hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Szociális háló bélbaktériumok alapján

Egy új internetes kezdeményezés azokat az embereket köti össze, akik ugyanazon fajta szimbionta bélbaktériumokkal közösködnek. A projekt komoly tudományos háttérrel bír; a feltételezések szerint korlátozott számú harmonikus szimbiotikus állapot létezhet, amelyek különbözőképp reagálnak a diétára és a gyógyszerekre.

Mint ahogy arról a New Scientistben Jamie Condliffe beszámolt, a húsz európai ország közreműködésével Heidelbergben létrehozott Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium kutatói furcsa szociális háló szervezésébe kezdtek. A MyMicrobes nevű honlapon regisztráció után bárki kérhet székletminta-tároló dobozt, amit postafordultával megtöltve visszaküldve, 2100 dollár ellenében az illető hamarosan kézhez kapja fekális metagenom szekvenciáját, azaz bélbaktériumainak DNS-alapú meghatározását.

 

A MyMicrobes összeköti az azonos baktériumpopulációval élőket, akik ezután megbeszélhetik az emésztésükkel kapcsolatos témákat, diétás tanácsokat kérhetnek-kaphatnak, megoszthatják egymással tapasztalataikat. A kutatók pedig – reményeik szerint – óriási mennyiségű információhoz jutnak a bélbaktériumokról.

Napjainkban a tudósok között egyre nagyobb az érdeklődés a bélbaktériumok iránt, felborult egyensúlyukat egyre több betegséggel kötik össze, így pl. diabétesszel, elhízással. Furcsa terápiás próbálkozások is történnek, mint arról a MedicalOnline is beszámolt, béltartalom-átültetéssel kezelhetőnek tűnnek például egyes autoimmun betegségek.

A nyáron a Nature-ben jelentek meg az emberi mikrobiom kutatásának legújabb eredményei. Trine Nielsen és munkatársai fekális metagenom szekvenciájuk alapján három jól elkülönülő csoportra – enterotípus – tudták osztani 22 kísérleti alanyukat, és arra a következtetésre jutottak, hogy korlátozott számú harmonikus szimbiotikus állapot létezhet, amelyek különbözőképp reagálnak a diétára és a gyógyszerekre.

A részletekről többet fogunk tudni, ha a MyMicrobes közössége növekedésnek indul – jelenleg 187-en vannak behálózva.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink