hirdetés

Takács Péter az eltitkolt, 2015-ös ÁNTSZ jelentésről

Nem botrányt, hanem a kormányzati döntéshozatal természetes részét látja Takács Péter abban a 2015-ös tisztiorvosi jelentésben, amely a magyar kórházak állapotát mérte fel, írja a Demokrata.

Értetlenül fogadta a volt egészségügyi államtitkár, hogy egyes sajtóorgánumok szenzációként tálalják a tisztiorvosi hivatal egészségügyi intézményeket felmérő 2015-ös – eddig eltitkolt – jelentését. Takács Péter a parlamentben újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy a mindenkori kormánynak éppen az ilyen dokumentumok teszik lehetővé a szakmailag megalapozott döntéshozatalt, a fejlesztések elhallgatását pedig hibának nevezi.

A volt államtitkár emlékeztetett arra, hogy a tisztiorvos alapvető feladata a jogszabályok betartatása és az intézmények állapotának rendszeres ellenőrzése, és ez a munka jelenleg is folyamatos: Hegedűs miniszter szintén hasonló felméréseket kért a hivataltól. A jelentés nem nyilvános jellegét firtató kérdésekre reagálva Takács Péter visszautasította a titkolózás vádját. Leszögezte, hogy a döntés-előkészítő dokumentumok főszabály szerint nem nyilvánosak, és a helyzetet a korábbi BCG-tanulmány körüli vitákhoz hasonlította, amelyet szintén misztifikálni próbáltak, ám a riogatásokkal ellentétben végül egyetlen kórházat sem zártak be.

Arra a felvetésre, hogy mi történt a jelentésben rögzített problémák megoldásáért, a politikus hosszan sorolta az elmúlt másfél évtized ezermilliárdos nagyságrendű fejlesztéseit. Kiemelte, hogy a Fidesz–KDNP kormányzása alatt a teljes kórházi épületállomány mintegy 70 százaléka – összesen 93 kórház – újult meg, több mint 1200 új mentőautót szereztek be, a Magyar Falu Programban pedig 625 orvosi rendelő épült vagy korszerűsödött. Emellett a vidéki kórházfejlesztésekre 600 milliárd forintnyi uniós forrás jutott, míg a fővárosi intézményekre az Egészséges Budapest Program és a Covid-járvány alatti pluszforrások keretében összesen csaknem 240 milliárd forintot fordítottak.

Takács Péter szerint a strukturális beruházások mellett az egészségügy személyi feltételei is jelentősen javultak 2010-hez képest: mára kilencezerrel több orvos és csaknem húszezerrel több szakdolgozó dolgozik a hazai ellátórendszerben. Bár a volt államtitkár elismerte, hogy soha nem állították, miszerint minden problémát megoldottak volna, az elért eredmények tagadását hibának tartja. Úgy fogalmazott, nyugodt lelkiismerettel kijelenthető, hogy a kórházak infrastrukturális és eszközállapota lényegesen jobb, mint 2015-ben, és összehasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint a szocialista kormányoktól 2010-ben átörökölt rendszeré volt, foglalja össze a Demokrata.

(forrás: demokrata.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...