hirdetés

Takács Péter, a gravitációs mező

Az egészségügy erős kampánytéma lesz – prognosztizálta Takács Péter egészségügyi államtitkár a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) XXXVII. Kongresszusát záró egészségpolitikai fórumon, ahol dübörgő digitalizációról, tolerálható adósságállományról és fel nem adott harcról is beszélt.

Felvérteztem magam, hogy a politikai tűz közepébe álljak, és a saját gravitációs mezőmbe gyűjtsem azokat a meteorokat, amelyek az ellenzéki politikusoktól érkeznek, hogy megvédjem az intézményeket és az ott dolgozókat – nyitotta az egészségpolitikai aktualitásokról szóló előadást Takács Péter a mátraházi rendezvénynek pénteki zárónapján, jelezve, hogy nemcsak az ágazatért felelős államtitkárként, hanem kormányoldali politikusként is beszél.

Dübörög a digitalizáció, kevesen járnak ebben Magyarország előtt – vágott az időszerű kérdések sorolásába a politikus, elsőként a Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) bevezetését említve. Az időpontfoglalással egy olyan online megoldást kínálnak valamennyi magyar állampolgár számára, amely a világ más tájain csak a magánszolgáltatóknál érhető el.

„A beutalók 70 éves rendszerét alakítottam át úgy”, hogy az Egészségvonalon vagy az EgészségAblakon keresztül az ország bármely szakrendelésére lehet időpontot foglalni – jelentette ki az államtitkár, aki szerint sikerült felszámolni a korábbi káoszt és az egyes szakrendelések túlterheltségét. Jelezte azt is, túlfoglalni nem lehet, mert a szakrendelők maguk döntenek a kiajánlható kapacitásaikról és azok elosztásáról.

A telefonos és személyes időfoglalás is megmarad! – szögezte le határozottan Takács Péter, aki szerint főleg az ellenzéki önkormányzatok szakrendelőinél fordul elő, hogy ezzel ellentétes információkat terjesztenek. – Büszkék vagyunk az EgészségAblakra, mert átlátható, és szereti a lakosság, akiktől számos visszajelzés érkezik annak használatával kapcsolatban – tette hozzá.

Elsőként az Országos Mentőszolgálat által koordinált alapellátási ügyeleteken állították rendszerbe a miniHIS-t, amelynek folyamatos fejleszt egy háziorvosi munkacsoport, és olyan, az állampolgárok hétköznapi problémáira választ adó informatikai fejlesztéseket is sikerült megvalósítani, mint az EESZT és a KRÉTA rendszerek összekapcsolása – sorolta tovább a sikereket. A tervek között megemlítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szűréstámogató informatikai rendszerének kialakítását, amely lehetővé teszi, hogy a népegészségügyi célú szervezett szűrésekre az EgészségAblakon és az Ügyfélkapun is megkapja a meghívókat a célpopuláció, valamint egyúttal az érintettek háziorvosait is értesítenék arról, hogy páciensét mammográfiára vagy vastagbélszűrésre hívták.

Az intézmények 60 százalékában már a strukturált laboradatokat és egységes nevezéktant használnak, amit az országos kiterjesztés nyomán mindenütt alkalmaznak majd a vérvételi pontoktól a 3. progresszivitási szintig – emelte ki a szakmának szóló informatikai fejlesztések között.  Több területen tesztelik a mesterséges intelligenciát a döntés előkészítő programokban, és az egészségügyi adatvagyon jobb kihasználása érdekében már készül az Ágazati Adatvagyon Stratégia.

Csereprogram helyett telepítés

13 CT és 7 MRI berendezést helyezünk üzembe idén – tért át újabb területre Takács Péter. Bár a projekt csereprogramként indult, de a következő egy-másfél évben a műszaki előírásoknak és az orvosszakmai elvárásoknak megfelelően működő régi eszközöket nem kiváltják, hanem melléjük telepítenek egy újat. Hogy nagyobb kapacitásokat ki tudják szolgálni a szükséges távleletezéssel is, 7,5 milliárd forintot biztosítanak a rendelési idők bővítésére és a túlmunka kifizetésére. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a távdiagnosztika bevezetéséhez szükséges OENO kódok kérdését már rendezik, a felvétel elkészítésének és leletezésének Német-pontját szétválasztják, az országos hatásköri engedély megadásához pedig álláspontja szerint nem feltétlenül szükséges jogszabály módosítás, ám ha mégis, annak sincs akadálya.

Jön a tolerálható adósságállomány

Februárban teljes mértékben konszolidálták a kórházak tavaly december 31-ég fennálló lejárt határidejű adósságát – erről Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója is beszámolt a kongresszus finanszírozási szekciójában –, az idei eladósodás megelőzésére szánt 150 milliárd forint pedig már a finanszírozásba beépítve érkezik a szolgáltatókhoz – foglalta össze az államtitkár.

Ez az összeg az adósságok kétharmadára biztosít fedezetet, így idén 80 milliárd lesz a tolerálható eladósodás összágazati szinten – jelentette be Takács Péter, aki szerint nem lehet elvárni a teljes adósságmentességet, de a tervezetet tartani kell. Hozzátette, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter garantálta, hogy 2026. elején biztosítani fogják a konszolidációhoz ezt az összeget. Az adósságállományt felügyelő kontrolling rendszer megfelelő működtetéséért az OKFŐ felel.

Az ellátások valós értéken történő finanszírozásának alapfeltétele a jelenleg tíz pilot-intézményben folyó ráfordítási adatgyűjtés, ami hosszú távon is lehetővé teszi a kódkarbantartást. – „Nem titkolt álmom” az sem, hogy megvalósuljon az eszközpótlás és az amortizációs költségek beépítése a finanszírozásba – fűzte hozzá később a szakpolitikus.

Elvárás lesz a teljesítmény

Rendőrcsizmák surrogása helyett a lakossági igények kielégítése teszi szükségessé az orvosi teljesítménycélok kitűzését, mert a mára rendkívül magas orvosi alapbérek sem minden kollégát ösztönöznek nagyobb teljesítményre – fogalmazott az államtitkár, aki azt is elmondta, számos magánszolgáltatónál alkalmazott szerződést tekintett át, és ezek mindegyikében szerepel teljesítményelvárás. Jelezte azonban, hogy „nem lesz kockás füzet, csak iránymutatás”, a teljesítménycélokat nem központilag határozzák meg, az az osztályvezető főorvosok feladata lesz, az adott szakma sajátosságainak figyelembevételével.

Bővülő kompetenciák

A Magyar Orvosi Kamara 46 javaslatomból 45-öt támogat, az indikátorok terén van még némi vitám – folytatta az alapellátó orvosok kompetenciabővítésének témakörével Takács Péter, aki szerint „olyan jogosultságokat adnak vissza a háziorvosoknak, amelyekre régen rászolgáltak már”, közöttük olyanokat is, amelyeknek „nagy népegészségügyi hozadéka is lesz”. A praxisokban lehetővé teszik a „bajmegállapító ultrahang” használatát, és a laborrendelésben is lesznek változások.

Már folyik a szakdolgozói hatáskörök bővítéséről szóló keretrendelet társadalmi egyeztetése, ugyanakkor az egyes területek kompetenciáit nem foglalják rendeletbe, hanem az Egészségügyi Szakmai Kollégium honlapján teszik közzé, hogy a később szükséges bővítéseket már ne kelljen jogszabályba foglalni. Elsőként a képalkotó diagnosztika, a sürgősségi-, valamint az alapellátásban foglalkoztatható kiemelt kompetenciájú ápolók hatásköri listáit hirdetik ki, így az egyetemi végzettséggel rendelkező szakdolgozók jogosulttá válnak diagnosztika indikálására, terápia indítására, egyúttal hozzáférést kapnak az EESZT-hez is.

Több pénz, több műtét, több beruházás  

A jövő évi költségvetést előkészítő anyagokban az ideinél magasabb számokkal szerepel az egészségügy, „de még próbálok rajta tágítani” – válaszolt Takács Péter a közönség soraiból érkező kérdésre.

Az ortopédsebészek mindössze két százaléka dolgozik kizárólag a magánellátásban, és nincs semmiféle elvárás a várólistás ellátások visszafogására sem, ezért nincs akadálya annak, hogy felpörgessük az állami kórházakban a protetikát – mondta egy újabb felvetés kapcsán az államtitkár, egyúttal leszögezte: nem fognak magánszolgáltatókat bevonni a nagyízületi protézisműtétekbe.

Az Európai Unió Helyreállítási Alapjából (RRF) remélt, összesen 900 milliárd forintos forrás nagy részét a kórházak felújítására fordítottuk volna, de nem adtuk fel a harcot: ha kidobnak az ajtón, bemegyünk az ablakon– reflektált az államtitkár arra a kérdésre, hogy folytatódnak-e a félbeszakadt nagyberuházások. – Van olyan beruházás, amit hazai forrásból képesek vagyunk megcsinálni. Az pedig csak „kamu”, hogy jogállamisági aggályok miatt nem kapjuk meg a pénzt, hiszen az RRF utófinanszírozott. A nap végére a jog velünk van, a magyar betegeknek és kórházaknak járó pénzt be fogjuk vasalni – bújt vissza a kormánypárti politikusi köntösbe előadása végén Takács Péter.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....