hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

Születési rendellenességet okozhat az alacsony szénhidrátbevitel

Amerikai tudósok összefüggést találtak a várandós anya alacsony szénhidrátbevitele és a baba születési rendellenességének kockázata között – számolt be a medicalxpress.com.

A Birth Defects Research című szaklap csütörtöki számában publikált tanulmány alapján a kevés szénhidrátot fogyasztó várandósoknak 30 százalékkal nagyobb eséllyel született gyermeke velőcső-rendellenességgel, többek között nyitott gerinccel vagy súlyos, életveszélyes anenkefáliával, mint azoknak, akik nem korlátozták a szénhidrát-fogyasztásukat. Ez az első kutatás, amely az alacsony szénhidrátbevitel és a velőcső-rendellenességek összefüggését vizsgálta.

"Azt tudtuk, hogy a fogamzást megelőző és azt környező időszak anyai étrendje jelentős szerepet játszik az embrió fejlődésében. Az újdonság az, hogy megállapítottuk, a meglehetősen népszerű alacsony szénhidráttartalmú diéta 30 százalékkal növeli a magzati gerinc-rendellenességek esélyét" – mondta Tania Desrosiers, az Észak-Karolinai Egyetem közegészségügyi karának kutatója.

A folsav alapvető vitamin, amely minimalizálja a gerinc-rendellenességek kockázatát. Az amerikai nők több mint 20 százalékának vérében kisebb a folsav koncentrációja, mint amennyi a megelőzéshez kellene, ezért az Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA) 1998 óta megköveteli, hogy a gabonakészítményeket folsavval gazdagítsák. Desrosiers és kollégái kimutatták, hogy a kevés szénhidrátot fogyasztó nők folsavbevitele kevesebb mint a fele a többiekének. Az amerikai Közegészségügyi és Járványügyi Központ (CDC) minden nőnek, aki gyerekvállalásra készül vagy már várandós, napi 400 mikrogramm folsav bevitelét ajánlja.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés