hirdetés

Tarnaboddal mondva

Néhány egészségügyi történet a közelmúltból, egy reakció az államtitkártól – ezekkel fest portrét a köröttünk épülő rendszerről a NOL politikai publicistája.

„Mi is megszokjuk hát a rendszert, amely jól-rosszul, de valahogy működik, hiszen nem omolhat össze – írja Tóth Ákos miután utalt  egyebek mellett egy tarnabodi tragédiára és egy pécsi esetre. – Mindig lesznek valódi gyógyítók, mindig lesznek született tanárok, mindig lesznek olyan köztisztviselők, akik segíteni akarnak, mindig lesznek fülészek, belgyógyászok, akik végzik a dolgukat, ahogyan csak lehet. Mindig lesznek rendszerré összeálló intézmények, amelyek nem rosszak, nem jók, legfeljebb kicsit rosszabbak vagy jobbak, egész egyszerűen csak: ilyenek. A rendszer nem hibás, igaz, nem is tud hibázni, hiszen ilyen, mert ilyennek lett kitalálva.

Kódolt rendszer ez, amelyben bizonyos szempontok alapján fölismerhető, hogy kinek jut ez, kinek pedig csak az. Van ugyanis törvényszerűsége. És van önálló jelrendszere, amelyben előbb-utóbb akár ismerősen is mozoghatunk. Megszokhatjuk. Elfogadhatjuk. Kiegyezhetünk. Belenyugodhatunk, hogy ebben a rendszerben a tarnabodi csecsemőnek történetesen ez jutott. Ezt dobta neki a sors, s ő azzal vált a rendszer részévé, hogy az kivetette.

Belenyugodhatunk abba, hogy van gyerek, akit elküldenek a fülészetről, mert rosszkor fájdult meg a füle, belenyugodhatunk, hogy van altatás nélküli operáció, belenyugodhatunk, hogy ki előbb kapja meg a rákgyógyszerét, ki utóbb. Belenyugodhatunk. Alkut köthetünk: nem lázadunk, mert meglelhetjük a magunk kis kerülő útjait. Kiegyezhetünk.

Tételezzük föl, hogy mi kifizethetjük apánknak az altatóorvost. Mi ki tudjuk vizsgáltatni a gyerekünket, ha 41 fokos láz izzítja a testét,mi azt is el tudjuk érni, hogy azonnal beutalják a kórházba. Mi elintézzük, hogy ne küldjék el a fülészetről. Mi be tudjuk adni magánóvodába. Két tannyelvűbe, lehetőleg. Mi be tudjuk fizetni az uzsonnapénzt. Mi el tudjuk küldeni nyári táborba. Mi be tudjuk íratni külön órára. Mi meg tudjuk adni azokat a plusz ismereteket, amelyekkel el tudnak menni külföldre tovább tanulni. Mi, a rendszerben kialakult kapcsolatrendszerünkkel meg tudjuk szerezni nekik az ösztöndíjat. Otthonos érzés lesz: úgy válunk rendszerlakókká, hogy megteremtjük magunknak a rendszeren kívüli életet. Volt már ilyen” – olvasható a nol.hu-n.

(forrás: NOL)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...