, hogy a kötelező óvodáztatási korhatár alatti gyerekek preventív fogászati ellátása az egészségügy „senkiföldjén” helyezkedik el.
A kisgyermekkori ellátás speciális problémáitól elszakadva három megoldásra váró feladatra is felhívják a figyelmet a szerzők: 1) a falusi lakosság rossz fogászati ellátásának egyik fontos okára, a távolabbi városi ellátóhelyek elérésének közlekedési költségeire; 2) a gyermek fogszabályozás alulfinanszírozottságára és ebből adódóan az ellátásra jellemző rendkívüli mértékű ellátási társadalmi egyenlőtlenségekre; illetve 3) a gyerekek fogainak állapotáról állami költségvetési forrásból gyűjtött adatok problémájára, tágabban értelmezve, az adatokon és bizonyítékokon alapuló fogászati egészségpolitika szükségességére.
